kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 5 éve

A munkatársaink ugyanolyan fontosak, mint a vendégeink

„A vendégekkel foglalkozó munkaerő megbecsülése üzleti szükségszerűség is: Nehéz elképzelni azt, hogy a boldogtalan és keserű munkavállaló pozitív vendégélményt tud okozni” - mondja Kovács Balázs, a Danubius Hotels vezérigazgatója, aki nemrégiben vette át Az Év Munkaadója díjat. Kovács Balázzsal a turizmus-vendéglátás munkaerőproblémáiról, a munkavállalókkal való egyedi bánásmódról, partneri viszonyról és a cégnél megvalósult HR innovációról beszélgettünk.

A fenti cél megvalósításához mennyiben kellett változtatniuk a Danubius irányításán, működésében?

Mindannyiunknak folyamatosan változni kell, és a fontos az, hogy nálunk ne főnökök dolgozzanak, hanem vezetők. Az előbbi fogalmat, és ami rárakódott, hagyjuk magunk mögött. A Danubiusnál jó vezetők dolgoznak, akik odafigyelnek a beosztottakra, visszajelzést kérnek és adnak, támogatják a munkatársak fejlődését. Határozott céljaik vannak, célokat tűznek ki a munkatársak számára, inspirálják őket, de szabad kezet is adnak. A főnök-beosztotti viszony helyett működő partneri viszonyokat építünk. Sok mindent megold, ha érzik a munkatársak, hogy a véleményüket meghallgatják, figyelembe veszik.

A változásra a generációk közötti különbségek is rákényszerítenek bennünket. Vegyük példának a konyhát, ami kis túlzással egy félkatonai szervezet a szállodaiparban. Így óriási kihívás, hogy a 30 éve ott dolgozó mesterszakács hogyan találja meg a hangot a 18-20 éves tanulókkal, hogyan tudja őket inspirálni. Ehhez tudásmegosztással és képzésekkel igyekszünk segítséget nyújtani.

Figyelmet fordítanak a középvezetők, helyi vezetők képzésére is?



Mindenképpen. Indult egy Katedra nevű programunk kifejezetten a középvezetőknek: hogyan kezeljenek munkahelyi szituációkat, hogyan váljanak még jobb vezetővé. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy ettől nem csak ők érzik jobban magukat, hanem a munkatársak is. Ezzel fejlődik a szervezeti kultúránk, és nő a munkatársak elégedettsége.
Kovács Balázs 190325A képzést, tréninget prevenciónak hívom. Nehéz elképzelni, hogy a keserű munkavállaló vendégélményt tud okozni

Visszamérik az eredményeket?



Amit lehet igen, de van, amit érzünk. A lényeg, hogy a vezetők ne az elefántcsonttoronyban üljenek, hanem legyenek ott a munkatársak között. Egyszerű szakma a miénk: Itt minden az emberi kapcsolatokról szól.

Ez bizonyos szempontból éppen a legnehezebb, is…



A képzést, tréninget éppen ezért hívom prevenciónak. Ha a munkatársaink nem tudják elérni, hogy a vendég elégedett legyen, azon utólag már nehéz változtatni. Ezért fókuszálunk a saját munkatársainkra. Nehéz elképzelni azt, hogy a boldogtalan és keserű munkavállaló boldogságot és vendégélményt tud okozni.

A munkavállalókkal való bánásmódnak mennyiben kellett megváltoznia a szállodaipari kihívások (munkaerőhiány, elvándorlás, stb.) miatt?



Közel 2500 munkatársunk van, akiknek a háttere, összetétele nagyon sokszínű. Ezért nem is lehet uniformizált megoldásokat kitalálni. Ahogy a vendégek is az egyediséget keresik, úgy ez a dolgozók esetében is igaz. Ha a döntésre lehetőséget kapnak, akkor azt értékelik, ez volt például a cafeteria esetében a fő szempont. Mindenkinek jár egyénileg év elején egy cafeteria tanácsadás, ahol lehet kérdezni, hogy hogyan tudja a leginkább kihasználni az igényeinek, élethelyzetének megfelelően a csomagot.

Emellett foglalkozunk azzal, hogy a munkakörnyezet, az öltözők, az étkezés minősége megfelelő legyen. Saját szállodáinkban üdülési lehetőséget biztosítunk kedvezményes áron, és rendszeresen közösségi eseményeket szervezünk a kollégáknak és családjaiknak.

Elismerjük a teljesítményt: van Év dolgozója, Év csapata, Negyedév csapata-díj, valamint a cégnél eltöltött kerek évfordulókat is jutalmazzuk. Aki nálunk karrierre vágyik, annak lehetőséget, képzéseket biztosítunk a fejlődéshez, előrelépéshez.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - A munkatársaink ugyanolyan fontosak, mint a vendégeink
2. oldal - "A mi szakmánk azért alapvetően az emberekről szól"
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk