Csak a háziorvos indíthatja-e el a az egészség csökkenés megállapítását?
Úgy tudom korábban lehetett saját jogon is beadni kérelmet az egészség csökkenésének megállapítására az orvosszakértői bizottsághoz, és szakorvos is kezdeményezhette a komplex vizsgálatot. Azonban állítólag most csak háziorvos kezdeményezheti, az ő beutalója kell hozzá. Valóban így van ez? Mit lehet tenni ha a háziorvos elzárkózik, nem tölti ki a beutalót, mert szerinte nincs esély a leszázalékolásra, de a beteg úgy érzi, hogy ő meg szeretné próbálni és meg kívánja állapíttatni a munkaképesség csökkenés mértékét?

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?
Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban
A háziorvosok sok esetben amiatt ódzkodnak a beutalótól, mert ahhoz egy 4 oldalas anamnézist kell elkészíteniük (jelentős adminisztrációs terhet róva rájuk), emellett pedig a komplex minősítéshez friss szakorvosi vélemények beszerzése is szükséges, melyhez a szakrendelésekre szintén a háziorvos utalja be az adott pácienst. Csak annyit tudunk javasolni, hogy amennyiben a saját érvek felsorakoztatása sem segít, érdemes lehet esetleg más háziorvosnál is próbát tenni.
Tisztelt Kérdezők!
Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.
Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!
Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.
Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.
Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!
Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László. Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol. Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ. A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít. HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot. Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol. Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg. Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg. Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet. Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol. HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.
- 2023.06.27IFRS Halasztott adó képzés Élő, interaktív, online képzés a nemzetközi beszámolókészítési elvek szerint az adózás számviteli kezeléséről. Fő cél: - a halasztott adó fogalmának megismertetése: mitől halasztott? - a halasztott adó elszámolásának célja és jelentősége - a számítás esetei és gyakorlati példákon keresztüli bemutatása.
Részletek
Jegyek
- 2023.09.01I Land gamifikált készségfejlesztés Gamifikált készségfejlesztő e-learning programunk játszva tanít: 30 napon keresztül, napi 20-30 percben egy izgalmas virtuális küldetésen vezetjük végig a résztvevőket.
Részletek
Jegyek
- 2023.10.10MŰEGYETEMI ÁLLÁSBÖRZE 150+ KIÁLLÍTÓ, TÖBB SZÁZ ÁLLÁS ÉS SZAKMAI GYAKORLAT VÁR! Kiállítóink hallgatókat, frissdiplomásokat és tapasztalt munkavállalókat is várnak állásajánlataikkal.
Részletek
Jegyek
Autoimmun betegségem van sok ízületi apró gyulladásos betegségem.Rehabilitációs ellátást kaptam 2020 óta. Mivel szteroid gyógyszereket és erős... Teljes cikk
Mikor és hogyan érdemes elindítani a leszázalékolásom? 41 éves vagyok vérhígítót szedek többszörös trombózisom volt mely miatt károsodtak a... Teljes cikk
Szeretném megkérdezni, hogy rokkantsági ellátás mellett lehetek-e közfoglakoztatott. Teljes cikk
- Kitört a megélhetési harc: Egyre többen váltanak munkahelyet 1 hónapja
- Tudja meg hogyan százalékoltathatja le magát! 2 hónapja
- Komárom-Esztergomban és Békésben is változik a háziorvosi ellátási rendszer 2 hónapja
- Egészségügyi államtitkár: a háziorvosi finanszírozás átalakítása a jelenlegi méltánytalanságokat orvosolja 3 hónapja
- 5,5 milliárd forint plusztámogatást kapnak a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztatók 3 hónapja
- Egyre nagyobb igény van a megváltozott munkaképességű munkavállalókra 4 hónapja
- Jövőképet, rendszerváltást akar a Magyar Orvosi Kamara az összeomlott egészségügyben 4 hónapja
- Személyi kedvezmény nyilatkozat 2023 5 hónapja
- Fenyegető létbizonytalanság: Most igazán sokat tehetnek dolgozóikért a munkahelyek 5 hónapja
- Mit tehet a munkáltató, ha nem bírom a munkával járó stresszt 5 hónapja
- Mire kötelezhető a munkáltató, ha nem bírom a munkával járó stresszt? 5 hónapja