A magyaroknak fontosabb a tartalmas munka, mint a fizetés
A magyar munkavállalók több mint egyharmada kész elfogadni kisebb fizetést vagy akár alacsonyabb beosztást is, ha munkájával valami fontosabb vagy nagyobb jelentőségű eredmény eléréséhez járulhat hozzá egy friss felmérés szerint.
A lapunknak eljuttatott, Kelly Services nemzetközi munkaerő-közvetítő és kölcsönző cég által készített felmérésből az derül ki, hogy az emberek 38 százaléka hajlandó lemondani a magasabb jövedelemről vagy pozícióról, ha cserébe valami tartalmasabb, jelentőségteljesebb munkát végezhet; az ilyen irányú hajlandóság az úgynevezett baby boomer generáció (a 48-65 éves korosztály) tagjai körében a legnagyobb.
A Kelly Global Workforce Index közel 100.000 dolgozó véleményét gyűjtötte össze összesen 34 országban, köztük több mint 5.000 magyar munkavállalóét.
Jónás Anikó, a Kelly Services ügyvezető igazgatója úgy véli, hogy a munkavállalók számottevő hányada kész részben feladni jövedelmét vagy pozícióját, ha ennek fejében valami olyat tehet, amit saját maga, illetve az őt foglalkoztató szervezet szempontjából fontosnak tart.
- Ezek az emberek nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy olyan munkát végezzenek, amely számukra kielégítő, fejleszti a tudásukat és képességeiket valamint erősíti az önbizalmukat, továbbá segít hosszú távú karriercéljaik megvalósításában - kommentálta az eredményeket Jónás Anikó.
A felmérés egyértelműen rávilágít a munka értékére, fontosságára az öntudat és az önbizalom építése terén, és egyúttal felhívja a figyelmet az egyes generációk között meglévő véleménykülönbségekre.
A felmérés főbb megállapításai a következők:
- Az Y-generáció (a 18-29 éves korosztály) tagjainak 43 százaléka úgy véli, jelenlegi munkája nem segíti őt karriercéljai elérésében.
- Az X-generáció (a 30-47 éves korosztály) tagjainak 63 százaléka tervezi, hogy egy éven belül új állás után néz.
- A baby boomer generáció (a 48-65 éves korosztály) tagjainak 40 százaléka kész lemondani fizetéséről és pozíciójáról egy tartalmasabb, jelentőségteljesebb munka kedvéért.
A felmérés egyértelműen azt mutatja, hogy a 48-65 éves korosztály tagjai más generációknál kevésbé vannak kibékülve a karrierjük során hozott döntéseikkel és szakmai kilátásaikkal.
Valamennyi korosztályra igaz azonban, hogy a nőket jobban foglalkoztatják karrierrel kapcsolatos döntéseik és jövőbeni kilátásaik, mint a férfiakat. A férfiak körében ugyanakkor nagyobb azok aránya, akik egy éven belül valószínűleg új állás után néznek.
Jóllehet a felmérésben részt vett munkavállalók közül sokaknak vannak fenntartásaik munkájuk valódi értékével kapcsolatban, a túlnyomó többség igyekszik feladatait az önmagától elvárt magas színvonalon végrehajtani. A megkérdezettek 73 százaléka nyilatkozta, hogy az általa végzett munka büszkeséggel tölti el, 65 százalék pedig úgy véli, hogy munkája erősíti az önbizalmát.
Jónás Anikó elmondása szerint a felmérés megállapításai rámutatnak, milyen fontos a munkaadók szerepe abban, hogy olyan munkát biztosítsanak alkalmazottaiknak, amely kellően érdekes, megfelelő ösztönzést nyújt és új képességek elsajátítására serkent, és ezzel segítsenek dolgozóikból a legjobbat kihozni.
"A munkavállalók elképzelései, céljai számottevően módosulnak szakmai pályájuk során, ezért igen fontos, hogy a munkaadó felismerje, mely tényezők bírnak dolgozói számára a legnagyobb jelentőséggel az egyes szakaszokban - így képes ugyanis megfelelően motivált, stabil és színvonalas munkát végző munkaerő-állományt felépíteni és fenntartani" - foglalta össze Jónás Anikó.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?