kapubanner for mobile

Bővítés és új munkahelyek a kecskeméti gyárban

Új hegesztő-gyártócsarnokkal bővítette acélszerkezet-gyárát a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. Kecskeméten, amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében 583 millió forint vissza nem térítendő állami támogatással segített. Az új csarnoknak köszönhetően 40 új munkahely jön létre, és ezáltal a kecskeméti KÉSZ acélszekezetgyár kapacitása 30 százalékkal nő majd - írja az MTI.

Az 1,17 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő fejlesztés támogatásáról szóló okirat és az új gyártócsarnok átadásán szerdán Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár elmondta: a kormány kiemelt feladatának tekinti segíteni versenyképességük megtartásában és növelésében azokat a vállalkozásokat, amelyek nagyban hozzájárulnak a nemzetgazdaság teljesítményéhez, de a szigorú előírások miatt elesnek az uniós pályázati források többségétől. A KÉSZ Kft. ezek közé tartozik. A vállalat az acélszerkezet gyártás területén ugyanis komplex, a tervezéstől a gyártáson át a szerelésig, a piaci igények teljes palettáját lefedő szolgáltatást nyújt, de jól ismert az újítási, innovációs képességéről is - tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte: a program keretében 2015 óta 49 nagyvállalat több mint 70 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő beruházásának elindítását segítették elő, és összességében mintegy 1650 új munkahely létrejöttéhez járultak hozzá.

Beszélt arról is, hogy ebben az évben is legalább 15 milliárd forintos keret áll rendelkezésre. Ugyanakkor a programban való részvétel feltételei néhány pontban változtak. Előnyt jelent ugyanis, ha a fejlesztések kapcsolódnak az Irinyi tervhez és az Ipar 4.0 megoldások alkalmazásához, a támogatott vállalkozások pedig előleget vehetnek igénybe.

Uhrinyi Balázs, a KÉSZ Ipari Gyártó Kft. ügyvezetője elmondta: a KÉSZ fennállásának 35 éve alatt 29 országba exportált szerkezeteket. Ezt a lehetőséget csak folyamatos fejlesztéssel lehet fenntartani, hiszen a térségben óriási a verseny. Mint mondta: az új gyárrészleg kialakítását a megnövekedett hazai és nemzetközi megrendelések indokolták. Az új csarnoknak köszönhetően 40 új munkahely jön létre, és ezáltal a kecskeméti KÉSZ acélszekezetgyár kapacitása 30 százalékkal nő majd. A gyár az új gépeknek és eszközöknek köszönhetően - a kapacitásnövekedés mellett - nagyobb méretű acélszerkezetek gyártására is alkalmas lesz.

A projekt keretében a meglévő nyitott, fedett raktér épületét burkolták körbe, és így egy zárt gyártócsarnokot alakítottak ki a már meglévő festőüzem mellett. A beruházás során egyebek mellett lézervágó és hegesztőgépet, festő-technológiai berendezést, kompresszor állomást, hidraulikus CNC-élhajlítót, valamint 3D lézerszkennert vásároltak. Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP), Kecskemét polgármestere elmondta: a KÉSZ neve, múltja, kitartó folyamatos aktivitása jelentős építőkockája Kecskemét gyarapodásának. Nincs ugyanis másik olyan gazdasági szereplő, aki szállodát épít, innovációs központot hoz létre, az üzemeit és csarnokait a legmagasabb szintű technológiával folyamatosan fejleszti, ugyanakkor egészséges táplálkozással, élelmezéssel is foglalkozna.

MTI
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek