Céges egészségbiztosítások összehasonlítása egy helyen
A munkáltatók számára az alkalmazottak rendelkezésre állása az egyik legfontosabb tényező, a Grantis céges egészségbiztosítás pedig kiváló eszközt jelent ennek elősegítéséhez.

Talán nem is gondolnánk, de a betegségek és az azok miatt elmulasztott munkanapok tetemes veszteséget jelentenek a cégek számára. Ez évente hozzávetőlegesen 140 milliárd forint plusz kiadás, amely jelentős terhet ró nem csak a munkáltatókra, de az államkasszára is, hiszen a betegszabadság időkeretének kimerítését követően a táppénzt már a központi költségvetésből folyósítják. Az anyagi ráfordítás mellett ugyanakkor egyéb nehézségeket is okoz a távollét. A kiesett munkaerő ideiglenes pótlására nincs minden esetben lehetőség, tekintve hogy a speciális hozzáértéssel rendelkező szakemberek munkafolyamatait sokszor más nem tudja megfelelően ellátni. Persze teljes egészében sehogy sem zárható ki a betegségekből, vagy balesetekből adódó fennakadás, ám már ennyiből is tökéletesen látszik, miszerint a munkáltatók számára a megelőzés mellett az is rendkívül fontos, hogy a már kialakult problémák kezelése gyors és hatékony legyen. A Grantis céges egészségbiztosítás kiváló megoldást jelent erre a kérdésre, ráadásul alkalmazásával nem csak a munkaadók, de a munkavállalók is jól járnak.
Grantis céges egészségbiztosítás - a legfontosabb tudnivalók
A magán egészségbiztosításról szinte mindannyian hallottunk már, ám a vállalati formája sajnos még jóval kevésbé elterjedt, noha e tekintetben erőteljes változás figyelhető meg az elmúlt években. Ennek a konstrukciónak a legnagyobb erőssége, miszerint akárcsak az életbiztosítások esetében, úgy itt is hatalmas előnyt jelent az, hogy nem egyénileg kell megkötni, ezáltal nem csak a díja jóval kedvezőbb, de a szolgáltatások köre is jóval szélesebb. Az is fontos szempont, hogy béren kívüli juttatásként rendkívül ösztönzőleg hat egy-egy nagyobb csomag a munkavállalók részére, főképp, mert a költségeket teljes egészében a cég fizeti. Alkalmazottként ez csupán annyit jelent, hogy a ki- és belépésről nem mi magunk döntünk, miképp az is kérdéses lehet, a családtagjainkat vajon bevonhatjuk-e a biztosítottak körébe. Ám ezeket leszámítva ez egy roppant kényelmes konstrukció, ami ráadásul a pénztárcánkat is kíméli, arról nem is beszélve, miszerint a Grantis céges egészségbiztosítás bizonyos szolgáltatásait akár a már meglévő betegségeinkre is igénybe vehetjük.
Milyen egészségügyi problémák esetében számíthatunk segítségre?
Első körben fontos leszögezni, hogy ezeknek a konstrukcióknak számtalan fajtája érhető el ma a piacon. Léteznek előre összeállított csomagok, de arra is van lehetőség, hogy a cég egyéni preferenciái alapján, kifejezetten a felmerülő igények szerint kerüljön kidolgozásra a szolgáltatások köre. Ugyancsak meg kell különböztetni az összegtérítéses, illetve a szolgáltató egészségbiztosítást. Míg az előbbi egy szabad felhasználású, utólagos térítést biztosít, addig az utóbbi elsősorban a privát szakrendeléseken történő vizsgálatok, illetve kezelések kényelmes és gyors lebonyolítását segíti elő. Nem véletlenül ez a népszerűbb, hisz a Grantis céges egészségbiztosítás egyik legfontosabb célja, hogy az egészségügyi problémák okozta munkaerő kiesést a lehető legminimálisabbra redukálja. Ezért aztán a csomagok nem csak közel 30 különböző szakrendelés, de különböző szűrővizsgálatok és képalkotó eljárások igénybevételét is tartalmazza. Emellett bizonyos ambuláns beavatkozások is a szolgáltatás részét képezik, ráadásul állandó orvosi telefonos ügyfélszolgálat áll a szerződöttek rendelkezésére.
Létfontosságú megtalálni a legmegfelelőbb konstrukciót
Akár adózási szempontból, akár hosszú távú befektetésként vizsgáljuk a kérdést, a tanulság minden esetben nagyjából ugyanaz. A Grantis céges egészségbiztosítás egy olyan prémium jövedelemkiegészítés, amivel mind a munkáltató, mind a munkavállaló jól járhat. Előbbi azért, mert a kieső napok számának csökkenésével jóval kevesebb bevételtől esik el, utóbbi pedig egy olyan béren kívüli juttatásban részesül, amit sok esetben többre tart egy azonos értékű fizetésemelésnél. Ám nem szabad figyelmen kívül hagyni a tényt, miszerint nem csak egy nagyobb cég, de egy kisvállalkozás számára is jelentős költséget jelent az alkalmazottak nagy részének bevonása a biztosítottak körébe. Főképp igaz ez, ha nem a legelőnyösebb megoldást választjuk. Persze a megtérülés a legtöbb esetben még így sem kérdéses, ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy nagyon is érdemes alapos összehasonlítást végezni, mielőtt letesszük a voksunkat egy adott szolgáltatás mellett. A Grantis céges egészségbiztosítás szakértőinek hála azonban biztosak lehetünk abban, hogy az igényeinknek legmegfelelőbb konstrukciót kötjük majd meg. Ez a folyamat persze önállóan is végigvihető, ám a pénzügyi tanácsadók mögött álló több évtizedes tapasztalatot nagyon nehéz lesz pótolnunk. Bízzunk tehát profikra a munka legnehezebb részét, így lehet hosszú távon mindenki valóban elégedett az eredménnyel.
Fotó: unsplash.com
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
A jutalom, a bónusz és a prémium olyan, az alapbéren felüli juttatások, amit a munkáltatók adhatnak a munkavállalók motiválása, a... Teljes cikk
2025-ben az új határidőket kell szem előtt tartani a Széchenyi Pihenő Kártya működésére vonatkozóan - figyelmeztet Fata László juttatási szakértő. Teljes cikk
A GKI Gazdaságkutató Zrt. februári felmérésében 5 fő feletti vállalatokat kérdezett meg, többek közt arról, hogy terveznek-e lakhatási... Teljes cikk
- Ezzel kell vigyáznia annak, aki irodai kávét iszik 1 hónapja
- 5 módszer, amivel az irodai napok is energikusabban telnek 2 hónapja
- Felmérés: egészségügyi előnyökkel is járhat a hibrid munkavégzés 2 hónapja
- A Covid utóhatásai - A fiatalok közel háromnegyedét érinti a szociális szorongás, a karrierjüket is befolyásolja 2 hónapja
- Több mentális egészségügyi támogatást várnak munkaadójuktól a férfiak 2 hónapja
- Céges telefonok használata: minden, amit tudni kell az adózásról 2 hónapja
- Egészséges étkezés mesterfokon: így változtass az életeden 2 hónapja
- Félelem a betegség árnyékában: Minden második krónikus beteg dolgozó fél szabadságot kivenni 3 hónapja
- Hogyan előzhető meg a hátfájás az irodában? 3 hónapja
- Tudj meg többet a cink kedvező hatásairól! 3 hónapja
- Egyre gyakrabban érinti a munkaképes korosztályt a Parkinson-kór, de jó hír is van 3 hónapja