A szakszervezetek a cafeteria elemek megtartását kérik
A szakszervezetek arra kérik a kormányt, hogy a családokat támogató, a munkaerőhiány csökkentését és az öngondoskodást elősegítő cafeteria elemeket őrizze meg, fenntartásukról pedig kössön a szociális partnerekkel 2022-ig szóló kiegészítő megállapodást - írja az MTI.
Közölte, a szakszervezetek az öngondoskodás, a mobilitási célú lakhatási támogatás, a diákhitel törlesztéséhez adott munkaadói juttatás adómentességének és az iskolakezdési támogatás fenntartására törekszenek. Mint mondta, mindezek egybe esnek a kormány társadalompolitikai céljaival is.
Kordás László ugyanakkor megjegyezte, a 2022-ig szóló megállapodásban szereplő béren kívüli juttatási elemekről a kormánynak, a munkaadói és a munkavállalói szervezeteknek közösen kellene dönteniük. A megállapodásban ezen felül a feleknek vállalniuk kellene, hogy ehhez nem nyúlnak hozzá a következő négy évben, így nem javasolják a megállapodásban szereplő cafeteria elemek kibővítését sem - ismertette.
Szerinte a kikötések azért fontosak, mert a kormány pont a jelenlegi átláthatatlan cafeteria rendszerre hivatkozva akarja átalakítani a béren kívüli juttatásokat. Szerinte, ha ebben a négyéves megállapodásban rögzítenék, hogy a kormány és a szociális partnerek által elfogadott cafeteria elemek sora nem bővíthető, akkor nem kellene attól tartani, hogy ismét egy bonyolult rendszer alakul ki.
A MASZSZ elnöke felidézte, hogy a héten volt az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT), ahol egy levelet adtak át Izer Norbertnek, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkárának. A levélben az OKÉT, illetve a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórum (VKF) munkavállalói oldalának szakszervezetei foglalták össze az általuk legfontosabbnak vélt béren kívüli juttatási formákat, amelyek megegyeznek a csütörtöki rendezvényen ismertetett cafeteria elemekkel.
A levélben a munkavállalói érdekképviseletek azzal érveltek, hogy "a "törvényjavaslatnak a béren kívüli és egyéb kedvezményes juttatások szabályozására vonatkozó tervezete az aláíró szervezetek - MASZSZ, Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, Hetedik Szövetség, Liga Szakszervezetek, Munkástanácsok Országos Szövetsége, Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés - egységes álláspontja szerint nemzetgazdasági szempontból indokolatlan, a költségvetésnek érdemi többletbevételt nem eredményez, munkavállalóknak viszont jelentős nettó jövedelem csökkenést is eredményezhet, ami erodálhatja az elmúlt évek béremeléssel kapcsolatos eredményeit."
Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a cafeteria rendszer átalakítása közel 2 millió munkavállalót érint, akiknek éves szinten 90 ezer forintos kieséssel kell számolniuk, ha a kormány a benyújtott adótörvényeket változatlan formában fogadja el.
MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy juttatás, amely a munkavállalónak adómentes, a munkáltatónak olcsóbb, mint a béremelés - mégis sokan nem tudnak róla. A 35 év alatti... Teljes cikk
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
- Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben 2 napja
- Nyugdíj melletti munka 1 hete
- A dolgozók hangja süket fülekre talál? – elmaradt a párbeszéd a pártok és a szakszervezet között 1 hete
- Hathavi fegyverpénz kapnak a MÁV-csoport biztonsági dolgozói 2 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 2 hete
- Workation: a fiatalok már nem akarnak választani a munka és a nyaralás közt 2 hete
- Politikai nyomás a munkahelyen? Ezért válik a kampány veszélyessé a vezetőnek 2 hete
- Cafeteria-kutatás: a dolgozók harmada már lakhatási támogatást kérne 2 hete
- A teljesítményértékelések 98%-a kudarc? Amit a HR-esek sem mernek kimondani 2 hete
- Itt vannak a legnagyobb egészségpénztárak 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 3 hete

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?