kapubanner for mobile

A szakképzésben végző diákok harmada meg sem próbál elhelyezkedni a szakmájában

A P&G legfrissebb felmérése szerint az elmúlt három évtizedben közel 30 százalékkal csökkent a szakmai gyakorlat lehetősége a szakképzésben. A szakképzést végzetteknek mindössze fele (51%) elégedett a szakképzés során nyújtott gyakorlati oktatással.

szakképzés elhelyezkedés felmérés-

A szakképzés szerepe kulcsfontosságú nemcsak a munkahelyteremtés, de az egyes ágazatok fejlődése szempontjából is, azonban az oktatás megfelelő elméleti és gyakorlati feltételei számos területen nem adottak a szakma kielégítő elsajátításához. A P&G legfrissebb, tavaly őszszel készült országos reprezentatív felmérése szerint az elmúlt három évtizedben közel 30 százalékkal csökkent a szakmai gyakorlat lehetősége a szakképzésben.

A P&G két gyárat is üzemeltet az országban, ezért hosszútávú törekvése, hogy kiemelkedő programokkal támogassa a szakképzést, különösen az elektronikai technikusi, műanyagipari és ipari gépész területeken.

Míg az 1990 előtt végzettek 79 százaléka végzett szakmai gyakorlatot, addig erre a 2011-2022 között végzett diákok már csak 52 százalékának volt lehetősége. A szakképzést végzetteknek mindössze fele (51%) elégedett a szakképzés során nyújtott gyakorlati oktatással, ez az érték szintén magasabb az 1990 előtt végzettek körében (64%), mint a 2011-2022 között végzett diákok (37%) között.

A szakképzés növekvő jelentősége ellenére míg harminc évvel ezelőtt a végzősök közel kétharmada azonnal talált munkát a szakképzés elvégzését követően, addig az elmúlt tíz évben a diákok kevesebb mint egynegyede állítja ezt, és közel egyharmaduk meg sem próbált elhelyezkedni a szakmájukban.

Forgács István, a Szakképzési Innovációs Tanács szakértője szerint az elmúlt évek során újra nőtt a szakképzés iránti érdeklődés, ami együtt jár azzal, hogy egyes ágazatok komoly fejlődésben vannak, így az energiaipar - főleg a megújuló -, a környezetvédelem, a vegyipar, a könnyűipar, a turizmus vagy a vendéglátás. A szakképzés infrastruktúrájának fejlesztése ugyanakkor gyors és innovatív megoldásokat igényel, hogy az újra növekvő igényeket megfelelő szinten legyen képes kielégíteni, és így a szakképzés fontos és megkerülhetetlen szereplőjévé váljon a minőségi oktatásnak. 

A magyar szakképzésben jelenleg a technikusi képesítés megszerzése az egyik legvonzóbb ajánlat, hiszen amellett, hogy a képzés során ösztöndíj, a duális képzőhelyeken munkaszerződés-jellegű jogviszony és tisztességes bérezés jár, komoly szakmai alapokat kínál ahhoz, hogy akár azonnal, akár néhány évvel később, de felvételt nyerjen az adott diák a felsőoktatásba, valamint hozzájárulhat a gyors elhelyezkedéshez is.

Az Oktatási Hivatal adatai szerint az elmúlt egy évtizedben nőtt a magas színvonalú szakmaszerzést kínáló technikumi jelentkezések száma, míg ez a 2012/2013-as tanévben 32 685 volt, a 2021/2022-es tanévben már 34 396. Ez az öt százalékot meghaladó növekedés reménykeltő lehet a hazai gazdaság számára, hiszen ezeknek a diákoknak a többsége jó eséllyel magasan kvalifikált szakemberré válik.

A felmérésből az is kiderült, hogy a fiatalok elsősorban azért választanak valamilyen szakképzést, mert az adott terület érdekli őket (46%), másodsorban pedig azért, mert úgy érzik egy szakmával könnyebb elhelyezkedni (39%).

Fotó: P&G

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A felnőttképzés új korszaka: mit tanít nekünk négy év adata?

Sokáig úgy gondoltunk a felnőttképzésre, mint „hasznos extra” tudásra: beülős napok, hosszú prezentációk, kötelező továbbképzések. A... Teljes cikk

Nyelvvizsga nélkül is diploma? Összeomlott a nyelvvizsgázás Magyarországon

Hat év alatt több mint felére csökkent a nyelvvizsgázók száma Magyarországon: míg 2019-ben még 124 ezren próbálkoztak, 2025-ben már csak 56 ezren.... Teljes cikk

Sok új munkahely lesz, csak másik földrészen és más tudással - tanulságok Davosból

A svájci Davosban megrendezett Világgazdasági Fórumon – ahol évente a világ legnagyobb vállalatainak vezetői, kormányfők és döntéshozók... Teljes cikk