A munkahelyi stressz kezelése a munkáltató feladata
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKampányt indított az Európai Munkabiztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség, hogy felhívják a figyelmet a munkahelyi stressz megelőzésének és megfelelő kezelésének fontosságára.
Balogh Katalin, az ügynökség nemzeti fókuszpontjának vezetője, hangsúlyozta, hogy a munkahelyi stressz kezelése és megelőzése elsősorban a munkáltató feladata. Az ügynökség fontosnak tartja tudatosítani azt, hogy a munkahelyi stressz jelen van és foglalkozni kell vele. A pszichoszociális kockázatokat ugyanúgy értékelni kell, mint más munkahelyi, például fizikai, kémiai vagy ergonómiai kockázatokat.
A szakember elmondta, hogy az ügynökség 2013-ban hirdette meg kétéves európai kampányát. Ezt megelőzően végeztek egy több tízezer munkavállalóra kiterjedő európai felmérést, amelyben az európai munkavállalók több mint fele gyakori munkahelyi stresszről számolt be. A felmérés tanúsága szerint Magyarországon a munkahelyi stressz leggyakoribb oka az állás bizonytalansága és a nagy munkaterhelés.
Az ügynökség egyebek közt tájékoztató anyagok terjesztésével, konferenciák szervezésével, valamint magyar nyelven is elérhető honlapján keresztül nyújt segítséget a munkahelyi stressz megelőzéséhez és kezeléséhez.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?