488 cikk a(z) Kappel Katalin címkével - 1. oldal
Jár adókedvezmény a kamasz fiam után, ha nyitott gerinccel született, és most derült ki?
2 hónapja A fiam 16 éves, és tavaly októberben, egy ortopédiai vizsgálat során derült ki, hogy nyitott gerinccel született. Érdeklődni szeretnék, hogy ez alapján tartós betegnek számít-e, és igénybe tudom-e venni utána az adókedvezményt? Teljes cikk...
Hogyan kérhetek szakvéleményt pszichés állapotomról, ha nem tudok kórházba befeküdni?
2 hónapja 49 éves vagyok, 17 éve munka nélkül, a férjem tart el. Súlyos oszteoporózisom van, több töréssel (köztük csigolyatörés is), jelenleg kezelés alatt állok. Munkahely nélkül pszichés problémák alakultak ki nálam: súlyos szorongás, pánik, fóbiák, depresszió – leginkább azonban a beilleszkedési nehézségek miatti állandó stressz, illetve a beilleszkedés képtelensége okoz gondot. Mik a lehetőségeim? Milyen mértékű munkaképesség-csökkenést jelenthet az állapotom? Öregszem, és eddig sem tudtam elhelyezkedni – még telefonálni sem merek, munkahelyre bemenni végképp nem. Mindenkit ellenségnek érzek 1-2 nap után. Most pedig, ennyi idősen, valószínűleg már nem is lennék keresett munkaerő. Kezelés alatt állok, de a kivizsgálásom nem volt teljes, mert még a gyógyszert is mással íratom fel – nem merek elmenni az orvoshoz. Teljes cikk...
Miért csökkent az ellátásom, ha az állapotom romlott?
2 hónapja Megváltozott munkaképességű személyként éves felülvizsgálatnál a kormányhivatalban közölték, hogy az eddigi ellátásom harmadát fogom ezentúl kapni (rokkantsági ellátásról rehabilitációs ellátásra vezetnek át). Nem értem, hogy miért mivel az állapotom nem változott, sőt az előző évihez képest dokumentáltan romlott. Mivel jelentős az összeg amivel kevesebbet kapok havonta van-e lehetőségem fellebbezéssel élni a Kormányhivatalnál? Teljes cikk...
Látás problémával lehet fogyatékossági ellátást kapni?
6 hónapja Szeretném megtudni, hogy látás problémával lehet-e fogyatékossági ellátást kapni? Teljes cikk...
Miért nem jár a megváltozott munkaképességű munkavállalóknak munkaközi szünet?
6 hónapja Szeretném megkérdezni, hogy a megváltozott munkaképességű dolgozóknak miért nem jár munkaközi szünet? Hat órában dolgozom egy olyan cégnél, ahol 9 éve foglalkoztatnak beteg embereket. Kemény fizikai, többnyire álló munkát végzünk, ahol vegyi anyagokkal is dolgozunk. Sajnos egy hónapja közölte a vezetőség, hogy innentől nem jár munkaközi szünet, mert változott a törvény. Teljes cikk...
Milyen betegségekre érdemes elindítani a leszázalékolást?
6 hónapja Érdeklődni szeretnék, hogy ezekre a betegségekre érdemes-e elindítani a leszázalékolást: heveny szívizomelhalás hátsó fali trombussal, gyenge bal kamra funkció (EF 28%), 2. stádiumú szívelégtelenség Teljes cikk...
Crohne betegség esetén jár a pótszabadság?
9 hónapja Sógorom évek óta Crohne betegségben szenved. A mindenkori minimálbér 5%-át érvényesíti a munkáltató a fizetésében. A kérdésem az lenne, hogy az évi 5 nap pótszabadság a betegsége miatt öt is megilleti? Teljes cikk...
Autistaként jár pótszabadság?
9 hónapja Autista vagyok és a határozat szerint jár nekem a fogyatékossági támogatás, MÁK kártyám is van, akkor jogosult vagyok az éves fogyatékosoknak járó pótszabadságra? A fogyatékossági ügyintéző és a HR-es nem ért egyet ebben. A HR szerint nem. Amit láttam a jogszabályból, abban az van, hogy a leszázalékolás csak az egyik opció, a másik a fogyatékossági támogatás. Akkor most mi az igazság? Ez jár nekem, vagy nem? Teljes cikk...
A rokkantsági ellátás dilemmái: jogos támogatás vagy rejtett segély?
1 éve 40+ diplomás férfi vagyok C2 leszázalékolással. A rokkantsági ellátás (jelen esetemben 65e Ft/hó) a rokkantság tényről fakadó jogos ellátás vagy egy rejtett "szociális segély". Minden írást mellőzve kérdezem ezt, mivel a felülvizsgálati papír 70%-ban a vagyoni és szociális helyzeteket térképezi fel, nem pedig a betegségemet. Ez azért érdekel (és gondolom mást is), mert az elmúlt évek infláció változásait a Rokkantsági ellátás nem követte és már nem fedezi a minimális életszínvonalat sem. Bár én nem tartom munkaképesnek magam, pláne, hogy egy munkahelyre 200 másik ember jelentkezik, akinek az önéletrajzában nincs az, hogy rokkant. Tegyük fel elmegyek dolgozni és fel is vesznek. A munkabér mellett alanyi (rokkantsági) jogon jár a rokkantsági ellátás vagy azt megszüntethetik? Akkor félév múlva, egy év múlva stb. Én nem az államot szeretném kihasználni plusz pénzért. Megpróbálok visszailleszkedni a munka világába, de ha elveszik az ellátást és közben kiderül, hogy nem bírom, vagy súlyosbodik az állapotom a munka miatt, akkor ott vagyok, hogy éhen halok, mert egyik jövedelmet sem kapom meg. Újra igényelni egy újabb leszázalékolást, nem csak tortúra, hanem hosszú idő. Addigra már rég hajléktalan leszek. Teljes cikk...
Kell-e TB járulékot fizetnem, ha D minősítéssel százalékoltak le?
1 éve Leszázalékoltak és D minősítést kaptam, viszont nem állapítottak meg anyagi juttatást, így semmi jövedelmem nincs. Az lenne kérdésem, hogy kell-e fizetni magam után ebben az esetben TB járulékot? Teljes cikk...
Hogyan dolgozhatok megváltozott munkaképességűként, hogy ne veszítsem el az ellátásomat?
2 éve D besorolású rehabilitációs ellátott vagyok. Dolgozhatok e biztonsági őrként vagy portásként, hogy ne veszítsem el a járandóságomat? Teljes cikk...
Jár-e pótszabadság a rendes nyugdíjasként dolgozóknak, ha egészségi állapotuk miatt korábban megkapták?
2 éve Rendes nyugdíjasként dolgozom, előtte komplex minősítéssel megilletett egészségem kapcsán 5 nap pótszabadság.Jelenleg egészségi állapotom nem változott, végleges, továbbra is megillet a pótszabadság? Milyen törvény van erre? Teljes cikk...
Rokkant ellátottként automatikusan kiküldik a kedvezményes utazási utalványt?
2 éve Rokkantsági ellátásban C 2 kategóriában vagyok és érdeklődőm, hogy a Nyugdíjfolyósító automatikusan kiküldi a kedvezményes utazási utalványt vagy személyesen kell intézni? Teljes cikk...
Hogyan százalékoltatható le a gyerekem, ha skizofrén és nem veszik fel emaitt?
2 éve A fiamnak nincs meg a leszázalékoláshoz az évei,de beteg, skizofrén, nem veszik fel dolgozni. Ha mégis, egy két napon belül elküldik, hogy figyelmetlen és lassú. Semmi keresete nincs, mindenhonnan elutasítják. Mit tegyen, hogy leszázalékolják. Teljes cikk...
Mennyi esélyem van a leszázalékolásra?
2 éve Negyedik stádiumban lévő asztmám van, emellett 2 oldali mellékvese adenomák mindkét oldalon, és kevert szorongásos depresszióm+ divertikulózisom. Mennyi esélyem van a leszázalékolásra? Teljes cikk...
Bejelentsem a munkáltatónak, hogy rehabilitációs ellátásban részesülök?
2 éve Jelenleg rehabilitációs ellátásban részesülök, folyamatban van az állapotrosszabbodás beadása. Egyszerűsített foglalkoztatásban sikerült elhelyezkednem. Köteles vagyok-e közölni ezt a munkáltatóval, illetve van-e ezzel kapcsolatban valamilyen jogszabály illetve plusz kötelezettség? Teljes cikk...
Mit tehet a munkáltató, ha nem bírom a munkával járó stresszt
2 éve Halmozott betegségeim folytán már nem tudok napi 8 órában stresszes környezetben az eddig betöltött munkakörben teljesíteni. Közölték, hogy százalékoltassam le magam. 2023. októberben lesz meg a 40 éves munkaviszonyom. Mi várható el a munkáltatótól? Teljes cikk...
Mit tehetek, ha megszüntették a rehabilitációs ellátásomat?
3 éve Autoimmun betegségem van sok ízületi apró gyulladásos betegségem.Rehabilitációs ellátást kaptam 2020 óta. Mivel szteroid gyógyszereket és erős fájdalom csillapítókat is szedek, ezért 2 havonta járok labor vizsgálatra. A napokban jobbulás címmel megszüntették a rehabilitációs ellátásomat, de fellebbezést nyújtottam be a törvényszékre. Mire számíthatok? Teljes cikk...
Rokkantsági ellátás mellett lehetek-e közfoglalkoztatott?
3 éve Szeretném megkérdezni, hogy rokkantsági ellátás mellett lehetek-e közfoglakoztatott. Teljes cikk...
Mikor indítsam el a leszázalékoltatásomat?
3 éve Mikor és hogyan érdemes elindítani a leszázalékolásom? 41 éves vagyok vérhígítót szedek többszörös trombózisom volt mely miatt károsodtak a főerek, a jobb alsó végtagok! Több helyen van lábszár fekélyem amik kisebesednek, fájnak. Teljes cikk...
Hogyan közöljem állásinterjún, ha megváltozott munkaképességű vagyok?
3 éve Hogyan tájékoztassam a munkáltatót állásinterjún a betegségemről, hogy ne riadjon el az alkalmazásomtól. Megváltozott munkaképességű szív és érrendszerei beteg vagyok. Teljes cikk...
Kérvényezhető-e a rehabilitációs ellátásból a nyugdíjjárulék utólagos megfizetése?
3 éve Fiam 2011. december 31-ig rokkantsági nyugdíjat kapott. 2012. január elsejétől a jogszabályi változások miatt kérte felülvizsgálatát. 2012. január elsejétől rehabilitációs ellátást folyósítottak neki. Majd a 2015-ös felülvizsgálat után 2016.január elsejétől a mai napig rokkantsági ellátásban részesül. A rehabilitációs ellátásból nem vontak le nyugdíjjárulékot. Teljes cikk...
Mennyit dolgozhatok, ha C1 minősítést kaptam?
3 éve C1 minősítést kaptam. Azt szeretném megtudni, hogy ha alkalmazottként, bejelentett állásban szeretnék dolgozni ezután, akkor van-e időkorlát, mert a könyvelőnk azt mondja, hogy heti max. 20 órás bejelentett állásom lehet. Teljes cikk...
Kaphatok-e valamilyen támogatást fulladásra?
3 éve Autoimmun, sjögren szindróma és tüdő III fokú stádiumban vagyok. Nem tudok sehova menni a folyamatos fulladás miatt. Kaphatok-e valamilyen támogatást? Teljes cikk...
Hogyan szerezzek igazolást arról, hogy megváltozott munkaképességű vagyok-e?
3 éve 12 éve hordok hallókészüléket közép-súlyos idegi hallásvesztés miatt, tb támogatással amit Fül-orr-gégészet audiológiai szakrendelésen írtak fel. A súlyos fogyatékosság után járó adókedvezményt veszem igénybe, amihez Igazolást kaptam. A munkáltatóm kérésére kellene egy igazolással rendelkeznem, hogy miért vagyok, vagy nem vagyok megváltozott munkaképességű munkavállaló. Teljes cikk...
Ha betöltöm a nyugdíjkorhatárt a rehabilitációs ellátás összegét fogom csak kapni?
3 éve Rehabilitációs ellátásban részesülök, de az ellátás mellette teljes munkaidőben dolgozok. 56 éves vagyok és az öregségi nyugdíj érdekelne. Ha betöltöm a 65 éves nyugdíjkorhatárt, akkor a rehabilitációs ellátásom összegét kapom továbbra is, mint öregségi nyugdíj? Melyik ellátás mellett van nagyobb remény egy elfogadható öregségi nyugdíj megszerzésére? Teljes cikk...
Mennyit dolgozhatok rokkant nyugdíj mellett?
3 éve Veleszületett fogyatékkal születtem, emiatt emelt családi pótlékot kaptam. Az állapotom 50%-on véglegesítették többszöri felülvizsgálat után. Emellett dolgozom 7 órában kicsit több mint minimál béren. Gyerekünk még nincs, de kaptam szja visszatérítést. Rokkantsági nyugdíjat érdemes lenne intézni vagy ahhoz kellenek ledolgozott évek? Amellett, hogy és mennyit lehet dolgozni? Teljes cikk...
Hogyan vállalhatok E kategóriával munkát, hogy az ápolási segély ne vesszen el?
3 éve E kategóriás komplex minősítéssel tudok e munkát vállalni úgy, hogy a párom ápolási segélyt kap utánam és azt nem szeretnénk elveszíteni. Ha igen, akkor milyen feltételekkel? Teljes cikk...
Érdemes-e csípőprotézissel elindítani a leszázalékolást?
3 éve 1980 óta vagyok folyamatos munkaviszonyban. Az utolsó 16 évet otthonápolási szolgálati időben töltöttem a testvérem gondozásában. Az évek során annyira leromlott a bal csípőm állapota, hogy 2021 októberében csípőprotézist kaptam. Időközben sajnos egyéb szövődmények is kialakultak, amik valamilyen szinten korlátoznak a mozgásban. Érdemes e elindítani a leszázalékolást? Teljes cikk...
Hogyan foglalkoztathat rokkant nyugdíjasként tovább az önkormányzat, ha pályázatos vagyok?
3 éve 2022 áprilisig az EFOP által támogatott dolgozó vagyok, jelenleg napközis konyhán dolgozok. Kérdésem az lenne hová tudnék fordulni, hogy továbbra is megtartsák a munkahelyem, mivel az önkormányzatnak nincs pénze, hogy a bérem kifizesse. Rokkant nyugdíjas vagyok. Teljes cikk...
Kaphatok-e megváltozott egészségségi állapottal utazási kedvezményt?
3 éve Az államkincstártól kaphatok-e C2-es kategóriában 60%-os egészségkárosodással utazási kedvezményt? Teljes cikk...
Rokkantsági ellátás kiszámításánál melyik időszak alapján állapítják meg az átlagjövedelmet?
4 éve 2021. október 25-ig voltam táppénzen. 2021 szeptemberben kaptam meg a komplex vizsgálati határozatot D minősítéssel. Jelenleg a munkahelyemen a felmondási időmet töltöm, ami 90 nap és 2022. januárban telik le. Melyik időszakom alapján állapítják meg az átlagjövedelmemet? 2020. október előtt folyamatosan dolgoztam. Teljes cikk...
Lerokkantosítanak-e Magyarországon, ha már szinte nem is látok?
4 éve Németországban élek már 6 éve. Takarítóként dolgozom kint, odahaza 31.5 évet dolgoztam. Macula degeneratioban szenvedek, emiatt a bal szemem szinte teljesen elhalt, a jobb még valamelyest működik. A lencsém -13-as. Most voltam vizsgálaton a rendelőben, azt mondták hogy szinte látásképtelen vagyok. Odahaza lerokkantosítanak-e? 5 évem van még a 65 éves korhatárhoz. Teljes cikk...
Leszázalékolás mellett tovább dolgozhatok-e?
4 éve 1978 óta dolgozom, 14 éves koromtól munkakönyvvel rendelkezem. 1984 óta az Eü-ben szakápoló vagyok. Mennyi pénzt kaphatnék, ha C2 kategória minősítés mellett dolgoznék tovább? Jelenleg hat hónapja vagyok táppénzen Covid fertőzés miatt és tüdőfibrózis maradvány miatt. A bruttó besorolásom jelenleg 440.000 ezer Ft. A jelenlegi munkahelyen négy órában maradni szeretnék. Teljes cikk...
Honnan lehet megtudni a ledolgozott évek számát?
4 éve Leszázalékolásom elindításához szükségem lenne a ledolgozott óráim számára. Jelenleg most sem dolgozom. A kérdésem, hogy ügyfélkapu hiányában, honnan tudom lekérdezni? Teljes cikk...
Mennyire befolyásolja a rokkantsági ellátást, ha közalkalmazottként dolgozom?
4 éve 58 éves vagyok. 2021. áprilisban az orvosi dokumentumok alapján C2 minősítést 50%-os egészségkárosodást állapítottak meg. A Covid járvány miatt csak 2022-ben kell orvosi felülvizsgálaton részt vennem. A kérdésem az lenne, ha heti 20 órában közalkalmazottként dolgozom, havi 85 ezer forintért, az mennyire befolyásolja a rokkantsági ellátás havi, 161.310.- összegét? Teljes cikk...
Milyen feltételekkel dolgozhatok fogyatékossági ellátás mellett?
4 éve 2012-óta rokkantsági ellátást (C2) kapok, valamint fogyatékossági ellátást folyósítanak nekem. Milyen feltételekkel dolgozhatok mellette? Teljes cikk...
Mit tehetek, ha egészségi állapotom miatt nyugdíj előtt fel kell mondanom a munkahelyemen?
4 éve Munkahelyemen fel kell mondjak, mivel a betegségem miatt nem tudom tovább folytatni a munkám. Az üzemorvosunk alkalmatlannak nyilvánított, semmilyen fizikai munkát nem végezhetek a porckorong sérvem miatt. 4 évem van az öregségi korhatárom betöltéséig. (65 év). A Nők 40 kedvezményes nyugdíjba vonulás sajnos így meghiúsult. Mit tehetek? Teljes cikk...
Számíthatok-e végkielégítésre, ha leszázalékolás előtt a munkáltató felmond?
4 éve 2020. június óta táppénzen vagyok. A munkáltató jelezte, hogy meg akarja szüntetni a munkakörömet. Beadtam leszázalékolás iránti kérelmemet, C2 kategóriába minősítettek. Ellátást nem kaphatok, mert munkaviszonyban állok. Most fog a munkáltató felmondani. Tarthatok-e igényt végkielégítésre? A munkáltató kérheti e tőlem ezt a határozatot és felhasználhatja-e a felmondásnál? Teljes cikk...
Rokkantsági ellátásból vonható-e banki tartozás?
4 éve Férjem megváltozott munkaképességű C2-e kategóriába tartozik és rokkantsági ellátást kap.Szeretném megkérdezni, hogy banki tartozást letilthatják-e a jövedelméből? Teljes cikk...
Közalkalmazottként jár-e pótszabadság, ha csökkent munkaképességű vagyok?
4 éve Érdeklődni szeretnék, hogy 40 %-os munkaképesség csökkenésre jár-e a pótszabadság, ha közalkalmazotti jogviszonyban vagyok? Teljes cikk...
Van-e jogi akadálya, hogy leszázalékolás mellett teljes munkaidőben dolgozzak?
4 éve Leszázalékolás mellett szeretnék mellette dolgozni. Állítólag eltörölték az összeg korlátokat, de adóügyi és jogi korlátokkal vigyázni kell, nehogy megszüntessék a leszázalékolásomat. A kérdésem az, hogy ez mit jelent? Van összeg korlát vagy nincs, vagy bármilyen akadálya hogy 8 órás munkát vállaljak? Teljes cikk...
Hol tudom magam leszázalékoltatni?
4 éve 2006. október 18-án Budapesten a Határ úton autóbalesetet szenvedtem. Elütött egy autó, a bal oldalamat kapta el, 1 métert repültem, agyrázkódást kaptam, a bal bokám, térdem bedagadt. Baleseti sürgősségin voltam, azóta minden nap egyre rosszabb. Hol tudom magam leszázalékoltatni Bács-Kiskun megyében? Teljes cikk...
Miért nem kaptam C2 kategóriásként pénzt?
4 éve Megállapítottak nekem 38 % komplex minősítést és nem kaptam pénzt, pedig C2 kategóriás vagyok. Hol tudok érdeklődni utána? Teljes cikk...
Hogyan érinti a foglalkoztatásomat, ha rehabilitációs ellátást fogok kapni?
4 éve Amennyiben rehabilitációs ellátást ítélnek meg részemre (mellrák miatt), milyen módon érintheti a foglalkoztatásomat? Úgy hallottam, hogy végkielégítés nélkül elküldhet a munkáltatóm, ha arra kerülne sor. Teljes cikk...
Igénybe vehetem-e a rehabilitációs járadékot, ha megvan a komplex minősítésem?
4 éve Betegség miatt leszázalékoltak, a komplex minősítésem is megvan. Táppénzem január 14-én kimerítettem. Munkahelyemről közös megegyezéssel kértem munkaviszonyom megszüntetését, felmondási időre, 6 hónap engedélyezték a munkavégzés alóli felmentést. 75% rokkant vagyok, erre az időre munkabért sem vagyok jogosult. Van lehetőségem igénybe venni a rehabilitációs járadékot? Teljes cikk...
Az alapösszegű ápolási díjhoz nem elég, ha az ápolt személy értelmi fogyatékos?
4 éve Az alapösszegű ápolási díjat a szakértő nem bírálta el, mivel az ápolt személy tud egyedül öltözködni, étkezni, mosakodni és nem pelenkás. Szóltam a szakértőnek, hogy ez az emelt/kiemelt-hez tartozik tudtommal. Azt a választ kaptam, hogy 2019 óta új kormányrendelet van. Alapösszeghez nem elég, ha az ápolt személy súlyosan értelmi fogyatékos? Teljes cikk...
Jár-e nyugdíjas szelvény rokkantsági járadékosnak?
4 éve Rokkantsági járadékosnak jár-e helyi buszközlekedésre "nyugdíjas" szelvény? Teljes cikk...
Jár-e nekem nyugdíjas bérlet B2 kategóriába sorolással?
4 éve Leszázalékolt lettem, B2 kategóriába tartozom. Epilepsziás vagyok. A kérdésem, hogy jár- e nekem nyugdíjas bérlet? Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűként kaphatok-e NYES-t és rokkant ellátást?
4 éve 59 éves vagy 35 éves munkaviszonyom van. Jövőre, ha betöltöm a 60. életévemet és szeretném majd igénybe venni a NYES-t, akkor megváltozott munkaképességűként megkaphatom-e? Kapom-e utána is a rokkant ellátásomat vagy elveszik? Teljes cikk...
Van-e rá lehetőség saját jogon elindítani a rehabilitációs ellátásra való igényt?
4 éve Férjem jogosult lenne-e rehabilitációs ellátásra? 62 éves, baypass műtétje volt szeptemberben.Őstermelőként van bejelentve, évi 600000 jövedelemmel. Van-e rá lehetőség saját jogon elindítani? Teljes cikk...
Dolgozhat-e tovább a férjem, ha agyi infarktusa volt?
4 éve Férjem egészségi állapotának mértéke 38%, C2 minősítési kategóriába tartozik. Megműtötték agyi infarktussal, mindkét lábából műeret pótoltak. Dolgozhat a férjem? Hol kereshetne munkát? Teljes cikk...
Leszázalékoltatható-e valaki pszichiátriai problémák miatt?
4 éve Leszázalékolással kapcsolatban kérdezném, hogy pszichiátriai problémákkal érdemes-e próbálkozni. Többször voltam pszichiátrián illetve rehabokon. Teljes cikk...
2021-ben a rokkantsági ellátás melletti keresetnek milyen feltételei vannak közalkalmazotti munkaviszonyban?
4 éve Közalkalmazotti munkaviszonyban dolgozom több mint egy éve rokkantsági ellátás mellett részmunkaidőben. Öregségi nyugdíj eléréséhez van még 10 évem, amit le kell dolgoznom. Kérdésem az lenne, hogy 2021- évben a rokkantsági ellátás melletti közalkalmazotti keresetnek milyen feltételei vannak közalkalmazotti munkaviszonyban? Teljes cikk...
Leszázalékoltathatom-e magam máj és szívelégtelenség miatt?
4 éve LCD-vel élő személy vagyok. Két éve volt egy epeműtétem, ami nem sikerült, ennek következtében károsodott a májam és szívelégtelenség is kialakult. Most 2-6 havonta járok gondozásra. Le lehet ezekkel a betegségekkel százalékoltatni magam? Teljes cikk...
Milyen támogatás jár 40%-os egészségkárosodásra?
4 éve Érdeklődni szeretnék, hogy jár-e bármilyen támogatás 40%-os egészségkárosodásra? A fogyatékossági támogatásra való kérelmet elutasították mivel nem számítok súlyosan fogyatékosnak. Pótszabadságra van lehetőség? Teljes cikk...
A rokkantsági ellátás igényléséhez mi a kedvezőbb időpont számomra?
4 éve 2020.01.20-tól folyamatos táppénzen vagyok. 2020.aug. 25-től megállapított komplex minősítésem eredménye:"D", ÖEK:81%. Az ellátásigényléshez a kérelem beadásának, mi a kedvezőbb időpontja számomra? Számít az ellátás kiszámolásánál, hogy most meddig maradok táppénzen? Mikor járok jobban, mikor lesz számomra kedvezőbb időszak figyelembe véve az ellátás kiszámításánál? Teljes cikk...
Hogyan állapítják meg a leszázalékolás mértékét?
4 éve Több súlyos betegségem van, 40 %-ra pszichésen le vagyok százalékolva. Szeretnék érdeklődni leszázalékolás mértékéről. Teljes cikk...
Egyszerűsített foglalkoztatás munkabére beleszámít a keresetkorlátba rehabilitációs ellátás esetén?
4 éve Megváltozott munkaképességű vagyok, B2-es csoportba. Egyszerűsített foglalkoztatás munkabére beleszámít (a főállás mellett dolgozva) a 3 havi kereset átlagába, vagy csak a főállás bére? Ha valaki eléri a 3 hónap fizetési határ, akkor mi a menete a rehabilitációs ellátás szüneteltetésének, mennyi ideig szüneteltetik? Mi a menete az ellátás visszakérésének? Teljes cikk...
Van értelme véleményeztetni az egészségügyi állapotomat?
4 éve 2018-ban 51%-os egészséget állapított meg nálam a Szakértői Bizottság. Felnőttként derült ki az is (2019), hogy súlyos szorongásom hátterében nem csak a diszlexia és diszgráfia áll, hanem kis gyerekkorom óta feltehetően autizmus spektrum zavarban szenvedek. 2020.01.01-től 59 évesen rendes öregségi nyugdíjba vonultam, mert nem tudtam tovább ellátni a munkámat. Teljes cikk...
Rokkantsági ellátottként kaphatok-e táppénzt?
4 éve D kategóriás rokkant vagyok, dolgozom, de jelenleg táppénzen vagyok. Úgy tudom, hogy a táppénz első 15 napját a munkáltató fizeti a többit az OEP. Erre én is jogosult vagyok, mint rokkantsági ellátásban részesülő. Miután a munkahelyem 15 napját felhasználtam, de még táppénzen vagyok, a táppénzes papírokat a munkáltató küldi az OEP-nek vagy nekem kell egyből? Teljes cikk...
Melyik támogatási forma lenne megfelelőbb egészségkárosodás miatt?
4 éve Férjemnek 2020.04.16-án stroke-ja volt, melytől jobb fele lebénult, azóta minimális javulást ért el. Idén áprilisban lejár az 1 éves táppénze, és intéznem kellene a továbbiakat. Melyik verzió lenne a legjobb választás anyagi szempontból? Fogyatékossági támogatás vagy rehabilitációs ellátás vagy rokkantsági ellátás? Teljes cikk...
Kérhető-e derékfájás miatt felülvizsgálat?
4 éve A hallásom miatt kapok fogyatékossági támogatást. Jó pár éve fáj a derekam, viszont az elmúlt kb 2 évben mindennapos a derékfájdalom, mellé 2-es típusú cukorbetegségem van. A derekam miatt kérhetek állapotrosszabbodás felülvizsgálatot? Teljes cikk...
Leszázalékolhatnak-e, mert van két súlyos betegségem?
4 éve Véglegesen fogyatékosnak minősített az orvos epilepszia és egy arteriovenosus érrendszeri betegséggel. Nem tudok dolgozni sajnos. Mennyi lenne a leszázalékolás összege? A két betegséggel együtt leszázalékolhatnak-e? Teljes cikk...
Leszázalékolhatnak-e, ha nyaki sérvem van?
4 éve 34 éves vagyok (3 gyermek édesanyja), jelenleg itthon vagyok, de saját Kft-n belül dolgozom Gyed mellett. Házi betegápoló az eredeti munkahelyem, ahova vissza fogok térni.Tavaly óta van 3 nyaki sérvem a 3,4,5 csigolyán, amiből 1 kiszakadt sérv, ami nyomja a gerincvelőt, emellett a 6.7 csigolyán látható kezdődő sérv. Van értelme, hogy tovább menjek vagy ezzel nincs esély? Teljes cikk...
Hogyan indíthatom el a leszázalékolásomat?
5 éve 3 éve izomsorvadást diagnosztizáltak nálam, melyre eddig terápia Magyarországon nem elérhető, TB nem fedez külföldi lehetőségeket.1 éve jóindulatú gerincvelő daganattal megoperáltak. 43 éves nő vagyok, sajnos állapotom romlott, fizikai megterhelést nem bírom. 23 éve van munkaviszonyom. Hogyan indulhatok neki a leszázalékolásnak? Milyen esélyeim vannak így? Teljes cikk...
Dolgozhatok-e 4 órában varrónőként, ha rákos vagyok?
5 éve D kategória 84 %-ot kaptam nőgyógyászati rák miatt. Dolgozhatok-e napi 4 órában varrónőként? Teljes cikk...
Leszázalékolják-e a férjem, ha epilepsziás?
5 éve A férjem 40 éves. Epilepsziás, nehéz fizikai munkát nem tud végezni. Le szeretnénk százalékoltatni. Lehetséges? Teljes cikk...
Érdemes-e elindítani a leszázalékolást, ha nem tudok sem álló, sem ülő munkát végezni?
5 éve Érdemes-e megpróbálni a leszázalékolást, mert sajnos nem tudok huzamosabb ideig sem álló sem pedig ülőmunkát végezni. Zsibbad mindkét lábam, a karjaim alig tudom sokszor felemelni, a kezeim reggelre bedagadnak, a derekam, jobb forgóm, farrész stb. szinte folyamatosan fáj. Teljes cikk...
Ha valaki rokkant ellátás mellett dolgozik, akkor a bruttót vagy nettó bért kell figyelembe venni?
5 éve Férjem rokkantsági ellátásban részesül, mellette dolgozik. Kérdésem az lenne, hogy a jövedelmének a bruttóját vagy a nettóját kell figyelembe venni, hogy ne haladja meg a megengedettet, és hogy a rokkantsági ellátást is hozzá kell e adni? Teljes cikk...
Hogyan kaphatnék rokkant ellátást?
5 éve Mit tehetnék, hogy valami kedvezményt vagy ellátást kapjak? 75 %-os rokkant vagyok, nem kapok ellátást. Teljes cikk...
Öregségi nyugdíjasként is megkapom a fogyatékossági támogatást?
5 éve Egy év múlva öregségi nyugdíjas leszek, amputált mindkét lábam. Most kapom a FOT-ot. Az öregségi nyugdíjjal is megkapom a fogyatékosságit? Teljes cikk...
Milyen jövedelem számít bele a C2-es kategóriába?
5 éve Édesanyám jelenleg napi 8 órában dolgozik, C1-es (51%-os a betegség foka) rehabilitációs járadékot kap. Fizikai állapota végleges, sőt rosszabbodás várható. C2-es kategóriára tervezi, hogy beadja a papírjait, és a friss leleteit. A C2-es ellátás összegének alapjául szolgáló átlagjövedelembe beleszámít-e a rehabilitációs ellátása, vagy csak a munkabérből származó jövedelem? Teljes cikk...
Leszázalékolnak-e mert asztmás vagyok?
5 éve Ez év februárjában kiderült, hogy asztmás lettem. Nemsokára lesz egy nőgyógyászati és orrsövény műtétem is. Vérszegény is vagyok, ez csak véreredmény alapján. Volt egy császármetszésem és egy mandula műtétem. A kérdésem az, hogy ezekkel leszázalékolnak, vagy érdemes-e elindítani? Mennyi esély van rá? Teljes cikk...
Miért nem kaptam meg az adókedvezményem?
5 éve 2018.12.06-án állapítottak meg nálam súlyos fogyatékosságot. Havonta szerettem volna igénybe venni, amelyet 2019.03.26-án be is adtam a munkáltató részére. A munkáltató ügyintézője annyit mondott, hogy ezt a kedvezményt 2019.04. hótól tudja érvényesíteni, az előző három hónapot majd a NAV fogja nekem utalni. A kedvezményt azóta sem kaptam meg. Mit tudok tenni? Teljes cikk...
Csúszhat-e a felülvizsgálatom ideje a koronavírus járvány miatt?
5 éve Hamarosan felülvizsgálatra kell mennem és szeretném meg tudni, hogy a koronavírus járvány miatt késhetnek-e az időpontokkal? Teljes cikk...
Egyéni figyelem, A és B műszak, érzékenyítés - munkáltatói jó gyakorlatok járvány idején
5 éve A krízishelyzeteknek a sérülékeny munkavállalói csoportok mindig kitettebbek. Foglalkoztatás szempontjából egyébként is hátrányosabb helyzetben vannak, a járvány okozta vészhelyzetben pedig egészségi állapotukra még inkább oda kell figyelni. Bemutatunk néhány jó gyakorlatot, amelyek a vészhelyzet idején a megváltozott munkaképességű munkavállalókra irányultak. Teljes cikk...
Kaphatok-e megváltozott munkaképességűként ellátást, ha nincs munkám?
5 éve B2 kategóriás rokkant nyugdíjas vagyok, de ellátást nem kapok. Volt munkahelyem is, de már nincs. Kaphatok munkanélküli ellátást? Mit tehetek? Teljes cikk...
Kaphat-e édesanyám valamilyen segélyt, ha fél szemére megvakult?
5 éve Édesanyám bal szemére teljesen megvakult, a jobb szemén 2 fedeles szakadás, alatta 2 kerek lyuk, melyeket 3 sorban laserrel műtötték. Azóta egyre többször érzékel a jobb szeme előtt fekete hömpölygést, ami egyre gyakoribb és egyre jobban elhúzódik. Jár-e járadék vagy segély a részére? Teljes cikk...
Visszamenőlegesen kaphatok-e ellátást, ha leszázalékolnak?
5 éve December 20-án kiderült, hogy agydaganatom van. Elindítottam a leszázalékolásom, de közben be vagyok jelentve. Az lenne a kérdésem, ha megkapom a megváltozott munkaképességű ellátást és kijelentetem magam, akkor visszamenőleg meg fogom kapni az ellátást? Teljes cikk...
Megváltozott munkaképesség és vírusveszély
5 éve Hogyan gondoskodhatunk azokról a munkavállalóinkról, akik számára a home office nem jelent megoldást? Tanácsok és jó gyakorlatok. Kappel Katalin, Megváltozott munkaképesség szakértőnk cikke a HR Blogon. Teljes cikk...
Mi a leszázalékolás menete, ha üzemorvos ajánlja?
5 éve Ha az üzemorvos javasolja egészségi állapotom miatt a leszázalékolást, akkor mi az eljárás? Teljes cikk...
Ha marad a nyugdíjkorhatár, akkor nem kell felülvizsgálatra mennem?
5 éve A felülvizsgálat időpontja a komplex minősítésemben 2024.12.hó. Jól olvastam-e a 2020.01.01-től életbe lépő változtatásokból, mivel én ekkor 59 és fél éves leszek, és ha a nyugdíjkorhatár marad, akkor nekem nem kell felülvizsgálatra mennem, mert 10 év alatt vagyok. Minősítésem D kategória 29 % egészségi állapot, a döntés hozatal 2019.12.21-n volt. Teljes cikk...
A koronavírus miatt meg kell-e szüntetnem a munkaviszonyomat?
5 éve Rokkantsági ellátásban részesülök, 2020. márciusában jár le. Kérelmemre, mivel több hónapos csúszás volt a behívásokban, március 27-ére tűzték ki a dátumot. Személyesen nem kell megjelennem, csak a papírokat kell elküldenem postai úton. Szerződésem március 31-én lejár, amit hosszabitana a munkahely, ha érvényesek a papírjaim. A kérdésem a vírus ellenére is meg kell szüntetnem a munkaviszonyomat, hogy az ellátást megigényeljem? Ez bizonytalanná teszi, hogy újra felvesznek-e áprilisban. Ez egy ideális munkahely számomra, mert otthoni, bedolgozói munkaköröm van, a jelen kialakult helyzetben ez nem egy szerencsés lépés. Teljes cikk...
Beteg ember már nem is kell a munkahelyre?
5 éve Hova fordulhatok jogorvoslatért, ha sorban elutasítanak a munkahelyek, mert több súlyos betegségem van? Évek óta rokkant járadékot kapok, de mivel oly csekély az összeg, így betegen is dolgoznom kell. Szeretnék is, de sajnos mindenhol elutasításba ütközök. Már az összeroppanás határán állok, hát ennyit ér egy ember? Aki betegen is dolgozni akar, az már nem kell? Teljes cikk...
Mit kell tennem azért, hogy leszázalékoljanak?
5 éve 43 éves nő vagyok, de mit kell tennem azért, hogy leszázalékoljanak. Több, mint egy éve nagyon szenvedek hátfájdalom miatt, emiatt munkahelyemről is kiléptem nyáron, mert nem tudtam dolgozni tőle. Szeptembertől járok folyamatosan vizsgálatokra, amiből kiderült nemrég, hogy az egész hátam tele van kisebb nagyobb sérvvel. Most kapok újabb kezeléseket, de még mindig nem tudok dolgozni. Emellett asztmás is vagyok. Mit lehet tenni ilyenkor? Teljes cikk...
Dolgozhat-e valaki teljes munkaidőben, ha rokkant nyugdíjas?
5 éve Férjem rokkant nyugdíjas. Dolgozhat-e teljes munkaidőben? Nem veszik el a rokkant nyugdíját? Teljes cikk...
Milyen ellátást kaphatok megváltozott munkaképességűként?
5 éve 47 %-os az egészségi állapotom, C2 minősítéssel. Foglalkozási rehabilitációt igényelhetek, de nem javasolt. Nincs megállapításuk szerint biztosított időm, nem vagyok jogosult a megváltozott képességű ellátásra, jövedelmem nincs. Ilyenkor mi a teendő és milyen ellátást igényelhetek? Teljes cikk...
Mennyi idő alatt állapítják meg az ellátásom összegét, ha megváltozott munkaképességű lettem?
5 éve Tavaly májusban beadtam az igénylést, I. és II. - fokon elutasítottak, majd fellebbeztem a Bíróságon. Decemberben megkaptam, hogy 54 %-os egészségkárosodásom van. Február elején jogerőre emelkedett. Kérdésem, hogy a Bíróság továbbítja a Rehabilitációs Hivatal felé? Ott gondolom eldöntik, hogy mi és mennyi jár nekem. Mennyi idő az ügyintézésük, mire a papírt kiküldik és a pénzt nekem. Teljes cikk...
Mit jelent, ha valaki csökkent munkaképességű?
5 éve Fiam 25 éves, enyhén értelmi fogyatékos, BNO kódja F70. 3 szakmája van, speciális iskolába járt, de nem volt semmiből felmentve. Ez a kód csökkent munkaképességet jelent? Teljes cikk...
Csökkenthető-e a munkabér, ha rehabilitálhatóvá válik a munkavállaló?
5 éve A munkáltató csökkentheti-e a munkakörébe visszakerülő munkavállaló meglévő alapbérét, ha a dolgozó személy betegsége miatt rehabilitációs ellátásba részesül, de rehabilitálható dogozóvá válik és tartják létszámilag számon? Teljes cikk...
Hogyan kell elindítani a leszázalékolást, ha külföldi biztosításom van?
5 éve Súlyos cukorbeteg vagyok szövődményekkel és idegkárosodással. Sajnos munkámat is elvesztettem a betegségem miatt. Milyen lehetőségem van a leszázalékolásomra,ha külföldi biztosításom van, mivel külföldön dolgoztam. Magyar állandó lakcímmel rendelkezem, de még a biztosításom AOK-s német. Hogyan kell elindítani, milyen feltételei vannak és milyen anyagi juttatást kapnék? Teljes cikk...
Rokkantsági ellátás mellett dolgozó érettségizett személynek mennyi a kereseti korlát?
5 éve Rokkantsági ellátással lévő megváltozott munkaképességű E csoportba tartozó, 10%-ban egészséges, de érettségivel rendelkező személynek a minimálbér vagy a garantált bérminimum 150%-a a kereseti korlátja? A munkaadó számításba veszi az érettségit a szerződésben, mivel a betöltendő állás ezt megköveteli. Teljes cikk...
Rokkant ellátás és ápolási díj kapható-e egyszerre?
5 éve Feleségem ápolásin van velem, de mivel méhnyak daganata van, le akarom százalékoltatni. Ha kevesebb bért kap, mint az ápolási, megtarthatja-e a nyugdíjat, vagy kettő közül kell választania? Teljes cikk...
Kell-e magam után fizetni a tb-t, ha rokkantsági ellátást sem kapok?
5 éve Leszázalékolt C2 kategóriájú ember vagyok, aki jelenleg munkanélküli. Január óta semmilyen rokkantsági ellátásban nem részesülök, csak családi pótlékot kapok. Az érdekelne, hogy nekem kell-e fizetnem a TB-met, mert a környezetemben lévők azt mondják, hogy nem. A NAV kért egy nyilatkozatot tőlem, abban benne volt minden, még másolatot is csatoltam a leszázalékolási papíromról, de semmilyen válasz nem érkezik. Az orvos jelezte, hogy pirosan világit a TB-m. Teljes cikk...
Dolgozhatok-e rehabilitációs ellátás mellett?
5 éve Én egy szívműtétes beteg vagyok, rehabilitációs ellátást kapok, ami nagyon kevés a gyógyszerekre, rezsire és megélhetésre. Kérdésem, hogy dolgozhatok-e mellette és milyen feltételekkel? Teljes cikk...
Melyik rokkantsági kategóriához jár utazási bérlet kedvezmény?
5 éve 60 éves vagyok és a 45 százalékos egészségkárosodásom van megállapítva. Melyik rokkantsági kategóriához jár utazási bérlet kedvezmény? Teljes cikk...
Kérhetek-e felülvizsgálatot a munkaképesség csökkenésem meghatározására?
5 éve Néhány hónapja üzemi baleset ért, elismerő határozatot kaptam. Benyújtottam baleseti járadék iránti igényt, melyet még is állapítottak. Előzetes érdeklődésemre azt mondta az ügyintéző, hogy a baleseti járadék igényléséhez csak a balesettel kapcsolatos orvosi papírokat adjam be, más betegségekről nem kell beadni semmit. Így tettem, de némelyik leleten szerepelt a hypertonia és egyéb betegségek is, de ezek nem az üzemi baleset miatt vannak. Most szembesültem azzal, hogy az üzemi balesettel kapcsolatba 22%-os EK-t állapították meg, de az is oda van írva, hogy 30%-os az összes egészségkárosodás. Nekem, ha nem az üzemi balesettel összefüggésbe hozható betegségeket nézzük, van sok más is, ami lehet, hogy több lenne jóval a 30%-nál, de erre vonatkozó leleteket nem adtam be, amikor a baleseti járadék iránti igényt benyújtottam. Az a kérdésem, hogy beadhatok-e kérelmet arra vonatkozóan, hogy állapítsák meg a munkaképesség csökkenésem mértékét? Vagy így, hogy már baleset járadékot állapítottak meg így már nem kérhetem a munkaképesség csökkenés megállapítását, mivel a papíron rajta van az összes szervezeti egészségkárosodás mértékeként a 30%? Teljes cikk...
Milyen ellátást kaphat édesapám a súlyos betegségei után?
5 éve Édesapám 2011 óta nagyon beteg, vagyis nem épül fel, de az állapota 2015 óta rosszabbodott, addig csak 49 %-kal volt leszázalékolva, most két éve 71 %-ra százalékolták le. Cukorbeteg, de a doktornő azt mondta, hogy nem inzulinbeteg, pedig ingadozik neki a cukor szintje. Most el akarják venni tőle a közgyógyot és semmilyen ellátást nem kap. Bementünk az Önkormányzatunkhoz ahol azt mondták, hogy mivel a felesége fizetése meg haladja a 100.000 Ft-ot, nem kaphatnak semmilyen segítséget! Komolyan egy szívbeteg, cukorbeteg látásában sérült embert nem kap támogatást? Teljes cikk...
Hova fordulhatok fellebbezéssel a minősítés miatt?
5 éve Hova forduljak azzal a gondommal, hogy tavaly rokkant ellátást állapítottak meg és az idén visszaminősítettek rehabilitációs ellátásba. Utólag az egész évi rokkant ellátás utáni állítólagos nyugdíjjárulékot le akarják havonta vonni. Teljes cikk...
Leszázalékolnak-e ha látási fogyatékos és HIV pozitív vagyok?
5 éve Látási fogyatékos vagyok, fél éve pedig HIV-pozitív is. A kérdésem az lenne, ha rokkantsági ellátást igénylek a HIV-et figyelembe veszik-e, lévén gyógyíthatatlan, vagy felesleges lenne beleírni? Az interneten olvastam, hogy van akit leszázalékoltak a vírus miatt, de nem tudom ezek mennyire hiteles források. Teljes cikk...
Járhat-e kedvezményes BKV bérlet, mert munkaképes csökkent vagyok?
5 éve Érdeklődöm, hogy 44 % munkaképes csökkent vagyok, rehabilitációs járadékon élő egyedülálló nő. Jövő nyáron felülvizsgálják az egészségügyi állapotomat. Járna-e nekem a fentiek alapján BKV utazási kedvezmény? Teljes cikk...
Hány százalékos rokkantság szükséges, hogy valaki ingyenesen utazzon?
5 éve Hány százalékos rokkantság szükséges, hogy valaki az államkincstártól ingyenes utazást kapjon? A jelenlegi határozat szerint 70 % rokkantság és 30 %-os nem. A rokkantsági utazási kedvezménynek már utána jártam. Teljes cikk...
Kérhetek-e szociális segély emelést?
5 éve 1960-ban születtem, több mint 25 év munkaviszony után ápolásira mentem édesanyámmal, aki 2015-ben meghalt, ez alatt 2013-ban az egyik szememre megvakultam. Műtettel sem tudtak rajtam segíteni, a másikkal is minimálisan látok. Közben szívelégtelenség, veseelégtelenséggel hónapokat töltök kórházban. 83 %-os rokkant vagyok, mégsem kapok rokkantsági nyugdíjat, csak szociális járadékot. Kérhetek-e emelést. Teljes cikk...
Kaphatok-e fogyatékossági támogatást?
5 éve Munkaképpesség csökkenésem:75 %. Egészség: 25%. D kategóriás vagyok. Szeretném megkérdezni, hogy igényelhetek-e, jobban mondva megkaphatom-e a fogyatékossági támogatást? Teljes cikk...
Milyen támogatást kaphatok, ha nincs elég biztosítási időm?
5 éve Leszázalékoltak, egészségkárosodásom 45%-os, B2 kategóriába soroltak. Ellátást nem kaphatok, mert nincs meg a kellő biztosítási időm. Egészségkárosodási támogatást sem igényelhetek az önkormányzattól, mert a 45 %-ra nem jár az aktív korúak ellátása. Van olyan pénzbeni segély, támogatás, amit igénybe vehetnék? Az nem létezik, hogy egy leszázalékolt beteg ember semmilyen segítséget ne kapjon és teljesen ellátás nélkül maradjon. Illetve ilyen feltételek mellett mentesülök az alól, hogy a TB-t fizetnem kelljen magam után? Teljes cikk...
Milyen támogatást kap a munkáltató, ha rokkant ellátottként dolgozom?
5 éve C2 rokkant ellátásban részesülő vagyok, 4 órában dolgozom. A munkáltató milyen anyagi támogatást kap utánam az államtól normál esetben, mikor dolgozom? Ha táppénzen vagyok, akkor mit kap utánam az államtól. Teljes cikk...
Kérhetek-e állapotrosszabbodás miatt felülvizsgálatot?
5 éve 69 éves vagyok, többfajta betegséggel. 10 métert sem tudok menni, csuklik ki a lábam. Közgyógyellátás iránti igényem elutasították. Kérhetek-e öregségi nyugdíjasként állapotrosszabbodás miatt felülvizsgálatot? Gyógyszereim nagyon sokba kerülnek, települési gyógyszertámogatásban sem részesülök. Teljes cikk...
Mit tehetek ha egészségkárosodás miatt elutasították a kérelmem?
5 éve 72% százalékos egészségkárosodást állapítottak meg nálam, viszont elutasították a járulék kérelmet. Indoklásuk: van jövedelmem a táppénz, meg nem vagyok még 6 hónapja táppénzen. Ugyanakkor mellékeltek egy új nyomtatványt járulék kérelem megállapításához. Orvostól kérdeztem ebben a esetben akkor mi a teendő? Akkor most fel kell mondanom a munkahelyemen vagy ki kell jelenteni a táppénzről? Jelen pillanatban a válasza az volt a főorvostól kérdezzem meg. Szeretnék felvilágosítást kérni, mi lenne a teendő? Teljes cikk...
Minden évben be kell adni a papírokat a felülvizsgálatra?
5 éve Minden évben be kell adni a papírokat a felülvizsgálatra? 2018-ban azt írták, hogy felülvizsgálatra állapotrosszabbodáskor kell csak menni. Eddig C2 ellátást kaptam. Teljes cikk...
Van-e keresetkorlát, ha valaki rokkant nyugdíj mellett dolgozik?
5 éve Férjem 100 % rokkantnyugdíjas, emellett dolgozik informatikusként heti 40 órában. Lehetősége lenne plusz jövedelem szerzésére. Az lenne a kérdésem, hogy 2020-ban milyen törvény vonatkozik erre. Ebben az esetben szüneteltetni kellene a nyugdíját, vagy nincs határ? Teljes cikk...
Leszázalékolhatnak-e nyelőcső műtét miatt?
5 éve 2015. decemberben megműtöttek a nyelőcsövemnél volt egy daganat. Ezzel le lehet-e százalékolni? Teljes cikk...
Mennyi az ápolási díj, ha valaki súlyosan fogyatékos?
5 éve Érdeklődni szeretnék, ha valaki súlyosan fogyatékos, akkor mennyi az ápolási díj? Teljes cikk...
Mire számíthatok a bizottság előtt, ha rehabilitációs ellátás alatt romlott az állapotom?
5 éve 2017 óta vagyok rehabilitációs illetve mozgásszervi beteg, B2-es csoportba tartozom. 2019. novemberben benyújtottam az állapotromlással kapcsolatos kérelmemet. 2 hónapja nem dolgozom, a fájdalmaim miatt beteg állományban vagyok. 2020. február közepére kaptam időpontot Bizottság elé. Önök szerint mennyi esélyem van? Változtak-e azóta a szabályok? Teljes cikk...
Mit jelent a rehabilitációs ellátás menetében a revízió?
5 éve Rehabilitációs eljárásom tavaly december elején indult, de még karácsony előtt meg kellett jelennem a bizottságnál, amely 1 orvosból és egy asszisztensből állt. Mivel a papírjaim nagy részét december elején leadtam, már csak pár leletet kellett vinnem. Azt mondták, hogy kb. 3 hét múlva kapok határozatot. Mivel nálunk a Posta sokszor elhagy leveleket és volt már ebből gond, gondoltam felhívom az ügyintézőt, nehogy ismét így járjak .Azt mondta a határozat elkészült, már csak a revíziót kell megvárni. Mit jelent ez a revízió, sehol nem olvastam erről a rehabilitációs ellátás menetében. Teljes cikk...
Hogyan számolják a rokkantsági ellátást, ha az elmúlt 1 évben külföldön dolgoztam?
5 éve Ha Ausztriában dolgoztam az elmúlt 1 évben, akkor Magyarországon igényelhetem a rokkantsági ellátást? Az osztrák bér alapján számolják ki a rokkantsági ellátás összegét? Hogy van ez egész pontosan? Teljes cikk...
Lehet-e kérni a leszázalékolást, ha katéterezve vagyok?
5 éve Radikális wertheim műtétem volt, aminek a következményeként 2 hónapja hasi katéterre kényszerülök. Sajnos nem tudni meddig lesz bent a katéter. Fizikálisan is gyengébb lettem. A munkaköröm 8 órás teljes fizikai munka, amit nem tudok elvégezni. Katéterrel a hasamban nem vesznek fel máshova. Kérdésem, hogy lehet-e kérni a leszázalékolást. Teljes cikk...
Komplex E kategóriás minősítéssel lehet-e dolgozni?
5 éve Érdeklődni szeretnék, hogy E kategóriás komplex minősítéssel lehet e dolgozni? Teljes cikk...
Mennyit lehet keresni rehabilitációs ellátás mellett?
5 éve Rehabilitációs ellátásban részesülö 63 éves személy vagyok. Mennyit kereshetek egy évben az ellátásom mellett? Teljes cikk...
Visszamenőleg lehet-e igényelni pótszabadságot?
5 éve A megváltozott munkaképességről szóló Hatósági bizonyítványom kelte 2019. december közepe, amiben szerepel, hogy "A megállapított egészségi állapot kialakulásának időpontja: 2019. május 8. Visszamenőleg lehet-e igényelni a pótszabadság arányos részét 2019 évre már "az egészségi állapot kialakulásának időpontjától", vagyis májustól számolva? Általában hogyan kell igényelni a pótszabadságot, külön kérelem kell? Teljes cikk...
Elindítsam-e a leszázalékoslást vagy pályát módosítsak 40 év munka után?
5 éve Súlyos háromér betegségben szenvedek. Két katéteres műtéten estem át sikertelenül, márciusban az ereket nyílt műtét során cserélni fogják. Sajnos ezután is panaszaim várhatóan megmaradnak. Nagyon fáradékony vagyok, nem bírok kisebb terhelést sem. Tavaly iskolaigazgatói munkámat fel kellett adnom, most még tanítok, de 2-3 tanítási óra után már alig tudok mozogni, lépcsőzni. Negyven év munkaviszonyom van, férfi munkavállalóként. Kérhetem a leszázalékolásomat? Van értelme a folyamatot elkezdeni, vagy keressek lehetőséget pályamódosításra? Teljes cikk...
Rokkantági felülvizsgálatra elég-e beküldenem a papírjaimat?
5 éve 1962-ben születtem, C2 kategóriába tartozom. Az egészségkárosodásom 55 %-os, 4 órás rehab munkát végzek, rokkantsági ellátást kapok. Április elején felülvizsgálat. Kérdésem, hogy előreláthatólag meg kell-e jelennem személyesen, vagy az orvosi vizsgálat papírjait elég elküldenem? Teljes cikk...
Feltétele-e a rokkantsági ellátásnak a munkaviszony?
5 éve Rokkantsági ellátás feltétele a munkaviszony? Teljes cikk...
Emelkedő minimálbér, emelkedő keresetkorlát
5 éve 2020. január 1-től a minimálbér havi bruttó összege 161 000 forintra, a garantált bérminimum pedig 210 600 forintra emelkedik, a növekedés mindkét esetben 8-8 százalékos. A minimálbér emelése megváltozott munkaképességű munkavállalóink jövő évi foglalkoztatását is nagyban érinti. Teljes cikk...
Mikor adják meg az E kategóriát, ha súlyosan beteg vagyok?
5 éve 2007-től rokkant vagyok, jelenleg 20 %-os az egészségem, 80 % a károsodás. Fekvő beteg vagyok, a fogyatékosságomhoz papírom van az orvosi bizottságtól még 2011-ből, hogy súlyos mozgásszervi fogyatékos, önálló életvitelre nem vagyok képes. Önkiszolgáló képességem hiányzik, ami szerint a törvényben az E kategóriára lennék jogosult, de mégis csak a D kategóriát adták meg. Legközelebb 2020 novemberében kell felülvizsgálatra mennem. A feleségem szokta a papírjaim bevinni. Mit lehet tenni? Közben volt egy infarktusom is. Teljes cikk...
Mikor lehet beadni újra a rehabilitációs ellátásra való igényt?
5 éve 23 éves fiam egy családi, genetikai betegségben szenved. Megkapta az ORI szakhatósági állásfoglalását, mely szerint 50 % ÖEK állapítottak meg. Az első felülvizsgálat 2016 nyarán volt, szintén ennyi volt a mérték, de akkor saját jogú családi pótlékot igényelt. 2017-ben érettségizett, de a 2016-os megállapítással biztosított lett. Munkahelyen 2019 májusa óta dolgozik 4 órában. Megkapta az elutasító határozatot is, mely szerint nem jogosult rehabilitációs ellátásra. A biztosítottság mire vonatkozik? Csak munkában eltöltött időtartamra? A fiam jogosult ingyenes orvosi ellátásra is 2016. nyarától. Mikor lehet újra próbálkozni a beadással? Teljes cikk...
Melyik egymást követő hónapokat kell figyelembe venni rokkantsági ellátás igénylésekor?
5 éve Megváltozott munkaképességű C2-es minősítést kaptam ez év novemberében, de mivel akkor még munkaviszonyban voltam, nem volt jogosultságom rokkantsági ellátásra. 2019.12.16-tól igényt nyújtottam be az ellátásra igazolva a keresőtevékenység szüneteltetését. Ha ettől a dátumtól folyósítani fogják az ellátást és én tovább is dolgozni tudok valamennyit, akkor melyik három egymást követő hónap bérét kell figyelembe venni,hogy ne haladja meg a minimálbér 150 %-át? December 16-tól március 16-ig, vagy a decembert nem kell figyelembe venni, hanem a következő év január,február,március végéig terjedő 3 egymást követő hónapot? Teljes cikk...
Milyen jövedelem számít bele a keresőtevékenységbe, ha C2 minősítésű vagyok?
5 éve 62 éves vagyok C2 minősítéssel, nem rehabilitálható. Őstermelői tevékenységgel ha igazolhatóan a kiadások miatt nincs bevételem, vagy nem éri el a 600 ezer Ft-ot, de most megválasztottak önkormányzati képviselőnek és onnan kapok majd valamennyi tiszteletdíjat, ezek beletartoznak-e a keresőtevékenységbe? Elveszítehetem-e a folyósítást? Ha beletartoznak, akkor mennyi az az összeg ami még nem tartozik bele? Elveszítehetem-e a folyósítást? Ha beletartoznak, akkor mennyi az az összeg ami még nem tartozik bele? Teljes cikk...
Hány órát dolgozhatok, ha B2 kategóriába soroltak?
6 éve Érdeklődni szeretnék, hogy hány órában dolgozhatok, ha B2 kategóriába soroltak, foglalkoztatási rehabilitációm nem javasolt. Teljes cikk...
Ki jogosult ingyenes parkolási kártyára?
6 éve Parkolási kártyám lejárt lassan 2 hónapja, 2004 óta végleges az állapotom. 5 évenként hosszabbították! Kormányhivatalban ért, a meglepetés: menjek háziorvoshoz, aki beutalt reumatológushoz szakvéleményt kérve. Vissza a háziorvoshoz kiállított még egy papírt, majd visszavittem a dokumentumokat a Kormányhivatalhoz, majd 20 nap múlva megtudom, hogy mit döntött az I. fokú bizottság. Hivatkozás, hogy sok volt a visszaélés! A vizsgálat 15 000 Ft-ba került. Orvos elérhetetlen, privát alapon kellett elintéznem. Fél évnél régebbi vélemény nem lehet! Teljes cikk...
Milyen ellátást kaphat a lányom, ha már nem bírom ellátni?
6 éve A lányom 40 éves elmúlt, orvosilag igazoltan 21 éve epilepsziás, melynek rohamai kiszámíthatatlanok. Ezért nem képes dolgozni, illetve nem alkalmazzák sehol. Az elmúlt időszakban, fokozatos emelésekkel, magasabb összegű családtámogatást kapok. Ameddig erőm engedi, természetesen ellátom, viszont én is közeledve a 80.életévemhez, nem vagyok teljesen egészséges, a nyugdíjam sem a legmagasabb és arra gondoltam, mi lesz vele, ha én már nem leszek. A kérdésem az lenne, hogy miután nem volt munkahelye, ergo munkabére sem, hogyan lesz a továbbiakban. Lehet - e leszázalékoltatni vagy valamilyen rokkant nyugdíjra esélyt kapni. Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességüként megválaszthatom-e az ellátásomat nyugdíjba vonuláskor?
6 éve 1956-ban születtem. 2017-től rokkantsági ellátást kapok, ami végleges, mellette 4 órában dolgozom. Mikor mehetek nyugdíjba? Én is választhatom az ellátásomat nyugdíjkor? Teljes cikk...
Rehabilitációs ellátás mellett lehet-e dolgozni?
6 éve Érdeklődni szeretnék leszázalékoltatással kapcsolatban. Megkaptam a határozatot és B1 kategóriába kerültem. A megváltozott munkaképességű személyek ellátása iránti kérelmemet elutasították. Foglalkoztathatósági rehabilitációm javasolt. Jelenleg dolgozom közfoglalkoztatásban. 8 órában. Azt mondták, hogy rehabilitációs ellátást csak akkor kaphatok, ha nem dolgozom. Akkor hogy működik, mert olyat olvastam, hogy rehabilitációs ellátás mellett is lehet dolgozni. A határozattal mi a további teendő? Le kell adni a munkaadónak? Teljes cikk...
Milyen kedvezményeket kaphatok, ha megváltozott munkaképességűként dolgozom?
6 éve Eddig közfoglalkoztatásban dolgoztam 8 órában. Most sikerült egy bejelentett 4 órás másik állás. Komplex minősítés keretében B1 kategóriába soroltak. Foglalkoztatási rehabilitációm javasolt, rehabilitációs ellátás iránti kérelmemet viszont elutasították, mert keresőtevékenységet végeztem, de most újra beadom. Információt szeretnék kérni, milyen lehetőségeim vannak az új munkahelyemen: Igénybe vehetek-e adókedvezményt, mennyi szabadság, illetve pótszabadság jár heti 20 órás munkavégzés esetén (39 éves vagyok). Van-e valamilyen más támogatás, amit esetleg még igénybe tudok venni? (pl. fogyatékossági támogatás, utazás stb.). Teljes cikk...
Milyen ellátást tudok igényelni megváltozott munkaképességűként, ha nem volt munkám?
6 éve C2 minősítésű megváltozott munkaképességet állapítottak meg nálam. Eddig aktív korúak ellátását kaptam, tehát munkaviszonyom az elmúlt 5 évben nem volt. Milyen ellátást kaphatok most, hogy megállapították a C2-t? Olvastam valahol, hogy ha nem volt munkaviszonyom, akkor a havi 36.600 Ft-ot tudom igényelni. De hol és kinél? Teljes cikk...
Miért utasították el a rehabilitációs ellátásra való igényem?
6 éve Komplex minősítési keretében B1 kategóriába soroltak, rehabilitálható vagyok, viszont rehabilitációs ellátásra nem vagyok jogosult. Elutasították a kérelmemet, mert 8 órában dolgozom 54.000 Ft-ért (közfoglalkoztatásban). Kérdésem, hogy miért utasították el az ellátást, amikor azt olvasom mindenhol, hogy keresőtevékenységeket lehet végezni, csak a munkabér 3 egymást követő hónapban ne haladja meg a minimálbér 150%-át. Köteles vagyok bejelenteni a munkáltató felé a megváltozott munkaképességemet, ha nem vagyok jogosult a rehabilitációs ellátásra? Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűként magam után kell-e fizetnem a TB-m?
6 éve Leszázalékolt C2 kategóriájú személy vagyok, aki jelenleg munkanélküli. Január óta semmilyen rokkantsági ellátásban nem részesülök, csak családi pótlékot kapok. Az érdekelne, hogy nekem kell fizetnem a TB-met? Nem tudom, mert a környetemben lévők azt mondják, hogy nem. A NAV kért egy nyilatkozatot tőlem 2 hónappal ezelőtt, abban benne volt minden, még másolatot is csatoltam a leszázalékolási papíromról, de semmilyen válasz nem érkezett. Az orvos szerint még mindig pirosan világit a TB-m. Teljes cikk...
Mi a leszázalékolás menete?
6 éve Mi az első lépés, ha elszeretném indítani a leszázalékolást? Ha jól tudom, már nem így hívják. Teljes cikk...
Elvehetik-e a fogyatékossági támogatást, ha dolgozik valaki?
6 éve Fogyatékossági támogatás jár nekem, de mellette 8 órába dolgozom. Elveszik-e a fogyatékossági támogatást? Teljes cikk...
Milyen jövedelem az alapja a rehabilitációs vagy rokkantsági ellátásnak?
6 éve Jól értelmezem-e, hogy amennyiben megállapítják a rehabilitációs vagy rokkantsági ellátást skizofrénia betegség esetén, az ellátás mértéke nem az előző évi jövedelem alapja. A nyugdíjkorhatár eléréséig több, mint 5 évem van. Teljes cikk...
Mennyi rehabilitációs járadékra számíthatok?
6 éve Havi átlag keresetem 220.000 Ft volt a táppénz előtt. Most 64%-os rokkant lettem, C2-be tartozom. Mennyi rehabilitációs járadékra számíthatok? Teljes cikk...
Kaphatok-e egyszerre rokkantsági ellátást és baleseti járadékot?
6 éve 2017 júliusban volt egy munkahelyi balesetem. A 100%-os táppénzem 2019 júliusában meg fog szűnni, mivel lejárt a maximum 2 év. Nekem már megállapítottak rokkantsági B2-es kategóriát. 45 %-os az egészségkárosodásom. Ezt a rokkantsági ellátást még nem tudtam igénybe venni a táppénzem miatt. Én jogosult lennék baleseti járadékra is, de azt már sikerült megtudnom, hogy azt kell először megigényelnem, de arra senki nem tudott választ adni, hogy mindkettőt kaphatom-e, vagy csak az egyik ellátást. Teljes cikk...
Visszamenőleg érvényteleníthetnek-e egy jogszabályt?
6 éve Most márciusban mentem át rokkantnyugdíjasból öregségi nyugdíjba. 2000-2010-ig rokkantnyugdíjasként dolgoztam tovább és fizettem a tb járulékot. Most az öregségi nyugdíjnál nem számolták be a 10 évet a szolgálati időbe azzal az indokkal, hogy 2011-ben változott a jogszabály. Én 2011-ben már nem dolgoztam, 1 hetet írtak ki januárban ami az előző évi szabadságomból megmaradt. Az lenne a kérdésem,hogy hogy visszamenőleg érvényteleníthetnek-e egy jogszabályt? Teljes cikk...
A cafeteria beleszámít a keresetkorlátba?
6 éve 1993 óta kapok rokkantsági járadékot,illetve részesülök alanyi jogon magasabb összegű családi pótlékban. A jelenlegi munkahelyem 7 év után megszűnik, itt a 6 órás garantált bérminimumot kapom. Cafeteria itt nem volt. A rokkantsági járadéknak tudom, hogy nincs kereseti korlátja. A magasabb összegű családi pótléknál az egymást követő 3 hónap számít, hogy ne haladja meg a mindenkori 8 órás minimálbér összegét, ha jól tudom. A kérdésem az lenne, hogy az új munkahelyemen a 6 órás garantált bérminimum mellett adnának Szép kártya formájában cafeteriát is. Az beleszámít a kereseti korlátba? Teljes cikk...
Leszázalékolhatnak-e, ha depressziós vagyok?
6 éve Közepes depresszióm van és sajnos nem sikerül emiatt munkát találnom, elhelyezkednem. Ezzel a betegséggel lehetséges, hogy leszázalékoljanak? Teljes cikk...
Mekkora összeget kereshetek havonta rokkant nyugdíjasként?
6 éve Hatvannégy éves rokkantnyugdíjas vagyok. Nyugdíjam havi 158.000 Ft, mellette 28.000 Ft rokkantsági járulékot kapok. Felsőfokú végzettségű vagyok. Hány órát és mekkora összeget kereshetek havonta a nyugdíjam veszélyeztetése nélkül? Teljes cikk...
Mi a teendőm, ha lejár a rehabilitációs járadékom?
6 éve 2019 júniusában lejár a rehabilitációs járadékom. A határozaton az szerepel,hogy felülvizsgálata csak állapotváltozás esetén szükséges, ami sajnos bekövetkezett. Az lenne a kérdésem, hogy automatikusan meghosszabbítják vagy bizottság elé kell mennem? Napi 4 órában dolgozom. Másodkézből olyat javasoltak, hogy szüntessem meg a munkaviszonyom, mert nem fogok semmilyen ellátást kapni. Mi a teendőm? Igaz,hogy nem kapok ellátást? Teljes cikk...
Mikor kérhető újra a rokkantsági ellátás?
6 éve Ha megszüntetik mikor kérhetem újra a rokkantsági ellátást? A keresetkorlátot ismerem, de ha egyszer túllépem ezt a 3 havi korlátot azután mi a helyzet? Jó nagy butaság ez, hogy 2 hónapig milliókat is kereshetek, de a 3. hónapban csak a 150 %. Teljes cikk...
Visszamenőlegesen megállapítható-e a leszázalékolás?
6 éve 27 éves leszek de még nem vagyok leszázalékolva, most adtam be a kérelmet. Amikor betöltöttem a 18. életévemet akkor elutasítottak, viszont akkor az egészségkárosodásom 90 százalék volt. Most újra szeretném igényelni hátha sikerül. Szeretném megtudni, hogy 9 évet adnának-e visszamenőlegesen? Teljes cikk...
Letilthatnak-e tartozást a rokkant ellátásomból?
6 éve Valóban nem lehet letiltatni a rokkant ellátásból? 2015 óta vonja a rokkant ellátásom a végrehajtó. Szerintem lejárt a tartozás illetve jogtalanak a követelések. A Mokkos- fizetési meghagyásos leveleket sem kaptam meg, mivel már nem laktam azon a címen, ahova kiküldte a végrehajtó a levelet. Teljes cikk...
Rokkantsági ellátottként milyen támogatások járhatnak?
6 éve 36 éves rokkantsági ellátásban részesülő fiatalember vagyok. 6 órában dolgozom, mozgásban erősen korlátozott vagyok. Nehezen jövök ki az ellátás és a fizetésből. Szeretném megtudni, hogy milyen lehetőségeim lennének parkoló kártyán kívüli támogatás igénylésére. Hol és mit tudok igényelni? Teljes cikk...
Be kell-e jelenteni a munkahelyen a C2-es minősítést?
6 éve A C2-es minősítést (mit kaptam a Rehabilitációs felülvizsgálat során) ami megváltozott munkaképességűnek ismert el, a jelenlegi munkahelyen be kell-e jelenteni? Teljes cikk...
Dolgozhatok-e rehabilitációs ellátás mellett?
6 éve Én egy szívműtött beteg vagyok, rehabilitációs ellátást kapok, ami 78 ezer Ft. Nagyon kevés az összeg a gyógyszerekre, rezsire és megélhetésre egyedül vagyok. Dolgozhatok-e mellette és milyen feltételekkel? Teljes cikk...
Fellebbezhetek-e ha nem értek egyet a rehabilitációs felülvizsgálat határozatával?
6 éve 2005-óta vagyok leszázalékolva. 2015-óta rehabilitációs ellátásom volt, 62000Ft. Most volt a papír alapú felülvizsgálatom decemberben. Most c2-st állapítottak meg ,45000Ft a rokkant ellátásom. 59 éves leszek májusban. Ez az egész olyan borzasztó. Persze az egészségem sokkal rosszabb mint 3éve. Annyi papírt küldtem be látszik, hogy párat átnéztek és ez alapján hozták meg a döntést. Dolgozni már nem tudok, SPA -s vagyok és erős fájdalmaim vannak. Fellebbezzek-e másodfokra. Van remény, hogy ott mást állapítanak meg? Ha van, mire hivatkozzak a fellebbezésnél? Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűeknek hol lehet intézni utazási támogatást?
6 éve 80 %-os leszázalékolt vagyok és az élettársam szintén. A helyi autóbusszal juthatunk el nagy nehezen orvosi rendelőbe, ami oda-vissza sokba kerül. Hol és hogyan kell igényelni 80 %-os létünkre kedvezményt helyi vagy akár távolsági autóbuszra? Teljes cikk...
Meg kell-e szüntetni a rehab ellátáshoz a tagi viszonyt egy kft-ben?
6 éve Van egy Kft tag aki munkaviszonyban is áll a Kft- vel, irodai alkalmazott. Rehab ellátást szeretne igényelni. Ha az igényléskor 1 nap fizetésnélküli szabadságot vett ki, tehát azon a napon nincs keresőtevékenysége a társas vállalkozás tagjaként sem. Nem működik azon a napon személyesen közre a társaságban. Elég a fizetés nélküli szabi vagy meg kell szüntetni a munkaviszonyát a társaságban hogy a személyes közreműködés megszűnjön és "sima" tagi viszony legyen? Teljes cikk...
Fogyatékossági és rokkantsági ellátás mellett milyen támogatás igényelhető még?
6 éve Fogyatékossági támogatást mellett, 8 órában dolgozom. Egyik ismerősöm szólt, hogy a rehabilitációs és rokkantsági ellátás is kérhetek. /minősítés C1 / Kérdésem, hogy munka és fogyatékossági támogatás mellett a rehabilitációs és rokkantsági ellátás is igényelhető? Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűként jár-e adókedvezmény?
6 éve Megváltozott munkaképességűként c2-es komplex minősítésre jár-e adókedvezmény, ha rokkantsági ellátásban (nyugdíj) részesülök? Teljes cikk...
Csak a háziorvos indíthatja-e el a az egészség csökkenés megállapítását?
6 éve Úgy tudom korábban lehetett saját jogon is beadni kérelmet az egészség csökkenésének megállapítására az orvosszakértői bizottsághoz, és szakorvos is kezdeményezhette a komplex vizsgálatot. Azonban állítólag most csak háziorvos kezdeményezheti, az ő beutalója kell hozzá. Valóban így van ez? Mit lehet tenni ha a háziorvos elzárkózik, nem tölti ki a beutalót, mert szerinte nincs esély a leszázalékolásra, de a beteg úgy érzi, hogy ő meg szeretné próbálni és meg kívánja állapíttatni a munkaképesség csökkenés mértékét? Teljes cikk...
Miért kell felülvizsgálatra mennem pár évvel nyugdíj előtt?
6 éve Megváltozott munkaképességű vagyok 2012 óta. 1956-ban születtem, így 5 éven belül öregségi nyugdíjas leszek. Kaptam értesítést, hogy már nem kell felülvizsgálatra mennem, ezután 5-6 hét múlva újabb értesítés jött, hogy a Nyugdíj Igazgatóság kérésére jelenjek meg a Bizottság előtt felülvizsgálaton! Nem jogszabály ellenes ez? Teljes cikk...
Jár-e pótszabadság, ha munkaképesség csökkenésem van?
6 éve Érdeklődnék hogy jár-e pótszabadság, ha a munkaképesség csökkenésem 40 %? Ezt 2006-ban állapították meg. Nem kapok ellátást, jelenleg dolgozom.Felülvizsgálat csak állapotromlás esetén kell. Már 3 hónapja rugózik ezen a munkahelyem. Teljes cikk...
Jár-e plusz szabadság, ha valaki fogyatékossági adókedvezményt kap laktózérzékenység miatt?
6 éve "Fogyatékossági támogatásra, vakok személyi járadékára jogosultak, illetve akiknél legalább 50 százalékos egészségkárosodást állapítottak meg 5 nap" Szeretném megkérdezni, hogy a fogyatékossági támogatás alatt az az eset is értendő, hogy ha valaki laktózérzékenység miatt fogyatékossági adókedvezményt kap, orvosi igazolása van tartós fogyatékosságról? Tehát neki is jár a 5 nap, vagy mi tartozik a fogyatékossági szó alá? Teljes cikk...
Gerincműtét után jár-e adókedvezmény?
6 éve Fúziós gerincsérvműtét (4 csavar, 2 rúd, 30 cm-es seb) után, valamint prolapsus után jár-e adókedvezmény nekem? Teljes cikk...
Mit tehetek ha nem vagyok jogosult további rehabilitációs ellátásra?
6 éve Rehabilitációs ellátásban részesültem és az lejárt. Az igényt benyújtottam és B1 minősítést kaptam 24 hónap rehabilitációs lehetőséggel, de a határozatban közölték, hogy az ellátásra nem vagyok jogosult, mert keresőtevékenységet végzek és rendszeres pénzellátásban részesülök. Közalkalmazott vagyok, 8 órában dolgozom, időseket gondozok. Munkaviszonyomat nem egyszerű megszüntetni, meg utána ha mégis megkapnám a rehabilitációs járadékot köteleznének, hogy keressek munkát. A falumban más lehetőség nincs. Idegenek javasolták menjek el pár nap fizetés nélküli szabadságra. Ez megoldás lenne? Teljes cikk...
Ha gyógyíthatatlan beteg vagyok, levonhat-e a végrehajtó az ellátásomból?
6 éve Ha halálos betegségem van és 80 %-os egészségkárosodásom van de nem vagyok rehabilitálható akkor is vonhat a végrehajtó a rokkantsági ellátásomból? Teljes cikk...
Mit tehet az a munkavállaló akinek a munkája egészségére káros?
6 éve Mit tehet az az 50 év körüli beteg férfi, akinek még van ugyan munkahelye, ám 8 általános iskolával nem tud másik munkahelyet találni, s a mostani cégnél sincs olyan munka, amit el tudna végezni a rossz egészségi állapotában. Jelenlegi munkája nehéz, egészségére káros, gyakran elájul szívritmuszavar miatt. Most volt kórházban, gyógyszerekkel kezelik. Ezen kívül a térdeivel is baj van, dagad és fáj, sántít, szenved. A háziorvosa nem akarja betegállományban tartani, de igazából jó lenne, ha "leszázalékolnák". Hogyan érheti el ezt? Mit tehetne ennek érdekében? Teljes cikk...
A CSED kiszámításába beletartozik-e a rokkantnyugdíj összege?
7 éve 2016 nyarán rákos lettem. Műtét és kezelések után 2017. márciusában leszázalékoltak (D kategória, nem rehabilitálható). A felülvizsgálat 2019. márciusában lesz. A hormonkezelés mellett állapotos lettem és úgy döntöttünk, hogy a babát megtartjuk. A kérdés a következő: 2017. szeptembertől 2018. júniusig részmunkaidőben, majd azóta teljes munkaidőben dolgozom, mellette kapom a rokkantnyugdíjat. A GYED és a CSED összegének kiszámításába csak a munkabér számít bele, vagy esetleg a rokkantnyugdíj is? Ha esetleg 2019. márciusában meghosszabbítják a rokkantnyugdíjat, akkor a GYED, illetve a CSED mellett igénybe lehet venni? Teljes cikk...
Elvehetik-e a rokkantsági járulékomat ha részmunkaidőben dolgozom?
7 éve B2 kategóriába soroltak és nem vagyok rehabilitálható. SM beteg vagyok, de 4 órában még dolgozom. Elvehetik-e a járulékomat emiatt? Nagyon ideges vagyok miatta. Teljes cikk...
Hogyan bírálják el a rokkant nyugdíj összegét?
7 éve 32 éves németországi tartózkodásom után lettem rokkant, német - magyar állampolgár vagyok. A legjobb 12 évem: ipari iskola. afrikai munkavállalás, 3 év magán cég stb. Mennyi rokkantsági nyugdíjra számíthatok Magyarországról? Hogyan bírálják el a rokkant nyugdíj összegét? Teljes cikk...
Jár-e nekünk pótszabadság mert nem hallunk?
7 éve Szeretném megkérdezni, hogy a férjem és Én is süketnémák vagyunk, jár e pótszabadság? Teljes cikk...
Mt kell tennem ha felülvizsgálatra küldenek?
7 éve Rokkantsági ellátásban részesülök emellett dolgozom. Felülvizsgálatra kell mennem, de a kérdésem az lenne hogy most mi a teendőm? Meg kell szüntetnem a munkaviszonyt vagy attól lehetek munkaviszonyba? Teljes cikk...
Dolgozhatok minimálbérért ha rokkantság ellátást kapok?
7 éve Rokkantsági ellátást kapok, 60 éves vagyok, de munkát ajánlottak. Egészségügyi magánklinikán szakképzett asszisztensként dolgoznék. A garantált bérminimum szerint kell hogy bért kapjak és annak a 150 %-tól ne kapjak többet, hogy megmaradjon a rokkantsági ellátásom. Teljes cikk...
Mi alapján döntik el, hogy mennyi a leszázalékolás összege?
7 éve Egészségromlásom mértéke 54 % C2. Havonta 44800 Ft-ot kapok. Az idegeimmel százalékoltak le és nem várható javulás, csak rosszabbodás. Szerintem a havi összeg amit kapok az átlaghoz képest a legkisebb. De vajon miért? Igaz, hogy 73 éves 55000 Ft-ot kapó szüleimmel élek együtt, de a megélhetésünk jobbá tétele miatt kaphattam volna többet is. Milyen kritériumok szerint döntik el, hogy ki mennyit kap. Ha a szüleim meghalnak, hogyan fogom ebből az összegből fenntartani a lakásom? Vagy akkor emelnek rajta? Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűként dolgozhatok-e részmunkaidőben?
7 éve Dolgozhatok-e C2 kategóriával részmunkaidőben, egészségügyben. Havi 85 órát ami 4 órás munkaidőnek felel meg. Teljes cikk...
Mennyit kereshetek leszázalékoltként?
7 éve Leszázalékolás előtt állok. Azt szeretném megkérdezni, hogy a rokkantsági ellátás mellett 6 órában munkát végzek, a felső fizethető bérhatárt, hogy kell kiszámolni. A minimálbér 150%-a/hó, vagy arányosan kevesebb, mivel ez csak napi 6 órás munkavégzés. Teljes cikk...
Pedagógusnak jár-e a megváltozott munkaképességűek után járó pótszabadság?
7 éve Jár-e pedagógusnak a megváltozott munkaképességűek 5 napos pótszabadsága, amennyiben az érintett eleget tesz az Mt. 294.§-ban meghatározott feltételeknek? Teljes cikk...
Mit tehetek ha egyre jobban fáj a csuklóm?
7 éve Volt egy balesetem, de 3 évig nem vették észre hogy széttört a csuklóm és szétkopott a munka közben. 3 éve kaptam egy fémet a jobb csuklómba (nem mozog), 1 évet próbáltam dolgozni de a bal kezem is elkezdett fájni és egy dudor nőt a kezemre. Mitévő legyek? Teljes cikk...
Rehabilitációs kártyával jár-e adókedvezmény a munkáltatónak?
7 éve A következő problémával fordulok Önhöz. Öcsém, 18 éves korában, 100%-os II. kategóriájú rokkant lett 2000-ben. 2002-ben Munkaügyi Bíróság - igazság ügyi orvos szakértői vélemény alapján ( nem rehabilitálható ) - végleges II-es kategóriát adott neki. Jelen pillanatban, rokkantsági JÁRADÉKOT folyósítanak neki és nem ellátást. Volt közben munkahelye - adatrögzítő 6 órában, de tavaly év végén, a cég, az adókedvezmény miatt, rehabilitációs kártyát akart kérni tőle. Ehhez felülvizsgálatra kellene mennie? A kérdésem az lenne, hogy munkáltató tud e így igénybe venni adókedvezményt? Felülvizsgálat esetén, mi lehet a legrosszabb eset? Gyógyultnak nyilvánítják? Nagyon visszaminősítik, és nem kap járadékot, úgy, hogy normális munkára, sajnos nem fogható? Teljes cikk...
Ha látásgyengülésem van, jár-e a plusz szabadság?
7 éve Ha folyamatosan fennálló látásgyengülést állapítottak meg, akkor jár-e az egészségkárosodás jogcím alatt +5 szabadnap? Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességű személy hol kereshet magának munkát?
7 éve Érdeklődöm, hogy egy leszázalékolt, csökkent munkaképességű fiatal ember, aki még soha nem dolgozott, de mégis állást szeretne magának keresni, hova menjen regisztráltatni magát? A munkaügyi központok is fogadják? Hol intézik a csökkent munkaképességű emberek cégnél való elhelyezését, illetve segítését? Teljes cikk...
Rehabilitációs kártyával mennyit kell járulékként fizetnie a munkáltatónak?
7 éve Érdeklődni szeretnék, hogy rehabilitációs kártyával rendelkezem, de egyéni vállalkozó szeretne foglalkoztatni 6 vagy 8 órában. Az lenne a kérdésem, hogy minimálbér esetén mennyi az az összeg amit adóznia kellene utánam. Mindenképp az összeg lenne a fontos nem pedig a százalék. Teljes cikk...
Mikor kapható kiegészítő ápolási emelés?
7 éve 21 éves fogyatékos kislányunkkal 10 éves koráig én voltam vele gyesen, azóta a férjem van vele ápolásin. Megkaphatja-e kiegészítő emelést az ápolási ellátáshoz? Teljes cikk...
50 %-os egészségkárosodottként mikor jár utazási kedvezmény?
7 éve 2018. január 9-én hivatalosan C2 kategóriájú, (50%-os ) egészségi állapotúnak minősítettek 1956.08.05-én születtem, azaz elmúltam 61 éves. Kérdésem: jár-e számomra MÁV utazási kedvezmény, és ha igen mikortól? Teljes cikk...
Mikortól jár rokkant ellátottként utazási kedvezmény?
7 éve 62 éves rokkantsági ellátott vagyok 2017. 02. 13-a óta. Előtte 2000.10.23 óta folyamatos rehabilitációs ellátást kaptam. Jár- e az utazási kedvezmény? Teljes cikk...
Rokkant nyugdíjasként teljes munkaidőbe mennyi pótszabadság jár?
7 éve 1976-ban születtem.75 %-os rokkant nyugdíjasként 8 órában dolgozom. Mennyi pótszabadság jár? Teljes cikk...
Rokkantsági ellátottként mennyi lehet a keresetem?
7 éve Rokkantsági ellátásban részesülök és nem találom az interneten, hogy mennyi lehet a maximum keresetem. Úgy tudom bruttó 138 ezer Ft-nak a 150%-a. Teljes cikk...
B2-es besorolással milyen kedvezményekre vagyok jogosult?
7 éve 1957. júniusában születtem, de 1986 óta vagyok rokkant. A legutóbbi felülvizsgálatom 2016. 10.20-án volt, mely szerint B2 csoportba lettem sorolva. Kaphatok-e utazási kedvezményt? Illetve nyugdíjas bérletre jogosult vagyok-e? Teljes cikk...
Rokkantsági ellátottként a nettó vagy bruttót fizetést kell jövedelemnek tekinteni?
7 éve Mi számít jövedelemnek? Kérdésem a következővel kapcsolatos: van ez a szabály: "....megszűnik a rokkantsági ellátásra való jogosultság, ha az ellátásban részesülő keresőtevékenységet folytat, és jövedelme három egymást követő hónapon keresztül meghaladja a minimálbér 150 százalékát. Jövedelemnek a nettó vagy a bruttó fizetést kell-e tekinteni? 2018-ban a minimálbér 138.000 Ft, ennek a 150 %-a 207.000 Ft, ennél több a bruttó vagy a nettó fizetés nem lehet ? Teljes cikk...
C2-es minősítéssel vállalhatok-e részmunkaidős munkát?
7 éve C2-es minősítésben megváltozott munkaképességem 47%-os pszichiátriai rokkantságommal munkát vállalhatok-e 4-6 órában? Teljes cikk...
Mennyi időre visszamenőlegesen állapítható meg a rokkantsági ellátás?
7 éve Szeretném megtudni, ha megítélik ez évben a kivételes rokkantsági ellátást akkor ezt visszamenőlegesen mennyi időre kapom meg? 2013.01. hónaptól megváltozott munkaképességű vagyok, a mai napig 53% egészségkárosodással C2 komplexszel változatlanul. Teljes cikk...
Rehabilitációs ellátottként miért nem veszik figyelembe a bejelentett munkát táppénz esetén?
7 éve Rehabilitációs ellátás mellett bejelentett munkahelyem van. Azt szeretném kérdezni, ha táppénzre megyek csak az ellátás után kapok egy minimális összeget. A minősítésem B1. A bejelentett munkahelyet nem veszik figyelembe. Miért? Teljes cikk...
Mit tehetek, ha nem fogadják el a szakértői véleményeket?
7 éve 40 %-os egészségkárosodás esetén, rehab kártyával jár-e pótszabadság? Nincs orvosi dokumentum arról, hogy gyermekkorom óta dadogok, csak óvodai, iskolai, logopédiai szakértői. Mit tehetek, ha az Orszi nem fogadja el ezeket? Teljes cikk...
Jár-e pótszabadság a tartósan betegeknek?
7 éve Férjem tartósan halláskárosult az orvos által meghatározott kódja H9030. Az lenne a kérdésem, hogy erre a maradandó károsodásra jár-e a plusz 5 nap szabadság, amit a munkaadó adhat a tartósan fogyatékkal élőknek? Teljes cikk...
Rokkantsági ellátás mellett az egyszerűsített foglalkoztatás jövedelemnek számít-e?
7 éve Rokkantsági ellátás mellett egyszerűsített foglalkoztatás keretében munkát végzek. Az a kérdésem, hogy az így kapott munkabér jövedelemnek számít-e? Teljes cikk...
Munka és rokkantsági ellátás mellett a fogyatékossági támogatás is igényelhető?
7 éve Rokkantsági ellátás mellett, 8 órában dolgozom. Egyik ismerősöm szólt, hogy fogyatékossági támogatást is kérhetek. /minősítés C2 ÖEK67% kód H3300, H1800, H9030/ Kérdésem, hogy munka és rokkantsági ellátás mellett a fogyatékossági támogatás is igényelhető? Teljes cikk...
Rokkant ellátottként ha dolgozom, meddig jár a táppénz?
7 éve Rokkant ellátásban részesülök, emellett dolgozom 2017. május 10-től van munkaszerződésem. 2017.10.23-tól betegállományba vagyok. Meddig jár a táppénz? (Május előtt csak az ellátásom volt!) Teljes cikk...
Miért nem jár plusz szabadság, ha egészségkárosodott vagyok?
7 éve 42 %-os egészségkárosodással rokkantsági ellátást kapok és nekem nem jár az öt nap pótszabadság, miért? Teljes cikk...
Ha rokkantosítanak eldönthetem-e az igénybevétel kezdeti időpontját?
7 éve Szklerózis multiplex betegségem miatt 3 éve távmunkában dolgozom. Elindítottam a rokkantosítást, holnap megyek bizottság elé. Nem vagyok táppénzen, ebben a hónapban még dolgozom és márciustól szeretnék elmenni 1-2 hónap táppénzre, mivel a béren kívüli juttatást szeretném néhány hónapig igénybe venni. Kérdésem: ha megkapom a határozatot a rokkantosításról, az igénybevétel kezdeti időpontját eldönthetem-e én, vagy azt meghatározzák? Teljes cikk...
Többszöri súlyos betegségre milyen ellátás kapható?
7 éve Érdeklődni szeretnék 46 éves férfi, aki inzulinos cukorbeteg magas vérnyomással, többszörös szív katéterezéssel milyen ellátásra jogosult? Jelenleg a cukor miatt üvegtesti vérzés van mindkét szemén. Teljes cikk...
Rokkant ellátottként be kell-e jelentenem, ha táppénzen vagyok?
7 éve Rokkant ellátást kapok most táppénzen vagyok, be kell- e jelenteni? Teljes cikk...
Hogyan értelmezhető a megváltozott munkaképességi besorolás?
7 éve B1-es kategóriába soroltak 43 százalék a beteg az ép 58. Ez rokkantsági ellátás vagy rehabilitációs? Teljes cikk...
Ha rokkantsággal dolgozom jár-e a pótszabadság?
7 éve Azt szeretném kérdezni, hogy 58 % rokkantsággal 6 órában dolgozok, így is jár-e az 5 nap pótszabadság? Teljes cikk...
Rokkant ellátás mellett dolgozhatok-e csökkentett munkaidőben?
7 éve Szeretném megkérdezni, hogy C2 kategória mellett csökkentett munkaidőben, havi 85 órában, tehát egészségügyben fél munkaidőben jogilag vállalhatok-e szakápolói munkát kórházban? Anélkül, hogy a havi járadékomat megvonnák. Teljes cikk...
Ha külföldön dolgozom rokkant nyugdíjasként, hogyan követi nyomon az állam?
7 éve Én egy megváltozott munkaképességű rokkant nyugdíjas vagyok. 67%-al. Annyi lenne a kérdésem, hogy ha külföldi munkát vállalnék, és osztrák céghez lennék bejelentve ez miben befolyásolná az itthoni rokkant nyugdíjamat. Elvennék tőlem, vagy hogy működik ez? Van egy meghatározott összeg határ, ameddig dolgozni lehet? Ezt itthon, a magyar állam nyomon tudja követni? Teljes cikk...
Leszázalékoltként ha nyugdíjprémiumot kapok, az beleszámít a bérkorlátba?
7 éve Rokkantsági ellátás folyósítása mellett a bérkorlát figyelembe vételével 6 órás munkaviszonyban dolgozok. Október hónapban bérkorlát túllépésem volt. Értesüléseim alapján a Kormány november hónapban nem csak a nyugdíjasoknak, hanem a nyugdíjszerű ellátottaknak is - rokkantsági ellátottak - nyugdíj kiegészítést, nyugdíjprémiumot fizet, valamint december hónapban Erzsébet utalványt juttat. Kérdésem az, hogy ezeket az ellátásokat rokkantsági ellátottként a bérkorlát összegébe bele kell-e számítani. Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűként kaphatok újra rehabilitációs ellátást?
7 éve Jelenleg rehabilitációs ellátásban részesülök, viszont közben megszűnt a munkahelyem. Ha megigényelem az álláskeresési járadékot akkor a rehabilitációs járadékot megszüntetik, de a letelte után ismét meg tudom igényelni?Ha közben találok munkát és megigénylem a fennmaradó ellátást egy összegben,akkor is jogosult leszek rá? Teljes cikk...
Hogyan kell figyelembe venni a rehabilitáció melletti munkavégzés idejét?
7 éve A rehabilitáció melletti munkavégzés esetén az egymást követő 3 hónap az a tárgyévre vonatkozik, vagy áthúzódik pl. 2017. november- 2017. december és 2018 január? Teljes cikk...
Egészségkárosodással hogyan igényelhetek utazási kedvezmény?
7 éve Bizonyos helyeken azt írják, hogy az asztma, COPD súlyos fogyatékosságnak számít, amely alapján lehetne kedvezményes utazást igényelni. Rokkantsági ellátásban részesülök, C2 minősítéssel. További információ, mely szükséges lehet válaszához: 1957- ben születtem, 1994 óta 3 csoportú rokkantsági ellátásban részesültem. Méltányosságból vagy miként igényelhetnék utazási kedvezményt évente 1-2 alkalommal? Teljes cikk...
C2-es kategóriával dolgozhatok-e részmunkaidőben?
7 éve C2 kategóriás járadékban részesülök 1 éve. Kérdésem, hogy fél munkaidőben, tehát heti 2 napot kórházban dolgozhatok e anélkül, hogy megszűnne a rokkantsági járadékom. Teljes cikk...
Idéntől a 40 %-os egészségkárosodottak is kaphatnak pótszabadságot?
7 éve Változik-e az idén az 5 nap pótszabadságra vonatkozó szabály? Az egyik kolléganőm kérdezte ma, mert olvasta valahol, vagy a TV-ben látta, hogy az idéntől már azoknak is jár a pótszabadság, akiknek "csak" 40 % az egészségkárosodása. Teljes cikk...
Táppénz mellett jár a rokkantsági ellátás?
7 éve 62 éves vagyok és rokkantsági ellátottként D kategoriába tartozom. A kérdésem az lenne, hogy az ellátásom mellet jár-e nekem a táppénz? Február 28-ig van, szerzödésem meddig lehetek táppénzen? Teljes cikk...
Mennyi lehet a nettó fizum leszázalékoltként?
7 éve Leszázalékolásomkor C2-es kategóriába kerültem. A rokkantsági ellátásom 51300 Ft. A fizetésem (havi bruttó) 79700 Ft, heti 25 órát dolgozom. Mennyi lehet a havi nettóm? Az az összeg a rokkantsági ellátásommal együtt értelmezhető-e? Teljes cikk...
Miért nem kapok rokkant nyugdíjasként semmiféle juttatást?
7 éve Miért nem kapok semmiféle juttatást? Rokkant nyugdíjas vagyok 2017 januártól és mégse kapok semmit. 65 százalékos rokkant vagyok és a jövedelmem 43 ezer forint, egyedül élek. Valamiból fizetni kell a rezsit már kikapcsolták a gázt, mert nem tudtam fizetni sajnos. Elnézést, hogy terhelem önöket a gondjaimmal, de már sok mindenhová írtam. Azt szeretném meg tudni hogy kapok-e valamilyen segítséget, legalább Erzsébet utalványt vagy nem. Szeretném megtudni, mert én nagy beteg vagyok sajnos, jött még betegségemhez a vesezsugorodásom érrendszeri betegséggel. Teljes cikk...
Mennyit pénzt kereshetek rokkantsági ellátottként?
7 éve 3 hónapra tudnék munkát szerezni mint óraadó tanár, felnőttek képzését segítve! Jelenleg rokkantsági ellátásban részesülök! Nem egyértelmű számomra hogy a keresetkorlát a jövő évi 2018-as minimálbér vagy a magasabb garantált bérminimum (Ez 2018-ban 180500 Ft) alapján határozandó-e meg hogy ne veszítsem el az ellátást? Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűként jár-e adójóváírás?
7 éve Megváltozott munkaképességű vagyok, bypass műtéten és több szívkatéterezésen át esett. Négy órában dolgozom, kérdésem,hogy jár-e az adó jóváírás. Teljes cikk...
Mennyi lesz a rehabilitációs járadék összege 2018-ban?
7 éve Rehabilitációs járadékban részesülő személynek 2018-ban mennyi lehet a bruttó bére. Teljes cikk...
Ha rokkantsági ellátottként dolgozom mennyit kereshetek?
8 éve Érdeklődöm a rokkantsági ellátás összege is beleszámít a jövedelem korlát összegébe? Vagyis ellátásom 41 000 Ft keresetem mennyi lehet? Teljes cikk...
A rehabilitáció melletti munka egymást követő hónapjai tárgyévre vonatkoznak?
8 éve A rehabilitáció melletti munkavégzés esetén az egymást követő 3 hónap az a tárgyévre vonatkozik, vagy áthúzódik pl. 2017. nov. 2017.dec, 2018 jan? Teljes cikk...
Mit igényelhetek családi pótlékot vagy fogyatékossági járadékot ha visszaállok munkába Gyesről?
8 éve Születésem óta fogyatékkal élek, nyitott hátgerinccel illetve donga lábbal születtem. 1996-ban egy fekély miatt a bal lábszáramat is amputálni kellett térd alatt. Mióta az eszemet tudom kapom a kiemelt családi pótlékot illetve a rokkantsági járadékot. 2010 óta aktívan dolgozó nő vagyok /II. Kerületi Városfejlesztő Zrt. ügyfélszolgálati asszisztens/. Tavaly június 9-én édesanya lettem. A kisfiam után is kapok családi pótlékot melynek összege 12.500Ft. Viszont jövő évben szeretnék visszatérni a munkahelyemre. Azt tudom, hogy elméletileg GYED ill. GYES mellett nem akadály a munkavégzés, meg még ha jól tudom a rokkantsági járadék sem okoz sem óraszámbeli sem meghatározott összegbeli korlátot a munkavégzésben. Viszont a családi pótlékkal gondban vagyok, hogy az mennyiben befolyásolja ezt az egészet?! Érdemes e lemondani róla és esetleg fogyatékossági járadék folyósítását igényelni, vagy ha el szeretném ezt kerülni, akkor milyen feltételei lehetnek annak, hogy úgy tudjak vissza menni dolgozni, hogy a fizetésem se legyen kevesebb illetve, hogy a járadékaim is megmaradjanak? Teljes cikk...
Egészségkárosodásomra jár pótszabadság?
8 éve A 83/1987. (XII.27) MT rendelet alapján kaphatok-e pótszabadságot egészségkárosodásomra, mert a munkáltatóm rehabilitációra akar küldeni. Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűként meddig lehetek táppénzen?
8 éve Megváltozott munkaképességűként dolgozom közel 3 éve, napi 4 órában. Volt egy szívműtétem, állapotom sokat romlott - ezért hosszú ideig táppénzes állományban voltam. Egy év alatt mennyi a maximális időtartam, amit táppénzben tölthetek ? A következő évben - ha szükséges, újra elmehetek betegállományba? Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűként mennyi lehet a rokkantsági ellátás összege?
8 éve A rokkantsági ellátás összegét a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári évben (referencia időszak) elért havi átlagjövedelem (legalább 180 nap) alapján állapítják meg...(vagyis akinek az egészségi állapota 51-60% között van és egészségi állapota alapján foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, azonban foglalkozási rehabilitációja nem javasolt és a rehabilitálhatóság szociális szempontú vizsgálata alapján sem javasolt a rehabilitációja (B2 kategória), valamint annak a személynek, akinek a foglalkoztathatósága rehabilitációval helyreállítható, viszont a kérelem benyújtásának időpontjában az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig hátralevő időtartam az 5 évet nem haladja meg, a havi átlagjövedelem 40 százaléka, de legalább az alapösszeg 30 százaléka (28.350,- Ft) és legfeljebb az alapösszeg 45 százaléka (42.525,- Ft) Ezek alapján jól értelmezem, hogy magas havi átlagjövedelem (pl. 240.000 Ft ) esetén is maximum 42.525, Ft jár? Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűként dolgozom, le kell mondani a családi pótlékot?
8 éve 8 éves koromban agyműtéten estem át, és 67%-os rokkant lettem. Emiatt emelt családi pótlékot, a komplex felülvizsgálat alapján pedig jelenleg, 40 évesen, 43.200 Ft rokkantsági ellátást kapok (C2 besorolás, 50%). Napi 6 órában dolgozom, havi 100.000 Ft bruttó bérért. Kérdésem: esetemben jár-e a családi pótlék, vagy le kell mondani? Teljes cikk...
Érdemes elmennem munkataláláshoz komplex minősítésre?
8 éve 23 éves, megváltozott munkaképességű pályakezdő vagyok, jelenleg munkát keresek. Saját jogú családi pótlékban és rokkantsági járadékban részesülök. Az utóbbi folyósításának feltétele a 25 év alatt bekövetkezett 70 %-ot meghaladó egészségkárosodás. A kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben, el kellene-e mennem komplex minősítésre? Teljes cikk...
Rokkantsági ellátás mellett végzett munkánál mennyi a jövedelemkorlát?
8 éve Érdeklődni szeretnék arról, hogy rokkantsági ellátás melletti munkavégzés esetén a jövedelem nem lehet több, mint minimálbér 150% -a, hogy az ellátás ne kerüljön megszüntetésre. A kérdésem az volna, hogy aki a garantált bérminimumra is jogosult, annak is csak a 127,500*150% =191.250 Ft összeg a jövedelemkorlát? Másik kérdésem az lenne, hogy a cafeteria beleszámít-e, vagy mivel azután a munkáltató fizeti az adót, béren kívüli juttatásnak minősül és nem számít bele ? Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességű vagyok, kell a munkáltatónak fizetni TB-t?
8 éve Érdeklődnék afelől, hogy fogyatékossági támogatásában részesülők ebből már vonják a tb-t. Jelenleg dolgozom de a cégnél is vonják a tb-t. Ilyenkor mi a teendő? Úgy tudom, hogy ha megváltozott munkaképességű vagyok akkor a munkáltatónak nem kell utánam fizetnie a tb-t így többet keresnék, nem? Teljes cikk...
Gyomorrákosként itthon leszázalékolnak?
8 éve Németországba lettem leszázalékolva, sajnos gyomorrákom van, meg is műtöttek, kivették a gyomromat. Németországban elutasítottak. Azt szeretném megkérdezni, hogy ha hazamennék akkor megkapnám-e a rokkant nyugdíjat? Teljes cikk...
Rokkant nyugdíjasként, hogyan vehetik figyelembe a vállalkozásomból származó jövedelmem?
8 éve C2 minősítést kaptam. NAV jövedelemigazolással felkerestem a területi Rehab ügyintézést. Megígérték, hogy azért kell a jövedelemigazolás, mert a jövedelem mértékéből állapítják meg a rokkantsági járulékomat. Ez éves 4 milliós vállalkozói bevételnél jelentett volna 140 ezer forintot. Nos én megszüntettem a vállalkozást mert már nem tudok dolgozni, eddig 2 évig úgysem vettem igénybe ezt az ellátást mert 3 órában még tudtam dolgozni. Most már nem. Ígéretükkel ellentétben nem a havi átlagjövedelmem alapján adják a járulékot, hanem az egészségpénztári járulékalap alapján. Ezt előtte sosem mondták. Így megállapítottak 79 ezer forintnak a 60 százalékát, ami 48 ezer Ft. Ebből nem lehet megélni sajna. Kérdésem lenne, hogy ön szerint lehet-e valamit tenni az ügyben hogy ez az összeg annyi legyen amiből meg lehet élni. Teljes cikk...
Leszázalékolt személy hány órában dolgozhat?
8 éve 100%-os II-es típusú rokkant, hány órában és milyen jövedelemmel foglalkoztatható? Teljes cikk...
Rokkant ellátás és családi pótlék mellett vállalhatok munkát?
8 éve Én egy 48 éves nő vagyok, 11 éves korom óta fiatalkori sokízületi gyulladásom van erős mozgáskorlátozottsággal. 1993-ban leszázalékoltak, azóta rokkant járadékot és emelt családi pótlékot kapok. Ez ideig munkaviszonyom nem volt. Érdeklődni szeretnék: Vállalhatok-e itthonra 4 órás munkát a rokkant járadék és az emelt családi pótlék mellett? Ha munkát vállalok, nem veszítem-e el ezeket a juttatásokat? Mivel 73 éves nyugdíjas édesanyámmal élek, bizony mindkét összegre szükségünk lenne a megélhetés miatt. Teljes cikk...
D minősítéssel mennyit dolgozhatok, hogy megmaradjon a járadékom?
8 éve D minősítésem van, rokkantsági járadékot kapok 35453 Ft-ot. Kérdésem: hány órát dolgozhatok hogy ezt ne vonják el? Van bármilyen megkötés? Teljes cikk...
Leszázalékolás összegét visszamenőlegesen fellebbezhetem?
8 éve Amennyiben tévesen állapították meg az ellátásom összegét (beleszámították a 2015-ös évi két havi keresetemet is az átlagba, holott 2015-ben 10 hónapig táppénzen voltam, így a 2014. évi átlagkeresetet kellett volna alapul venni, a 2011. évi CXCI. törvény 1§.2 bek. (3) pont alapján. Kérdésem hogy a 19/A.§. alapján kérhetem-e a döntés megváltoztatását. A határozatom 2016. 02.01.-től állapítja meg az ellátást, a 19/A. §. 2016. május 1-től. hatályos. A fellebbezési időből sajnos kifutottam, mivel nem minden nap százalékolják le az embert és sajnos nem tudtam értelmezni elsőre a határozatot. Tehát a törvény szerint három éven belül vagyok, csak azt nem tudom, hogy mivel a határozat előbb született, visszamenőleg hivatkozhatok-e rá? Ha nem akkor mi lenne a megoldás, mivel így kb. 16 ezer Forinttal kapok kevesebb ellátás, mint ami járna. Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűként ha dolgozom, megvonják az aktív korúak ellátását?
8 éve Érdeklődni szeretnék,hogy 2016 óta megváltozott munkaképességű vagyok,viszont ez után ellátást nem kapok.A kérdésem az lenne,hogy aktív korúak ellátásában viszont részesülök .Dolgozhatok e mellette 4 órában vagy akkor megvonják a támogatást. Teljes cikk...
Külföldön százalékoltak, de itthon kaphatok-e ellátást?
8 éve Kilenc évig éltem Írországban és ez alatt az idő alatt munkahelyi balesetet szenvedtem, ennek következtében csuklóm szilánkosra tört, csavarokkal lett rögzítve, melyek a mai napig is a csuklómban vannak. Kint kaptam rokkantsági ellátást, melyet miután haza költöztünk feleségemmel, az Ír hivatal megszüntetett. Jelenleg itthon élünk és azt szeretném kérdezni,attól független, hogy Írországban ért a baleset, kaphatok-e itthon rokkantsági ellátást? Illetve kérhetem-e a leszázalékolásomat. Teljes cikk...
Rehabilitációs ellátás mellett kaphatok táppénzt?
8 éve Szeretném megérdeklődni, hogy rehabilitációs ellátás mellett lehet-e igénybe venni táppénzt? Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességű munkavállalóként kötelezhetnek egybefüggő szabadságra?
8 éve Megváltozott munkaképességű munkavállalóként dolgozom napi 6 órában.A hatályos törvények értelmében minden munkavállalónak kötelező kivennie minden évben 10 nap egybefüggő szabadságot (a munkáltatónak biztosítania kell, hogy a munkavállaló 14 egybefüggő naptári napon mentesüljön a munkavégzés alól). Számomra kedvezőbb lenne, ha ez rám (mint napi 6 órás, megváltozott munkaképességű munkavállaló) nem vonatkozna kötelező jelleggel. Kérdésem az lenne, hogy napi 6 órás, megváltozott munkaképességű munkavállaló esetében vannak-e olyan egyéb szabályok amelyek az MT-től eltérően rendelkeznek esetünkben. Teljes cikk...
Rehabilitációs ellátás mellett dolgozom, meddig maradhatok táppénzen?
8 éve Rehabilitációs ellátásban részesülök, mellette 2017. február 1-től dolgoztam június 14-ig, majd betegállományba kerültem. Kérdésem mennyi ideig vagyok jogosult táppénzre, mivel hosszabb ideig tartó betegségről van szó. Teljes cikk...
Hogyan igényelhetek közgyógyellátási igazolványt?
8 éve 2015-től fogyatékossági támogatást kapok. A kormányhivatal szerint az állapotom javulása nem várható. A rokkant egyesületben felhívták a figyelmem, hogy kérjek "közgyógy" igazolványt, mert akkor a gyógyszer költségeim nagyon le fognak csökkenni. Kérem írják meg valóban jogosult vagyok-e rá. Ha igen mit kell tennem. Teljes cikk...
Lányom ha lemond a rokkantsági ellátásról, kaphat megváltozott munkaképességűekét?
8 éve A kislányom 30 éves, sajnos születése óta óta súlyosan mozgássérült. Jelenleg rokkantsági járadékban részesül. Szerencsére közmunkaprogram keretén belül ötödik éve adatfeldolgozói munkakörben dolgozik. Azt szeretném kérdezni, hogy van-e lehetőség arra, hogy amennyiben a rokkantsági ellátásról lemondana, kérelmezhetné-e a megváltozott munkaképességűek ellátását. Teljes cikk...
Ha dolgozom D minősítéssel, elveszíthetem az ellátásokat?
8 éve D kategóriás rokkantsági ellátásban részesülök 2017. június 1-től. A munkáltatómmal úgy állapodtunk meg, hogy augusztus 1-től fogok 6 órás munkarendben dolgozni a korábbi 8 óra helyett, hogy a 3 hónapos 150%-ös jövedelemkorlát ne érintsen. De most elbizonytalanodtam, hiszen júniusban már megkaptam a rokkantsági ellátást, s a 8 órás munkavégzés utáni (igaz májusi) munkabért is. Így augusztusban már a 3. hónap lenne, hogy a rokkantsági ellátás mellett teljes fizetést kapok, mégha az a júliusi fizetésem is. Elveszíthetem az ellátásokat, miközben szeptembertől már csak 6 órás fizetést folyósítanak? Teljes cikk...
D minősítéssel dolgozhatok-e?
8 éve Érdeklődnék, ha valaki D minősítést kap az dolgozhat -e és ha igen hány órát ? Teljes cikk...
Rokkantsági ellátottként vállalhatok-e 10 órás munkát?
8 éve Jelenleg egy munkahelyen foglalkoztatnak 4h-ban minimálbérért. Kaptam egy másik állásajánlatot egy másik cégtől, ahol 6h-ban foglalkoztatnának, az ennek a munkaidőnek megfelelő szintén minimálbérért. A két munkahelyen szerzett jövedelem nettóban így sem haladja meg a jelenlegi minimálbér összegének a 150%-át."A rokkantsági ellátás és a rehabilitációs ellátás melletti munkavégzés szabályai 2016. május 1-jétől egységessé váltak, idén viszont a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős emelése következtében kedvezően változtak a jövedelemkorlát összegei. E jövedelemkorlát szerint a rokkantsági vagy rehabilitációs ellátást meg kell szüntetni, ha az ellátásban részesülő keresőtevékenységet folytat, és jövedelme három egymást követő hónapon keresztül meghaladja a minimálbér 150 százalékát, idén a 15 százalékkal, 127 ezer 500 forintra emelkedett minimálbér másfélszeresét, azaz a 191 ezer 250 forintot..."Azaz, akár teljes munkaidőben is végezhetnek keresőtevékenységet azok, akik ebben az ellátástípusban részesülnek: amennyiben ők és munkáltatóik úgy ítélik meg, hogy egészségi állapotuk ezt engedi, csak a keresetkorlát szabhat gátat munkatevékenységüknek......" A kérdésem a következők lennének ezzel kapcsolatban: Rokkantsági ellátottként vállalhatok-e munkát 4+6=10h-ban, esetleg többet? Van e munkavégzésnek időbeli korlátja? Teljes cikk...
Véglegesen leszázalékoltak, milyen juttatások illetnek meg?
8 éve Bizottság előtt voltam, ahol 70%-os rokkantságot állapítottak meg nálam és véglegesnek nyilvánították az állapotomat! Kérdezném mi a teendőm ezek után és illet meg a munkáltatómtól? 45 napos felmondási időm 3 havi végkielégítés, ami az eltöltött időm után járna! Mi van az éves szabadságommal, és a befizetett éves adómmal? Teljes cikk...
Dolgozhatok-e 4 órában rehabilitációs munkát C2-vel?
8 éve Szeretném megkérdezni, hogy C2-vel 4 órába dolgozhatok-e rehabilitációs munkát. Teljes cikk...
Közgyógyellátásba milyen módon számolják ki a szedett gyógyszerek költségeit?
8 éve A közgyógyellátás iránt érdeklődnék. A menetével tisztábban vagyok, azzal is, hogy alanyi jogon jár számomra, D minősítés kapcsán. A kérdésem a gyógyszerkeretre fókuszál, hogy azt milyen módon számolják ki és hogyan veszik figyelembe a szedett gyógyszerek költségeit. A havi rendszeresen szedett gyógyszerköltségem még az 1000 forintot se éri el (890 Ft), de félévente meg kell vennem egy adott gyógyszert, ami 18790 Ft. Mivel a jogszabály havi minimumösszeget ír elő (1000 Ft), de viszont ahogy írtam, fél évente felmerül ez a gyógyszer kiadás is, ilyen esetben érdemes megigényelni a közgyógyellátást vagy a fél évente szedett gyógyszer költségét nem számítják bele a kiszámolásba? Sajnos a jogszabályt nem tudom kellően értelmezni,és ebben kérnék segítséget. Teljes cikk...
