kapubanner for mobile

A Puma dinamikus növekedésbe fog 2010-ig

A világ vezető sportruházati cége, a Puma robbanásszerű fejlesztésbe fogott, amelyet 2010-ig több fázisban hajtanak végre. A négy éven belül 3,5 milliárdos éves bevételt tervező Pumánál az üzleti célok megvalósításához átfogó szervezeti fejlesztést is realizálnak.

A Puma úgy döntött, hogy kilép eddig megszokott német keretei közül és Hongkong-i, Boston-i, valamint a német Herzogenrauch-i központjaira alapozva felveszi a versenyt a világ legdinamikusabban fejlődő globális sportruházai cégeivel. A vállalat felsővezetése ezért úgy határozott, hogy az egyes országok helyi fogyasztói igényeinek feltérképezése és kielégítése céljából a vállalat humánerőforrás bázisát is nagyban növelni fogja.

Mint arról a cég igazgatója, Jochen Zeitz beszámolt, 2010-ig "lépésről lépésre fogjuk integrálni csapatunk új alkalmazottait", ám a toborzás számszerű adatairól egyelőre még nem nyilatkozott. A Puma vállalati kultúráját az elkövetkezendő négy évben a világszintű versenyképesség kiépítéséért úgy szeretnék alakítani, hogy az új csapattagokkal kiegészítve a folyamatos újításra és tanulásra, a kreativitásra és a vállalkozói gondolkodásra összpontosítson. És mint megtudhattuk, a vállalat dinamikus HR-, és üzleti terjeszkedése nem véletlen, hiszen legfőbb expanziós célja a közeljövőben nem más, mint Afrika - adta hírül a német WirtschaftsWoche.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban

Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk

Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek

A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk

A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t

Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek