kapubanner for mobile

Bértámogatás vagy a munkaidőkeret kiterjesztése? Íme, az ágazati válaszok!

Az idegenforgalom és a kiskereskedelem bértámogatással, az ipar elsősorban a munkaidőkeret kiterjesztésével reagál a koronavírusra - áll a Process Solutions elemzésében.

images

Magyarország vezető BPO (business process outsourcing) vállalata az ügyfelei körében tapasztalható válságkezelési módokat és reakciókat gyűjtötte össze és analizálta.

Varga Judit, a PS senior managere elmondta: az idegenforgalom és a nem-élelmiszer kiskereskedelem területén dolgozó ügyfelek érdeklődnek a kormány által biztosított bérkiegészítés után.

„Ezekben a szektorokban számos esetben látunk csökkentett munkaidejű alkalmazottakat. A gyárak és termelési üzletágak esetében azonban nem jellemző ez a fajta válságkezelés, itt inkább a munkaidőkeret kiterjesztésére voksolnak a cégek" - tette hozzá a szakember.

Mivel a munkaidőkeret a korábbi általános 6 hónappal szemben immár 2 évre terjesztő ki, lehetővé válik a túlórák és a lecsúsztatott munkaidő hosszabb távú elszámolása. Ez főként az olyan szezonális tevékenységekre jellemző, ahol holtszezonban kevesebb a munka, főszezonban viszont jellemzően túlórára van szükség.

A PS tapasztalatai alapján a cafetéria rendszert is nagyban érinti a kialakult rendkívüli helyzet.

„A skála két végpontját egyaránt tapasztaljuk ügyfeleinknél: van, ahol a juttatások szüneteltetésével vagy felfüggesztésével reagálnak a válságra ahelyett, hogy a bérekhez hozzányúlnának, de olyan is előfordul, hogy a SZÉP kártya csökkentett közterheit figyelembevéve további felhasználható összegekkel támogatják a munkavállalókat ebben a nehéz helyzetben” - tette hozzá Varga Judit.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek