A munka napos és árnyoldala kölcsönzöttként
Nem a cég alkalmazottai, mégis ott dolgoznak, nekik termelnek profitot. E hibrid megoldást hívják a munka világában kölcsönzötti státusznak. Tavaly 100 ezren dolgoztak ebben a formában, főként betanított, szakképzett munkásként, call centerben vagy éppen ügyfélszolgálatosként. A státusz hátrányaként említik az alacsonyabb fizetést. Az EU most szigorítana, már az első naptól ugyanazt a bért kellene adni a kölcsönzötteknek, mint a főállásúaknak.
Három-tizenkét hónapig egy cégnél
"Jellemzően fizikai, szakképzett vagy egyszerűbb szerelési munkákra betanított munkást kölcsönöznek a cégek. Ám egyre gyakoribb a szellemi területre kölcsönzés, így call centerekbe, üzleti szolgáltató központokba, bankokba, az adminisztráció és az asszisztencia területére is"- mondja Tokár Péter, a Tesk Tanácsadó Kft. ügyvezetője. A cégeknél az igénybevétel időtartama is különbözően alakulhat: az 1-2 napos kölcsönzéstől kezdve akár 1-11 évre is foglalkoztathatja a munkavállalót. Legjellemzőbb azonban a 3-12 hónapos igénybevétel.
A munkaadónak csak jelenléti ívet kell aláírattatni
A kölcsönvevő cégeknek gyakran többe is kerül a kölcsönzött munkaerő. Legalábbis a kölcsönzötteknek fél év után ugyanannyit kell keresniük, mint a hagyományos munkaszerződéssel ott dolgozóknak. Hogy miért éri meg ennek ellenére kölcsönözni és nem állományba venni? A munkavállalók toborzása, interjúztatása, kiválasztása, be,- és kijelentése, a velük kapcsolatos adminisztratív teendők is a kölcsönző cégre hárulnak, miközben a munkaadónak csak a jelenléti ívek adminisztrációjára kell gondot fordítaniuk.
A jól működő kölcsönző cégek emellett gondoskodnak a munkavállalók képzéséről, motivációs rendszerük kialakításáról, jó teljesítmény esetén pedig bónuszt is kapnak. "Tapasztalataim szerint a fizikai területen dolgozók, szakmunkások sokkal intenzívebben igénylik az érdekképviseletet, a segítségnyújtást. Amennyiben kérdéseik vannak a munkaidővel, a szabadságolással, a munkavégzéshez szükséges eszközökkel, felszerelésekkel kapcsolatban, azt a kölcsönző cég képviselőjének bármikor feltehetik"- tette hozzá. Mindezt Kálmán Csaba, a DO IT HR Szolgáltató és Tanácsadó Kft. üzleti és ügyfélfejlesztési menedzsere is megerősítette. A szakember úgy tájékoztatott: bizonyos esetekben még kihelyezett irodát, állomást is fenntart a kölcsönző cég a kérdésekkel hozzájuk forduló dolgozók számára.
Kimaradnak a céges juttatásokból
A munkaerő-kölcsönzők által felvázolt pozitív képet árnyalja Dr. Sipos Márta munkajogász, aki szerint a speciális foglalkoztatás győztesei egyelőre inkább a munkaadók, nem a munkavállalók. A jogszabályoknak megfelelően a kikölcsönzött munkaerő csupán fél év múlva kaphat a hagyományos státuszban lévő dolgozóval azonos fizetést, ráadásul a cégek előszeretettel válnak meg fél éven belül a dolgozóktól. Uniós szinten ugyan már van előterjesztés az ügyben, hogy a kölcsönzött munkaerő már az első naptól a cég dolgozóival azonos bért kapjon, de a megvalósítás még várat magára. Szintén a kölcsönzötti státusz árnyoldala lehet a bizonytalanság. Bár a kölcsönzők folyamatos alkalmazást ígérnek, előfordulhat, hogy gyakran változik a munkahely és ezzel a közösség.
Külsősként kezelik őket a cégnél?
Szintén nem jellemző minden kölcsönzöttre, de előfordul, hogy félig külsősként kezeli a cég. "Nem vehetnek részt tréningeken, továbbképzéseken és a céges elégedettségfelméréseken sem. A közös csapatépítő programokra, munkahelyen kívüli összejövetelekre sem nagyon hívják őket - fogalmazza meg tapasztalatait Szathmáriné Dr. Balogh Mária pszichológus, szervezetfejlesztési szakértő. Úgy látja, a kölcsönmunkaerő kevésbé motivált. A munkalehetőség ideiglenessége miatt a cég rövid és hosszú távú céljaival sem tudnak a hagyományosan foglalkoztatottakhoz hasonlóan azonosulni - igaz, épp ezért a cégnél tapasztalható problémák is kevésbé zavarják őket.
Sikeres együttműködésre is vannak azonban példák. "Egy hazai nagyvállalat ügyfélszolgálati pozícióiban évekig dolgoztak munkaerő-kölcsönzőtől érkezett fiatalok. Számukra semmilyen gondot nem okozott ez a státusz"- mondta el Joó Zsuzsanna karriertanácsadó. Náluk csak papírforma szerint jelentett különbséget ez az állapot. Zökkenőmentesen beilleszkedtek a munkakörnyezetbe. Az emberközpontú vállalati politika miatt a céges programokból, továbbképzésekből, juttatásokból sem maradtak ki. A kölcsönzötti státusz pozitív oldala a rugalmasság és az alkalmazkodó készség fejlődése.
Takács Gabriella
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A 2026 elején is alacsony munkanélküliségi ráta mellett számos ágazatban – különösen az építőiparban és az élelmiszer-feldolgozó szektorban... Teljes cikk
Távozott az egyik legnagyobb hazai HR szolgáltató, a Prohuman Zrt. éléről Tóth Ágnes vezérigazgató. Posztját eddigi helyettese Göndöcs Viktor vette át. Teljes cikk
A magyar–román határon is átnyúlik a verseny a minőségi ipari munkaerőért – derült ki a Prohuman Debreceni Regionális Gazdasági Fórumán. Teljes cikk
- 840 ezer forint az átlagbér – de van egy csavar a számok mögött 1 hete
- Bérsáv: Mit jelent és miért lesz kötelező 2026-tól? 1 hete
- Ennyit keresnek a budapesti busz- és villamosvezetők 2 hete
- Mechanical Engineer 2 hete
- Ekkora hitelt vehetnek fel a legjobban kereső dolgozók 2 hete
- Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? 3 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Mit tehetnek az egyetemek a hallgatók munkaerőpiaci készségeinek fejlesztése érdekében - HR szemszögből? 3 hete
- Felmérés: mennyit tudnak a magyarok az EU bértranszparencia-irányelvéről? 4 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja


Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?