kapubanner for mobile

A minisztériumi főosztályvezetők kinevezésének új szabályai

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény a minisztériumi főosztályvezetők megbízatásának hosszát és kinevezésük módját azért határozta meg, hogy munkájuk ne függjön a kormányzati ciklusoktól – közölte Daróczi Dávid az MTI-vel.

A törvény módosítását még júniusban fogadta el az Országgyűlés, erről a FigyelőNet is beszámolt. A törvény szerint tehát augusztus 15-i határidővel vagy hat évre meg kell hosszabbítani a főosztályvezető megbízatását, vagy pályázatot kell kiírni a poszt betöltésére. A kormányszóvivő hozzátette: ezután minden minisztériumi főosztályvezetői állásra pályázatot írnak ki.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közleményben tudatta, hogy már korábban – 2004-ben, majd 2006-ban is – minden főosztályvezetői posztot megpályáztattak. Ennek során előnyt élveztek a piaci, illetve nemzetközi, valamint releváns szakmai és vezetői tapasztalattal rendelkező, több idegen nyelvet is beszélő jelentkezők. A GKM mindemellett célul tűzte ki az eredményesség mérését, az apparátus karcsúsítását és a munkavégzés ésszerűsítését is. Ennek érdekében a vezetők feladatait 3 éves intézményi stratégiában részletezte, így eredményeik pontosan mérhetővé váltak.

Daróczi Dávid hangsúlyozta: a főosztályvezetőknek ezután már nem lehet indok nélkül felmondani, így bíróság előtt vitatható egy esetleges felmondás jogszerűsége, amelyre eddig nem volt lehetőség.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek