kapubanner for mobile
Szerző: Berta László
Megjelent: 6 éve

Apám, anyám ebbe rokkant bele, köszönöm, nem kérem - zavarba ejtő Z generáció

Egész ágazatok működését ingathatja meg a közeljövőben a Z generáció, ha nem lesz megfelelő számára a munkakörnyezet. Tömeges munkába lépésükkel soha nem látott változások jönnek pár éven belül. Érdemes jobban megismerkedni velük, okosan toborozni őket, 21. századi környezetet biztosítani számukra. Steigervald Krisztián generációkutató, tréner segített nekünk eligazodni rajtuk.

Hogyan határozzuk meg a Z generációt? Mindegyik generációkutatók másként szokta, de legalább nem válnak merevvé a gondolati keretek. Van, aki történelmi eseményekhez köti, ki tartozik ide, és nem kizárólag az életkorhoz. „Én az 1995 és 2009 között születetteket tekintem Z generációsnak. Előbbi az internet megjelenése, a másik az okos eszközökhöz köthető és az akkor pár hónapja magyarra ültetett Facebookhoz” - mondta Steigervald Krisztián generációkutató, tréner.

A Z-re jellemzőnek mondott tulajdonságokat más generációk is hordozzák, persze másképp. Steigervald szerint ezek a trendek, élmények, nem kizárólag a Z-sekre igazak, hanem a társadalomra, ahogy például a Facebookot az Y generáció is használja meg a nyugdíjasok is.

Most az Y generáció van tömegével a munkaerőpiacon, a Z csak kezd belépni, és talán jobban járnak, ha nem sietnek, olyannyira keveset tudnak róluk a munkáltatók. Steigervald Krisztián a munka alapélményben látja a meg nem értés kulcsát.

Nem értik őket



A X generáció a bizonytalan, maximalista alapélménnyel rendelkezik, mert amikor ők voltak fiatalok, illetve már kevésbé fiatalok, kevés volt a munka, és meg kellett próbálni helytállniuk ott is, ahol nem volt az ínyükre való, miközben megalázó helyzetekbe kerültek.

Az Y generáció alapélménye a 2008-as válság, amikor azt látták, hogy a szüleik generációját kirúgták, hiába volt lojális, és ebből azt a következtetést vonták le, hogy akkor ők miért lennének azok.
Ebből következik, hogy az X és az Y is úgy látja, hogy a Z generáció sorra olyan döntéseket hoz, amiket ők nem értenek meg, például olyan munkahelyek mellett döntenek, mintha direkt keresnék, mi az, ami nem megfelelő a számukra.

Leáldozott a régi hívószavaknak



Ebből is következik, hogy nem tudják megszólítani őket, ami egy állásra toborzás során félreértésekhez vezet. A régi hívószavak elég fura hatással vannak rájuk. „A rugalmas állás egy Z generációsnak annyit jelent, hogy 0-24 órában kell dolgoznia. Apám, anyám ebbe rokkant bele, köszönöm, nem kérem. A versenyképes jövedelem se túl vonzó, mert mihez képest versenyképes? Új fogalmak kellenek ahelyett, hogy a régi eszközöket próbálják leporolni a munkáltatók” - mondta Steigervald Krisztián generációkutató.

A félreértés következményei



Amikor egy jó toborzó film hatására lelkesen elindul az interjúra a Z generációs pályázó, gyakran az arcára fagy a mosoly, amikor a rendesen old school helyen megkérdezi tőle a HR-es: „Hogyan bírja a monotonitást?, mire a válasza: „Sehogy” és továbbáll. Általában nem fogja megadni az alap tiszteletet sem.

„Minden szinten bizonyítani kell, hogy 21. századiak vagyunk. Különben leküzdhetetlen lesz hosszú távon a 40, 50, 60%-os fluktuáció olyan területeken, mint a kereskedelem, vendéglátás, logisztika” - mondta Steigervald Krisztián.

Több, mint 100 munkaügyi iratminta és szabályzat a HR Portaltól. Előfizetőinknek küldjük a munkajogász által rendszeresen frissített módosításokat is.


A generációkutató szerint ezek a fiatalok lesznek a változás motorja. Egész ágazatok működését ingathatja meg a közeljövőben a Z generáció, pontosabban az, ha nem lesz megfelelő számára a munkakörnyezet. Európában létszámát tekintve kisebb a megelőző generációknál, így a fellépő munkaerőhiány erőteljesebben fogja serkenteni a technológiai újítások bevezetését. Tehát a Z generáció tömeges munkába lépésével pár éven belül soha nem látott változások jönnek, ezért érdemes jobban megismerkedni velük, okosan toborozni őket, 21. századi környezetet biztosítani számukra.

Fotó: Pixabay.com
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Munkaerőhiány? Itt a rejtett 400 ezres tartalék - digitális, rugalmas, elérhető

Magyarországon a tavaszi vizsgaidőszakban több mint 70.000 középiskolás érettségiző és nagyságrendileg 330.000 felsőoktatási képzésben... Teljes cikk

Mennyit lehet keresni diákmunkával?

Mennyit lehet keresni diákmunkával? – ennek járt utána az RTL Híradó. Az órabérek tíz százalékkal nőttek, mivel tavaly emelték a minimálbért,... Teljes cikk

Meglepően versenyképesek a gyorséttermi fizetések

A gyorséttermekben a nyári szezonnal nemcsak a vendégforgalom nő meg, de a dolgozók iránti igény is. A Budapesten működő nagyobb láncok – mint a... Teljes cikk