kapubanner for mobile

A világ "leggiccsesebb" érzése élvezni a hatalmat mások fölött

Sok olyan vezető van, aki a pozíciója fenntartása érdekében, de értékteremtés nélkül ügyködik a hatalom megtartásán. A világ egyik legolcsóbb, "leggiccsesebb" érzése élvezni a hatalmat mások fölött és visszaélni a hatalom adta eszközökkel - mondta Szabó György, aki legalább egy évig készült arra, hogy átadja a több, mint 22 évig bitorolt vezetői helyét a Sanománál.

- Hatalommánia-függőség a téma, amiben előad. Több, mint 22 évig vezette Magyarország legnagyobb médiavállalatát. Hogy érezte magát az első "munkanélküli" hónapban, vezetési feladatok nélkül?

- A vezető örökre vezető marad, így mindig hiányozni fog neki egy szervezet, amelyet irányíthat. Egyrészt lelkileg felkészültem rá, sokáig, legalább egy évig, hogy be fog következni az állapot, így nem ért váratlanul, felkészületlenül a váltás.

Másrészt a Menedzserek Országos Szövetsége elnökeként folytattam a tevékenységemet és az is komoly vezetői munka volt, mégha nem is cégben, hanem egyesületben.

Élveztem azt, hogy most kicsit bizonytalan a helyzet, kihívás volt, hogy megtalálom-e a megoldásaimat. A Sanomában is mindig azt mondtam, hogy a bizonytalanságot szeretni kell, hát itt volt a lehetőség, hogy én is így viselkedjek...

- Valóban hatalomfüggővé válhat egy vezető?

Szabó György
- Nem tudom elképzelni, milyen a "hatalomfüggetlen" vezető. Ezzel azt szeretném mondani, hogy a vezető dolga, hogy a hatalommal optimálisan éljen, szeretném gyengíteni azt a széles körben kialakult álláspontot, hogy a hatalom az negatív kategória.

Mindazonáltal értem a kérdést, miszerint előfordulhat-e, hogy egy vezető már csupán a pozíciója fenntartása érdekében, de értékteremtés nélkül ügyködik a hatalom megtartásán, akkor azt mondom, hogy sok ilyen vezető van. A világ egyik legolcsóbb, "leggiccsesebb" érzése élvezni a hatalmat mások fölött és visszaélni a hatalom adta eszközökkel.

- Ennyi tapasztalattal a háta mögött mi a legfontosabb üzenet, amit a görcsösen székükbe kapaszkodó vezetőknek ajánlana?

- Az, hogy egyszer eljön az (ön)elszámolás ideje arról, hogy vezetőként milyen hasznot nyújtottunk vagy milyet nem. Ebben az időpontban már semmit nem lehet jóvátenni, utólag megtenni vagy meg nem tenni. Ennek az elszámolásnak az eredménye egész életünket meg fogja határozni, végérvényesen...

Ha kíváncsi Szabó György, Dr. Zacher Gábor, Rakonczay Viktória, Pach Gabriella, Magyar Miklós (és sok más előadó) további gondolataira a HR szerepeiről, döntési helyzetekről, és egyéb témákról akkor jöjjön el a második HR Piknikre.
Jelentkezés és program itt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek