kapubanner for mobile

Az interim menedzsereket is képezni kell

Az interim menedzsment a 21. századi menedzsment kultúra része. Minden cégtulajdonosnak, menedzsernek, vezetőnek érdemes ismernie ezt a menedzsment eszközt, mivel soha nem tudhatja, mikor lesz rá szüksége. Kritikus helyzetben pedig különösen jó megoldás - hangzott el az Interim Menedzser Akadémia Kft. első programján.

Vezetői szintű problémák esetén az alapvető üzleti kérdés, amit meg kell válaszolni, hogy belső megoldást válasszon-e a cég vagy outsourcingot. A válasz attól függ, hogy a vállalkozásnak van-e tapasztalata külső erőforrás, támogatás igénybevételében - mondta bevezetőjében Dr. Jacques Reijniers, a holland Nyenrode Business Universiteit professzora.

Jacques Reijniers professzor az interim menedzsment egyik úttörője Európában. Ő az, aki immár 25 éve foglalkozik ezzel a menedzsment eszközzel, továbbá ő indította el és tette le e szakma oktatásának az alapjait több országban is.


Az igénybe vehető menedzsment eszközök között található a tréning, a tanácsadás, új alkalmazott felvétele, a coaching és az interim menedzsment. A klasszikus tréning, tanácsadás vagy új alkalmazott felvétele azonban nem elégséges sem a gyors változáshoz, sem pedig a rugalmassághoz.

Mely okok vezetnek az interim menedzsment fejlődéséhez Európában? Az egyik ok az önállóan, vállalkozóként dolgozó (self-employed) szakemberek jelentős növekedése. Ezen kívül a szervezetek egyre karcsúbbakká és egyszerűbbé válnak ("lean and mean"). A rugalmasság érdekében a menedzsment kihelyezése is növekvő tendenciát mutat. A szervezetek egyre globálisabbá válnak és a rugalmasság stratégiai kérdéssé vált.

Az Interim Menedzser Akadémia Kft. "étlapján" szerepelt még az érzelmi intelligencia és a kommunikáció, melyek kiemelkedően fontosak a jövő interim menedzsereinek profiljában. A program második részében esettanulmányok is elhangzottak, melyeket gyakorló interim menedzserek adtak elő. Közös gondolatként több előadó is említette, hogy az interim menedzsernek mindig alázattal kell a projektre, a feladatra és saját maga szerepére rátekintenie.

Az alkalmazott vezetőből vagy menedzserből nem lesz automatikusan interim menedzser, ezért van szükség a képzésre. Ezt Európa több országában már felismerték, és évek óta sikeres interim menedzser kurzusokat tartanak üzleti egyetemeken is.
Hazánkban az Interim Menedzser Akadémia Kft 2010-ben induló képzése válaszol erre a piaci igényre.

Magyari Éva
Képzési igazgató
Interim Menedzser Akadémia Kft.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek