Álláskereső fiatalok alternatív programja
Munkanélküli fiatalok számára indított innovatív képzési programot az Álláskeresők Egyesületeinek Bács-Kiskun Megyesi Szövetsége Kecskeméten. Idén 60 fiatal vehet részt a programban, ahol szakértőkkel együttműködve karriertervet készítenek.
A programot a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében az unió és a magyar állam 155 millió forinttal támogatta. E forrásnak köszönhetően az Alternatív Főiskola tandíjmentes, sőt minden hallgatójának körülbelül havi 50 ezer forintos ösztöndíjat, a munkába állás után pedig havi 100 ezer forint összegű elhelyezkedési támogatást biztosít, továbbá fizeti diákjainak helyi vagy helyközi közlekedését.
Az érdeklődők önéletrajz elküldésével jelentkezhetnek. Könnyűipar, járműipar, multimédia, zöldgazdaság és logisztika szakmacsoportokban hirdetnek felvételt a Kecskemét térségében élő, 16-24 éves, jelenleg nem tanuló, nem dolgozó fiataloknak. Ők a képzés végén OKJ-s szakképesítést, illetve akkreditált tanúsítványt kapnak.
Az idén összesen 60 fiatalt vesznek fel, ők bentlakásos "gólyatáborral" kezdik majd tanulmányaikat, ott pszichológusok nyújtanak segítséget a részt vevők karriertervének elkészítéséhez.
A projekt vezetője közölte: a toborzás legfontosabb elemeként - Magyarországon először - Kecskeméten rendezik meg az állások éjszakáját, amelynek keretében a városban működő cégek is bemutatják tevékenységüket. A képzések tartalma és ideje a munkába partnerként bekapcsolódó vállalkozások igényétől függ - tette hozzá.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek