Az IVSZ élén marad Laufer Tamás
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) csütörtöki közgyűlésén ismét Laufer Tamást választotta elnökévé - közölte az infokommunikációs érdekképviseleti szervezet.
Laufer Tamás 2010 óta a szövetség vezetője, az elnöki posztért négy másik jelölttel versenyzett, akiket szintén a tagvállalatok ajánlottak.
A vezető az IVSZ fő feladataként jelölte meg, hogy katalizálja a teljes infokommunikációs ágazatot. Sikeres iparágfejlesztés esetén az infokommunikáció legalább 1,5-2 millió ember megélhetését biztosíthatná, valamint a hazai gazdaság kitörési pontja lehet - hangsúlyozta.
A közgyűlésen új elnökségi tagokat is választottak, továbbá szavaztak az alapszabály módosításáról. Így a méret szerinti tagozat legkisebb csoportja mostantól új néven, Mikro és Start-up vállalkozások tagozataként működik tovább. Az IVSZ ezzel a Start-up azaz a kezdő vállalkozások iránti elkötelezettségét kívánja erősíteni.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek