Bódis: a pályaválasztást segíti az Educatio oktatási szakkiállítás
A pályaválasztás meghatározó az ember életében, ebben segít a 19. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára Budapesten, a háromnapos rendezvény megnyitóján.
Bódis József közölte, az Educatio kiállítás egy találkozórendszer, amely a jelen lévő cégek, oktatási intézmények és az érdeklődők között olyan kommunikációt tesz lehetővé, amely segít a fiataloknak eldönteni, milyen irányba szeretnék vinni a jövőjüket.
Kitért arra is: egy felsőoktatási intézménynek fel kell tudnia készíteni a fiatalokat, és rugalmasnak kell lennie, hogy menet közben is lehessen pályát módosítani.
György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára arról beszélt, sokan távolabb élnek a továbbtanulási lehetőségektől, a kormány ezért hozta létre a Tanítsunk Magyarországért! programot, amelynek keretében egyetemi hallgatók karolhatnak fel gyerekeket, és segíthetnek nekik tanulmányaik sikeres elvégzésében.
Maszlavér Gábor, az Educatio kiállítás főszervezője közölte, az érdeklődők száma folyamatosan nő, az idén 50-55 ezer látogatóra számítanak. Szerinte ez a növekedés annak köszönhető, hogy a kiállítás olyan információkkal tud szolgálni, amelyek az utolsó pillanatokban is segítséget tudnak nyújtani.
Murai László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke kiemelte, a kiállítás célja, hogy segítsen eligazodni a továbbtanulás útvesztőjében.
Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke azt hangsúlyozta, nem sokkal kevesebben jutnak be a felsőoktatásba, mint ahányan kilátogatnak a kiállításra.
Az ingyenes rendezvényen az idén 18 ország több mint ötven intézménye, mintegy kétszáz kiállító vesz részt, húszezer négyzetméteren. Az eseményt az Oktatási Hivatal és a HÖOK Hallgatói Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. szervezi. A kiállításon jelen van az Innovációs és Technológiai Minisztérium is, továbbá először vesz részt önállóan az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT). Az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát koordináló OTDT segítségével a kilátogató diákok első kézből kaphatnak személyre szóló ajánlásokat, tervezhető tudományos karrierutakat.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?