kapubanner for mobile

Aggódnak a védőnők

Július elsején lép hatályba az a törvénymódosítás, amelynek értelmében a védőnők feletti munkáltatói jogokat többé nem az önkormányzatok fogják gyakorolni, hanem a megyei irányító kórház alkalmazottai lesznek.

védőnő bér emelés-

A hatósági felügyeletet a Nemzeti Népegészségügyi Központ, a szakmai irányítást az Országos Kórházi Főigazgatóság látja el. Az eddigi 2600 munkáltató helyett csak 23 lesz. 

Egyes önkormányzatok nagy energiákat fektettek abba, hogy jól működő védőnői szolgáltatást nyújthassanak: szolgálati lakást, különféle juttatásokat ajánlottak, de az egészségügyi törvény módosításával nyár közepén kikerülnek a védőnők az önkormányzatok fennhatósága alól. Az, hogy az új rendszer pontosan hogy is fog kinézni, egyelőre még az érintetteknek sem tiszta - írja a Telex.

A lapnak a Független Egészségügyi Szakszervezet védőnőkkel foglalkozó koordinátora, Szalainé Pintér Boglárka, aki maga is védőnő, elmondta: a védőnők körében az Országos Kórházi Főigazgatósággal (Okfő) szembeni ellenérzés a 2022. januári béremelésig nyúlik vissza. A besorolási bérük akkor valóban emelkedett, de a ténylegesen hazavitt összeg stagnált, csökkent, vagy csak nagyon picit, a kommunikált 21 helyett mindössze 6-8 százalékkal nőtt.

A szakszervezeti koordinátor szerint a most belengetett 'bérkülönbségek megszüntetése' a gyakorlatban azt fogja jelenteni, hogy egyszerűen visszacsökkentik mindenkinek a bérét.

A keddi Magyar Közlönyben is megjelent, 18 százalékos emelést el fogja vinni, ha mindenkit F kategóriába tesznek át, az ugyanis 40-80 ezer forint mínuszt fog jelenteni a magasabb végzettségű érintetteknél, emellett ha a védőnők egyetlen megmaradt, létszámarányos bérkiegészítése is megszűnik, az további havi 15 és 45 ezer forint közötti kiesést jelent.

A védőnőknek adott béren kívüli juttatások viszonylag széles skálán mozogtak, a közlekedést például hol helyi bérlettel, hol benzinpénzzel segítették, de volt olyan védőnő is, akit sofőr hozott-vitt autóval, hogy így védjék a veszélyesnek számító helyeken. Ruhapénzt is sokan kaptak az önkormányzattól, mert egyes helyeken például kutyák vagy füst tesz kárt a védőnők öltözékében. A juttatások összértéke egyes esetekben akár a havi 100-120 ezer forintot is elérheti – és a védőnők most attól tartanak, hogy ez el fog tűnni.

Arra, hogy a juttatások megmaradjanak, akkor lenne jogi lehetőség, ha háromoldalú szerződést kötne majd az önkormányzat, az Országos Kórházi Főigazgatóság és a védőnő, de hogy ez túl sok esetben megtörténjen, nem tűnik valószínűnek.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint 2023. július 1-jétől a védőnők az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény szerinti bértáblázat alapján kapják az alapbérüket, a pótlékrendszer változtatása nélkül. „A védőnők munkája ettől nem változik, ugyanabban a körzetben, ugyanazon a helyen végzik a tevékenységet, és továbbra is részt vehetnek a közösségi élet olyan területein, amelyet az önkormányzatok fontosnak tartanak. (Pl. falunap, baba-mama klub stb.)” – tették hozzá.

A munkavégzés helyéül szolgáló ingatlant továbbra is az önkormányzat biztosítja, azonban a szakmai minimumfeltételeket a szolgáltatónak és

a munkavégzéshez szükséges feltételeket a munkáltatónak kell biztosítania, amely ez esetben a vármegyei irányító kórház.
A béren kívüli juttatások tekintetében az adott intézmény által nyújtott juttatásokat kaphatja a védőnő. A jogszabályi rendelkezések nem zárják ki annak lehetőségét, hogy az önkormányzat támogassa a védőnőt, így pl. a szolgálati lakás további használatával vagy egyéb támogatásokkal.

Fotó: unsplash.com

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tudja meg, mennyit ér! Új jogok a bértranszparenciával.

Mindenkit érint, és már szinte nincs cég, amely valamilyen módon nem találkozott a témával. Bár a jelentéstételi kötelezettség hatálybalépésig... Teljes cikk

Vége az adózási kiskapunak? Így kerülje el a NAV-bírságot az ICT-nél!

A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai az elmúlt években egyre gyakrabban alkalmaztak vállalaton belüli áthelyezéssel... Teljes cikk

725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb

2026 februárjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 725 500, a nettó átlagkereset 509 200 forint volt - jelentette... Teljes cikk