kapubanner for mobile

Alkotmánybírósághoz fordulnak a kéményseprők

Az Alkotmánybírósághoz fordulnak a kéményseprők az eddig évente végzett kéményellenőrzések két évre történő ritkítása miatt – jelentette be a Kéményseprők Országos Szakszervezetének (KOSZ) elnöke hétfőn.

Vámos Csaba szerint alaptörvény-ellenes a pénteken kihirdetett, július elsejétől hatályos belügyminisztériumi rendelet, amelyben két évre ritkították az ellenőrzéseket, mivel sérti az állampolgárok egészséges, biztonságos élethez való jogát - tette hozzá. Hozzátette: fenntartják népszavazási kezdeményezésüket is, amelyben azt kérdeznék meg, „egyetért-e ön azzal, hogy a kormány törvényben biztosítsa a legalább évenkénti kéményellenőrzést függetlenül a kémény- illetve tüzelőberendezés típusától?”.

Király András, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) elnöke kiemelte: a szakmával nem egyeztetett rendelet nemcsak a lakosság biztonságát veszélyezteti, hanem a mintegy ezer kéményseprő fele el is veszítheti az állását ennek következtében.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek