kapubanner for mobile

Béremelés és juttatások jövőre a honvédségnek

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Aláírták 2016-ra a béren kívüli juttatásokról szóló megállapodást a honvéd érdekvédelmi szervezetek vezetői és Simicskó István honvédelmi miniszter. Január elsejével az 5 százalékos béremelés is megérkezik, írja az Inforadio.hu.

A miniszter elmondta, hogy elindult a katonai-életpálya, és nyártól életbe lépett egy új illetményrendszer is, amely átlagosan 30 százalékos bérnövekedést jelentett.

Ezt az összeget növeli tovább a kormány 5 százalékkal évente, a gazdasági növekedés figyelembe vételével. Ez 2019-ig mintegy 50 százalékos illetményemelést jelent.

Az Erzsébet utalvány összege, ami eddig ötezer forint volt, január 1-jétől 11 ezer forintra emelkedik, a ruházati pénz pedig 24 ezer forinttal növekszik az ideihez képest.

Az érdekvédelmi szervezetek elégedettek voltak a megállapodással, amelynek eredményeként magasabb bért és béren kívüli juttatásokat kapnak a katonák.

Inforadio.hu
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek