A többség akár most állást váltana
Az alkalmazottak csaknem fele elégedetlen jelenlegi munkájával, derül ki egy, a közelmúltban nyilvánosságra került elemzésből. Az ExecuNet felmérése szerint nemcsak alsóbb szinten váltanának állást a munkavállalók: boldogtalanok a felsőbb szinten dolgozó menedzserek is.
Nehezebb évre számítanak az álláskeresők
A megkérdezett uniós dolgozók 40 százaléka szerint 2005-ben bonyolultabb lesz megtalálni a megfelelő munkahelyet, mint tavaly volt. Az álláskínálat szűkülésésre számít az alkalmazottak 51 százaléka. Csupán a munkahelyváltást fontolgatók 15 százaléka véli úgy, hogy könnyebb dolga lesz a jövőben.
A felmérésből az is kiderült, mi tesz az EU-ban dolgozó alkalmazottak szerint kielégítővé egy munkahelyet. A kérdezettek 57 százaléka számára döntő jelentőségű a fizetés, 48 százalékuk szerint az izgalmas és érdekes feladatok tehetnek egy pozíciót kívánatossá. A brit, ír és holland munkavállalók 41 százaléka számára kritikus a munkával töltött idő mennyisége is: ma már egyre kevesebben fogadják el szó nélkül a vég nélküli túlórázást. A legtöbben tehát egy jobban fizető állásért váltanának, de 50 százaléka a válaszadóknak akkor is egy másik cég mellett döntene, ha ott több ideje és energiája jutna a munka mellett a magánéletére is.
Felsőbb szinten kevés a kihívás
Az ExecuNet felmérése szerint nemcsak alsóbb szinten váltanának állást a munkavállalók: boldogtalanok a felsőbb szinten dolgozó menedzserek is. Az elégedetlen vezetők 94 százaléka akár azonnal kilépne jelenlegi munkahelyéről, ha találna egy jó ajánlatot. A magasabb szintű pozíciókban kevésbé a fizetés, inkább az adott munkahely szervezési hiányosságai szülnek elégedetlenséget.
A felmérés szerint a kérdezettek 16 százaléka érzi frusztráltnak magát a vállalat belső szervezetének hiányosságai miatt, 15 százalékuk pedig végesnek érzi karrierlehetőségeit jelenlegi munkahelyén. A magas poszton levők 14 százaléka kevesli a kihívást és a tanulási lehetőségeket, és csak 12 százalékuknak - nagyjából egytizedüknek - okoz az problémát, hogy nem látja anyagilag kellően kompenzálva a munkáját.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
15 éves mélypontra zuhant a magyar cégvezetők növekedési bizalma: mindössze 31% vár bevételbővülést, miközben a vállalatok 77%-a még nem lát... Teljes cikk
A sikeres vállalatok felismerték, hogy a hagyományos pénzügyi mutatók nyomon követése már nem elég a fenntartható növekedéshez. Mérni kell az... Teljes cikk
Hollandia szépen csendben a négynapos munkahét élharcosává vált: 32 órás hét, teljes bér és javuló megtartás. Ugyanakkor az OECD szerint a... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?