A munkaerő-kölcsönzés szimpatikussá tételéért indul kampány
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat"Van munkám" címmel a munkaerő-kölcsönzés, mint foglalkoztatási forma széles körben ismertté és szimpatikusabbá tételéért indít kampányt a magyar munkaerő-kölcsönzési piac egyik magyar tulajdonban lévő szereplője, a Work Force Kft. A program első lépéseként a cég vezetése az olimpiai bajnok kajakos lányokkal meghosszabbította szponzori szerződését.
Az elmúlt évek gazdasági körülményei között a munkaerő-gazdálkodás komoly kihívást jelentett számtalan cégnek, különösen a termelő vállalatoknak. A szükségszerű leépítések, vagy létszámstop, valamint a felvevőpiac erős szezonalitásai az általános foglalkoztatásra negatívan hatottak. Ennek ellensúlyozását és a körülményekhez való rugalmasabb alkalmazkodást segítheti a munkaerő-kölcsönzés, amely forma még sok munkáltató számra is ismeretlen, a munkavállalók pedig gyakran idegenkednek tőle.
"Sokan előítéletet táplálnak egy olyan munkahellyel szemben, ahol a dolgozókat, vagy azok egy részét bérbe veszi a munkaadó. Pedig a cégek döntő részénél a dolgozók között, a bérezés és egyéb juttatások tekintetében, nem a foglalkoztatási forma alapján tesznek különbséget." - támasztotta alá saját tapasztalataival a kezdeményezést Csákvári Róbert, a cég tulajdonosa és ügyvezető igazgatója: a cég bérbe adott alkalmazottait döntően 8 órában és szinte mindig azonos feltételek mellett és bérszínvonalon foglalkoztatják, mint az adott cég többi dolgozóját.
"A munkáltatók számára is számos előnyt hordoz az ilyen típusú foglalkoztatás, ezt már sokan felismerték, míg bizonyos földrajzi régiókban gyakran ezek a cégek jelentenek a helyieknek megélhetést. Ugyanakkor a munkaerő régiók közötti mobilitásának kialakulásához is hozzájárulhat a munkaerő-kölcsönzési forma. Köztudott, hogy a magyar munkaerő mobilitása jelentős elmarad a nyugat-európaitól, különösen a tengeren túlon tapasztalhatótól. A kampány célja, hogy a munkavállalók jobban megismerjék a munkaerő kölcsönzés körülményeit és a benne rejlő lehetőségeket, ne idegenkedjenek tőle, és mind többen mondhassák el magukról: van munkám."
A munkaerő kölcsönzési foglalkoztatási forma ma még nem olyan elterjedt Magyarországban, mint külföldön, de jelenleg 130 000 foglalkoztatottat érintő szektor növekedése elől az idén nyáron hatályba lépett törvényekkel a Work Force vezetője szerint is elhárultak az akadályok.
A "Van munkám" kampány bevezetőjében a Work Force olyan lépések megtételét tervezi, amellyel az általa bérbe adott dolgozók a korábbinál jobban érezhetik, hogy a "Work Force közösség" tagjai. Erre kiváló alkalmat adott Szabó Gabriella és Kozák Danuta, olimpiai bajnokokkal nemrég meghosszabbított szponzori szerződés, amelynek keretei között a magyar élsportolók még az idén több olyan munkahelyre is ellátogatnak, hogy a sikereik eléréséhez vezető útról beszélgessenek a hallgatósággal, ahol jelentős létszámban dolgoznak a Work Force alkalmazottai.
"Ma sokak számára a megfelelő munkahely megszerzése, mások számára annak megtartása, hasonló kitartást és elszántságot igényel, mint amivel az élsportolók rendelkeznek. Ezért döntött a cég úgy, hogy szponzorálási politikájának középpontjába a magyar élsport támogatását helyezi" - tájékoztatott a szakember. "Szponzorálási politikánkkal többek között az is célunk, hogy nem csupán a cég nevét, de ezt a foglalkoztatási formát ismertebbé és szimpatikusabbá tegyük a munkáltatók és munkavállalók körében."
Az olimpikonok támogatása nem csupán a hamarosan induló kampány miatt fontos a cég számára, hiszen ez a kapcsolat a mostani szerződés meghosszabbítás a hosszú távú együttműködés folytatására, hanem első sorában egy átgondolt szponzorációs politika része.
Work Force a kiemelkedő magyar sportteljesítmények támogatásával - és így a magyar olimpiai csapat eredményes tagjainak szponzorálásával - jó példával kíván elől járni. Célja, hogy gazdaság mind több magyar tulajdonú szereplője számára váljon fontossá a kiemelkedő magyar teljesítmények támogatása.
A hamarosan újtára induló kampány részeként a cég más aktivitások mellett a munkavállalók számára nyílt napok és tájékoztatók szervezését tervezi, amelyhez a hátteret a jelenleg 7 irodával működő, de jövőre további legalább hárommal kiegészülő országos irodahálózata biztosítja.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?