kapubanner for mobile

A munkatársaké lesz a Telex

A Telexet kiadó Van Másik Kft. zrt.-vé alakul. A részvények 75%-a dolgozói részvény lesz, 25%-a pedig törzsrészvény. A cél, hogy a portál ne kerülhessen semmilyen politikus vagy oligarcha kezébe.

Átalakul a Telexet kiadó Van Másik Kft. A jelenleg egyszemélyes, Kárpáti Márton alapító tulajdonában álló cég zrt.-vé alakul. Az átalakulás fő célja, hogy a Telex a telexeseké legyen, és örökre az is maradjon - közölte a hírportál.

Ez maradéktalanul teljesülni fog, ugyanis csak a Telexben dolgozók jutnak részvényekhez, és a jövőben is biztosítani szeretnék jogi eszközökkel, hogy  semmilyen politikus vagy oligarcha kezébe, irányítása alá ne kerülhessen a cég.

A részvények 75%-a dolgozói részvény lesz, a szerkesztőség kérésének megfelelően a dolgozók közt egyenlő arányban elosztva. Ebből a részvényből csak Munk Veronika, alapító-főszerkesztő kap a többieknél nagyobb hányadot. A dolgozói részvénynek az a különlegessége, hogy kizárólag a Van Másik munkavállalója kaphatja, külső szereplő sosem. 

A részvények fennmaradó 25%-a törzsrészvényként Dull Szabolcs főszerkesztő, Kárpáti Márton üzletfejlesztési és stratégiai igazgató, Kárpáti András informatikai igazgató és Pusztay András gazdasági és értékesítési igazgató között oszlik majd el.

Az átalakulási tervet a Telex szerkesztősége június 1-én, elsöprő többséggel elfogadta.

  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban

Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk

Cafeteria 2026

2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk

Év végi juttatási útmutató munkáltatóknak: mire figyeljünk 2025-ben?

Az év utolsó heteiben mindig fókuszba kerül a juttatási rendszer. Ilyenkor dől el, mennyire működött jól egész évben. A HR Portálnak a Niveus... Teljes cikk