A munkaviszony kiszámíthatósága és munka-magánélet egyensúlya fókuszban - így fog változni a Munka törvénykönyve
Miként módosulhat két EU irányelv jogharmonizációja folytán a Munka törvénykönyve?
Két munkajogi tárgyú európai uniós irányelv jogharmonizációs határideje már 2022. augusztus elején lejárt, a Munka Törvénykönyve módosítása eddig viszont nem történt meg. Még csak publikus jogalkotási javaslat sincs. Így az előadás tekintetében is meghatározó, lesz-e legalább XI.16.-ig nyilvánosságra hozott törvénytervezet, vagy – ennek hiányában – értelmezzük, mely EU követelménynek felel meg az Mt., és milyen rendelkezésein kell változtatni.
Mind a két direktíva reakció a korábbi uniós szabályozás életbelépése óta bekövetkezett gazdasági, foglalkoztatási és társadalmi változásokra. A 2019/1152 irányelv az átlátható és kiszámítható munkakörülményekről az Európai Unióban. A 2008-ban kezdődött világgazdasági válság, valamint a digitalizáció következményeként a munkaerőpiacon olyan rugalmas foglalkoztatási formák is megjelentek, melyek jelentős bizonytalansággal jártak a hagyományos munkaviszonyhoz képest.
Ezért a munkaadónak a munkavállalóval szembeni, a munkaviszony feltételeiről való tájékoztatási kötelezettségéről szóló 91/533/EGK irányelv hatályon kívül helyezésre került. A tájékoztatás mellett ugyanis a munkavállalók részére új minimális jogok biztosítása is szükségessé vált. A cél: a munkaviszony biztonságának és kiszámíthatóságának növelése. A felfelé irányuló konvergencia biztosítása a tagállamokban, fenntartva a munkaerőpiac alkalmazkodóképességét.
A 2019/1158 irányelv a szülők és a gondozók vonatkozásában a munka és a magánélet közötti egyensúlyról rendelkezik. Az irányelv szabályai támogatják a gyermekvállalást, munkajogi eszközökkel segítik az egyenlő bánásmód érvényesülését, ideiglenesen lehetőséget teremtenek a foglalkoztatási feltételek rugalmasabbá tételére és a munkavállalókat védő garanciákat állapítanak meg.
A jogharmonizáció témája is előkerül majd a HR GPS - avagy miben rejlik a HR jövője című konferencián. Az előadás „megméri” – milyen jogfejlesztő szerepe van vagy lehet a két irányelvnek a magyar szabályozás vonatkozásában.
A konferencia az OHE és a HR Portal közös rendezvénye, ahol a tudásmegosztás a cél. Az egynapos programban rengeteg érdekes újdonságot, trendeket hallhatnak inspiráló előadók tapasztalataiból.
Segítségünkkel vértezze fel magát 2023 HR kihívásaira! Jelentkezés és részletek: https://www.hrportal.hu/hr-gps-2022/
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek

