Az önéletrajzírás fortélyai
Hosszú és rögös az út az önéletrajzunk megírásától az áhított állás megszerzéséig. Hogy miként tegyük meg a kezdő lépéseket? Inkább vállaljuk fel önmagunkat a sorok mögött, semmint feleslegesen raboljuk a magunk és mások idejét - tanácsolják a munkaerő kiválasztását végző szakemberek.
Az önéletrajz írásának alaki-szakmai követelményei az utóbbi tíz-tizenöt évben merőben megváltoztak: a középgeneráció ismeretei hiányosak e téren, míg a fiatalok már a középiskolában tanulják, vagy az interneten néznek utána a legkorszerűbb nemzetközi változatoknak. Kéri Ágnes szerint nemcsak fölösleges, hanem kedvezőtlen benyomást is tesz a pályázóról, ha az egykor szokásos séma szerint jellemzi önmagát - ki volt apja, anyja, hol járt iskolába és hány gyermeket nevel. Lényegtelen az önéletrajzírásnál a családi állapot, de még a pályázó életkora is, utóbbi esetében a mellékelt fénykép úgyis többet mondhat, még ha a legtöbb esetben jóval fiatalabb korú fotót is csatolnak.
A tartalmi-szakmai hibák, nagyotmondások, a túlzottan általános jellemzések is hozzájárulnak ahhoz, hogy a benyújtott önéletrajzok alapján a jelentkezők mindössze 30-40 százalékát hívják állásinterjúra. A szakember úgy tapasztalja: az önéletrajz adatai közül leggyakrabban a nyelvtudás és a számítástechnikai ismeret mértékét túlozzák el a pályázók, azok valódiságáról a személyes beszélgetéseken hozzáértő szakemberek győződhetnek meg. Az interjú alanyainak érdemes tájékozódni a cég tevékenységéről, átgondolni fizetési igényüket, s helyesen teszik, ha a célzott munkakörhöz kapcsolódó öltözékben jelennek meg a válogatáson. Az általános kérdéseken túl konkrét szakmai kérdések tüzében döntenek a szakemberek az állás nyerteséről; egy leendő személyzetistől megkérdezhetik, hogyan építene fel egy képzést, netán milyen módon bocsátana el dolgozókat a cégtől.
Az önéletrajztól a kiválasztásig rendszerint több forduló vezet, a folyamat függ a jelentkezők egyéni képességétől, az ország régiós eltéréseitől, a munkakör keresletétől, kínálatától - összegez Kéri Ágnes. - Nemrégiben egy speciális bolti eladó egyetlen helyére hatvanan jelentkeztek a dél-dunántúli megyékből, míg ugyanonnan marketing igazgatói állásra senki sem pályázott. Eltérőek az országban a mobilitási tényezők is: meglepően nagy az a réteg, amely csak saját településén lenne hajlandó munkát vállalni, másik oldalról pedig számos ambíciózus munkavállaló szívesen vállalja a bizonyítást az ország bármely részében, ha megtalálja a távlati célt.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk
- Hiába az AI és a pöpec rendszer: zsákutca a munkaerő-felvétel, ha ez hiányzik 4 hete
- A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t 4 hete
- Amit jobb nem beleírni az önéletrajzba: egy hobbi, amitől megriadnak a munkáltatók 3 hónapja
- Még nincs kimondva, de egyre inkább ez dönti el, ki kapja meg az állást 5 hónapja
- Önéletrajzminta: Machine Learning Engineer (Gépi tanulási mérnök) 6 hónapja
- Önéletrajzminta - Data Analyst 6 hónapja
- Önéletrajz minta - prompt engineer 6 hónapja
- Eredményorientált? Feladatorientált? - Vagy inkább kiégésre ítélt? 7 hónapja
- Így győzd meg a HR-est az önéletrajzoddal! 8 hónapja
- Felmérés: kevés HR-es ismeri fel a hamis álláskeresői adatokat 8 hónapja
- Álláskeresés, munkakeresés: mit tegyél, ha elveszítetted a munkád 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?