Alig 200 ezren dolgoznak részmunkaidőben
Magyarországon még nem jellemző a részmunkaidős foglalkoztatás, 100 munkavállalóból 5 dolgozik ilyen formában, de vannak már kezdeményezések, hogy ez a szám növekedjen - írja a Világgazdaság.
Már több cégnél bevezették a munkaidőkeretben a törzsidőt és a peremidőt, van ahol a munkavállalónak elegendő 9 és 14 óra között dolgozni. A kereskedelemben és az autóiparban is egyre többször alkalmazzák - mondta a lapnak Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke.
A GINOP program miatt a kkv-k is szívesen alkalmaznak két munkavállalót egy munkakörre, megosztott munkaidővel. Már néhány cégnél az is megengedett, hogy heti 1-2 napon otthonról végezze munkáját a dolgozó.
Cseresnyés Péter munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár szerint az inaktívakat lehetne bevonni a munkaerőpiacra a részmunkaidővel, pl. az időseket, vagy a kisgyermekes szülőket. A részmunkaidő és a távmunka mellett más atipikus foglalkoztatási forma is bevezethető, például a munkakörmegosztás, rugalmas munkaidő, kötetlen munkarend.
Magyarországon 203 ezer munkavállaló dolgozott részmunkaidőben tavaly a harmadik negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, közülük csaknem 129 ezer nő, 74 ezer pedig férfi. A részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya a 15-64 éves korosztályban a dolgozókhoz képest 4,8 százalék - 2016-os KSH-adat -, a nők 6,8, a férfiak 3,1 százaléka dolgozott így. A Dél-Alföldön volt a legmagasabb az arány, 6,5 százalékos részmunkaidős foglalkoztatottsági mutatóval. Az Európai Unióban a 20-64 éves korosztály foglalkoztatottjainak 18,9 százaléka dolgozott részmunkaidősként 2016-ban, a nők 31, a férfiak 8 százaléka. Hollandiában a foglalkoztatott nők 75 százaléka volt részmunkaidős.
Világgazdaság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?