Rokkantsági ellátás mellett mennyit kereshetek?
8 éve Rokkantsági ellátás mellett dolgozok és úgy tudom hogy a minimálbér 150%-ig kereshetek mellette, de nettó bér vagy bruttó bér 150% -a? Teljes cikk...
Változhat a megváltozott munkaképességűek ellátása
8 éve A 2018. évi költségvetési törvény megalapozásáról szóló törvényjavaslat (T/15429.) a megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról szóló 2011. évi CXCI. (Mm.) törvényt két pontban is módosíthatja - amennyiben a javaslat megszavazásra kerül. Teljes cikk...
Hol tudom intézni a munkaképtelenség igazolását?
8 éve Szeretném tudni,hogy a munkaképtelenség igazolását melyik szervnél kell kérni és hol kell bemutatni? Teljes cikk...
Egészségkárosodottként ha dolgozik a lányom, jogosult adókedvezményre?
8 éve Szeretném kikérni a véleményét a lányom problémájával kapcsolatban. Jelenleg 54%-os egészségkárosodást állapítottak meg nála a megyei rehabilitációs bizottságnál. Mikor a bizottságnál jártunk még egyetemi tanuló volt. A határozatunk 2018.01.30.-ig szól. Családi pótlékot folyósítanak most számára 20.300 Ft összeg. Ezidáig munkanélküli volt, a járási hivatal fizette a tb-jét. Most úgy néz ki foglalkoztatni fogják a Kulturális közfoglalkoztatási program keretei között 8.órában. Kérdésem az lenne,hogy neki igényelhető-e rehabilitációs kártya, illetve hol tudhatnánk meg, hogy jogosult lehet-e adókedvezményre? Teljes cikk...
Választhatom-e a rokkantsági ellátás összegét öregségi nyugdíjnak?
8 éve 2016 márciusában rokkantsági ellátás került megállapításra részemre. Az ellátás összegét, amennyiben ez kedvezőbb számomra, választhatom-e az öregségi nyugdíj összegének. Teljes cikk...
Hogyan vállalhatok munkát, ha egészségkárosodott vagyok?
8 éve 2017.01.20-án voltam a komplex minősítő bizottság előtt. A megállapított egészségi állapot mértéke 50% és C2 minősítési csoportba tartozó. Felülvizsgálat nem javasolt. Kérvényeztem a megváltozott munkaképességű személyek ellátásának megállapítását. A kérelmet elutasították, mert Bt kültag vagyok és a társasági szerződésben fel van tüntetve,hogy közreműködési jogom van. Szeretném tudni, hogy mi lenne a teendőm, hogy munkát vállalhassak, mivel úgy tudom,hogy egy összeghatárig lehet dolgozni. Teljes cikk...
Hogyan történik a leszázalékolási eljárás?
8 éve Édesapám 61 éves, 4 éve van nyugdíjig. Munkaviszonyban áll, azonban 2016.08.03-a óta betegállományban van. A kormányablakon keresztül elindítottuk az eljárást, hogy bizottság elé kerüljön, akik megállapítják, hogy jogosult-e a leszázalékolásra vagy sem. 60%-osra ítélték, B2-es minősítést kapott. A munkaviszonyát, ha megszüntetni, akkor újra be kell adni az eljáráshoz a formanyomtatványokat stb és hónapok telnek el, hogy esetleg ellátáshoz jusson? Teljes cikk...
Rokkantsági ellátásom mellett részmunkaidőbe dolgozom,vállalhatok teljes munkaidőt?
8 éve Rokkantsági ellátás mellett dolgozom 4 órában. De most lehetőségem lenne mg.munkára cseresznye szedésre napi bejelentéssel+8 órában...igaz ez csak 3 hét lenne. Elmehetek-e ? Teljes cikk...
Gerincbetegként 20 perces munkaközi szünet jár?
8 éve A megváltozott munkaképességre is az a munkaközi szünet érvényes ami az egészséges emberekre?Napi nyolc órát dolgozom és három ledolgozott óra után húszperc?Gerinc beteg vagyok. Teljes cikk...
Rokkantsági nyugdíj melletti munka nem számít szolgálati időnek?
8 éve Volt kolléganőmet rokkantsági nyugdíj folyósítása mellett foglalkoztattuk - minden szabályt betartva, hogy a rokkantsági nyugdíj folyósítása is megtörténjen - 2006 - 2011. évig. Illetménye után természetesen megfizette a dolgozó és a munkáltató is az adót és járulékokat. Rokkantsága 2011. évben megszűnt. Azóta is dolgozik teljes munkaidőben. A Nyugdíjbiztosítótól megkapta most adat egyeztetésre a szolgálati idejét, azonban a rokkantsági nyugdíj és a rokkantsági nyugdíj ideje alatti munkaviszonyát nem igazolták. Sajnos nem találtam meg a jogszabályt kérdésére - mivel olyat találtam csak, hogy mindazon idő beszámít, mely alatt járulék fizetés történt - erre az esetre is vonatkozik? Teljes cikk...
Végleges állapotú mozgáskorlátozottként megtarthatom a parkoló kártyám?
8 éve Érdeklődni szeretnék, hogy annak a megváltozott munkaképességű személynek az esetében, akinek egészségi állapota alapján tartós foglalkozási rehabilitációt igényel, azonban a komplex minősítés szakmai szabályairól szóló rendeletben meghatározott egyéb körülményei miatt foglalkozási rehabilitációja nem javasolt, és egészségi állapota 31- 50 % (C2 kategória, rokkantsági ellátás) és az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig hátralevő időtartam az 5 évet meghaladja. Az lenne a kérdésem,hogy a szakértői bizottság állapította meg, és ezek alapján a mozgáskorlátozott parkoló kártya jogosultságomat megtarthatom-e, ha 2004 év óta a mozgáskorlátozott kártyára jogosultságom végleges állapotú és ötévente kapom a parkoló kártya hosszabbítást? Az lenne még a kérdésem, hogy a szív és érrendszeri egészségkárosodásban megállapított 10% miért nincs sehová beszámítva, és melyik kategóriában tartozik? Teljes cikk...
Jár-e nekem rokkantnyugdíj?
8 éve 3 műtéttel össze van csavarozva a gerincem mely 20 %-os mozgáskorlátozottsággal jár, pszichiátriára kezelésem pedig 25%. Jár-e nekem rokkant nyugdíj? Teljes cikk...
Rokkant ellátottként dolgozhatok-e közfoglalkoztatottként?
8 éve Az lenne a kérdésem, hogy rokkant ellátott, dolgozhat-e közfoglalkoztatottként. Azt tudom hogy más helyen dolgozhat és a feltételeket is tudom. Ez év 02.28-ig dolgoztam közfoglalkoztatottként. Most kértem újra a felvételem, de azzal utasít el a munkaügyi hivatal, hogy új rendszer szerint nem támogatja a közfoglalkoztatottkénti munkám. Teljes cikk...
A rokkantsági idő hogyan számít bele a szolgálati időbe?
8 éve Volt kolléganőmet rokkantsági nyugdíj folyósítása mellett foglalkoztattuk - minden szabályt betartva, hogy a rokkantsági nyugdíj folyósítása is megtörténjen - 2006 - 2011. évig. Illetménye után természetesen megfizette a dolgozó és a munkáltató is az adót és járulékokat. Rokkantsága 2011. évben megszűnt. Azóta is dolgozik teljes munkaidőben. A Nyugdíjbiztosítótól megkapta most adat egyeztetésre a szolgálati idejét, azonban a rokkantsági nyugdíj és a rokkantsági nyugdíj ideje alatti munkaviszonyát nem igazolták. Sajnos nem találtam meg a jogszabályt kérdésére - mivel olyat találtam csak, hogy mindazon idő beszámít, mely alatt járulék fizetés történt - erre az esetre is vonatkozik? Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűeknek hogyan jár pótszabadság?
8 éve Köztisztviselő, mozgásomban korlátozott vagyok. Szerettem volna a Munka Törvénykönyve 120§-a szerinti 5 nap pótszabadságot, ezért elmentem a Rehabilitációs Hatósághoz, hogy állapítsák meg a az egészségkárosodásom mértékét. Megkaptam az eredményt: 50%-os, és C2 kategória. A dokumentumot megküldtem a cégem HR-jéhez kérve a szabadságot. Azzal hívtak vissza, hogy a C2 alapján nem is foglalkoztathatna,nem hogy a szabadság nem jár. Ami nekem ebben igazán fura, az : hogy ha 50% akkor az = C2. Ha C2 - akkor nem foglalkoztatható akkor sem, ha nem veszi igénybe a járadékot valaki? Akkor kinek jár a pótszabadság? Teljes cikk...
Munkaképtelenség igazolását melyik szervnél kell igényelni?
8 éve Szeretném tudni,hogy a munkaképtelenség igazolását melyik szervnél kell kérni és hol kell bemutatni? Teljes cikk...
Kell jelentenem, ha megváltozott munkaképességűként részmunkaidőben dolgozom?
8 éve 2015 november 20-án rokkantsági ellátást állapítottak meg, amit 2016 februárjától folyósítanak. 2016. október 26-tól sikerült 4 órás állást kapnom minimálbér feléért. Kérdésem, hogy ezt jelenteni kell ( kellett volna )? Úgy tudom, hogy, ha minimálbér másfélszerese a fizetés, akkor kell jelenteni. Ha mégis kell vagy kellett volna, mi a teendő? Lesz ebből nekem valamilyen szankció? Teljes cikk...
Csökkent munkaképességűként jár pótszabadság?
8 éve A mostani törvény szerint 40%-os rokkantságot állapítottak meg, jár-e nekem pótszabadság? Teljes cikk...
Közalkalmazottként rokkantsági ellátás mellett mennyi szabadság és túlóra jár?
8 éve Szeretném tudni,hogy rokkantsági ellátás mellett közalkalmazotti munkaviszonyban dolgozónak mennyi éves szabadság járna,valamint 12 órás munkavégzésre váltott műszakban dolgozhat-e,valamint a szombat,vasárnapi munkavégzés során jár e pótlék?(A munkakezdés reggel fél 8-tól este fél 8-ig, az éjszakai műszak este fél 8-tól másnap reggel fél 8-ig tart) Teljes cikk...
Betegségemre jár adókedvezmény?
8 éve Ezúton szeretném segítségüket kérni abban, hogy szeretném igénybe venni a betegségem után járó adókedvezményt (epilepszia). G4090 Általános epilepszia k.m.n kód! A munkahelyemen jelezték, hogy erre a betegségre sajnos nem jár adókedvezmény! A szakorvosom pedig azt a tájékoztatást adta, hogy igenis járjak utána mert nekem is jár az adókedvezmény. Mivel 5 éve dolgozom így nem szeretném annyiba hagyni a dolgot. Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességűek dolgozhatnak több műszakban?
8 éve Megváltozott munkaképességű vagyok, a felülvizsgálaton 70% és D minősítést kaptam. 4 órában dolgozom, de nagyon megterhelő a munka, amit végzünk a kollégáimmal, sokrétű és az elvárás mindig több...mindig több, többet várnak el tőlünk! Egy nagy cégnél dolgozunk /mondhatom rabszolga munka/. A kérdésem az lenne, hogy kitalálták, hogy műszakban fognak bennünket dolgoztatni, megteheti-e a vezetőség, hogy beteg embereket műszakban dolgoztasson, reggel és délután,kitudja lehet később még éjszaka is. Állandó reggeles voltam a kollégáimmal együtt. Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességű túlórázhat?
8 éve Érdeklődni szeretnék, hogy a megváltozott munkaképességű túlórázhat-e és milyen módon kell megkapnunk. Teljes cikk...
D-kategóriás minősítéssel lehet munkát vállalni?
8 éve A kérdésem a következő: D-kategóriás vállalhat-e munkát? Miből számolják ki az átlagkeresetet? Teljes cikk...
Külföldi vállalkozó foglalkoztathat megváltozott munkaképességűt?
8 éve Megváltozott munkaképességű vagyok, C2 kategóriába soroltak. Az egészségi állapot mértéke 47%. Rokkantsági ellátást kapok 2016.02.01-től. (71950ft - 2017-ben). Azt szeretném megkérdezni, hogy ismerősöm külföldön vállalkozó. Kell foglalkoztatnia megváltozott munkaképességű embereket is. Rám gondolt, de nem vagyok tisztában azzal, hogy engem itthon (van itthon is bejegyzett cége) papírmunkára hogyan foglalkoztathatna? Vagyis ezzel a besorolással dolgozhatok-e? Teljes cikk...
Kinek jár közgyógyellátás?
8 éve A közgyógyellátással kapcsolatos legfőbb tudnivalókat a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. Rendelet és a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény szabályozza. Teljes cikk...
Ha az üzemorvos nem enged dolgozni, kapok végkielégítést?
8 éve 34 éve dolgozom egy cégnél, de 10 éve rokkantsági ellátáson vagyok. Állapotom rosszabbodik, így 4 órát dolgozom, véglegesített a szerződésem. Most az üzemorvosunk nem adta meg, hogy dolgozzak mert lebénultak a lábaim. Az a kérdésem hogy jár-e a végkielégítés? Teljes cikk...
Kapok végkielégítést, ha egészségi állapotom miatt nem tudok dolgozni?
8 éve Szeretném megkérdezni, hogy egészségi állapot romlás miatt én felmondhatok-e úgy, hogy végkielégítést is kapjak? 8 és fél éve dolgozom a mostani munkahelyemen. Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességű miért nem kaphat álláskeresési járadékot?
8 éve Megváltozott munkaképességű vagyok, C1 kategóriába soroltak, rehabilitációs ellátásban részesülök, 2015 év eleje óta. 2015 tavaszán elhelyezkedtem, dolgoztam másfél évet, majd munkanélküli lettem. Álláskeresőként szerettem volna regisztrálni, de megváltozott munkaképességű, ellátásban részesülőket nem regisztrálhatnak jogszabály miatt. Kérdésem a következő lenne. Nem értem a jogalkotó szándékát, miért ne regisztrálhatna egy megváltozott munkaképességű (m.m.k.)személy az állami foglalkoztatási szolgálathoz, és esetleg részesülhetne álláskeresői járadékban, mint más munkáját vesztett ember? A m.m.k mellett is dolgozhattam, kaptam kb. 40 ezer Ft-t, és most hogy nincs állásom, nekem is hiányzik a megélhetés mint más, egészséges embernek. Én utánam is fizettek járulékokat vagy rosszul tudom? Talán a foglalkoztatónak nyújtott járulékkedvezményt úgy spórolta meg az állam, hogy a m.k.k. személy nem kaphat álláskeresési járadékot/ aktív korúak ellátását sem? Másik kérdésem az lenne, hogy a c1 kategória után ha olyan leletem van, amelyen az áll, hogy állapota végleges, a felülvizsgálat hozhat e másik eredményt, hogy nem vagyok rehabilitálható? C2 kategóriában úgy tudom 140.000.-Ft az ellátás. Most csak 42.000 Ft-t kapok. Teljes cikk...
A számok szerint volt állapotjavulás, a valóságban nem
8 éve Feleségem 12 éve beteg, legutóbb 2015. 06. 30-ig B2-es rokkant csoportba tartozott. Előzőleg 54% egészségkárosodást állapítottak meg 2010-ben. Ellátást 79150 Ft összegben kapott. Azóta nem volt felülvizsgálat, csak 2015-ben, ahol I. fokon 40% egészségkárosodást állapítottak meg. Ezt kifogásoltuk, megfelelő orvosi leletekkel alátámasztva. A II.fok helybenhagyta a 40%-ot. Munkaügyi bírósághoz fordultunk, ahol másfél év után Igazságügyi orvos szakértő véleménye alapján bizonyítva lett, hogy az egészségkárosodás 51%-os. Hatályon kívül helyezték az I. és a II.fokú határozatot is, és kötelezték az alperest új eljárás lefolytatására. Most ez előtt állunk. Mivel 2015.10.01-től az addigi 79150 Ft-ot levették 42605 Ft-ra, másfél évig jelentős összegtől estünk el. Kérdésem, hogy mivel helytelen minősítést alkalmaztak 2015-ben, visszakaphatjuk-e a jogsértés előtti állapotot, azaz jár-e a továbbiakban a 79150 Ft, illetve visszakapjuk-e a másfél évig jogtalanul elvett különbözetet egy összegben? Az eddigi indoklások szerint a 2010-es 54%-hoz képest a 2016-os 51% állapotjavulást jelent, tehát nem adják vissza a korábbi ellátást. Szerintünk a 2010-es minősítési szempontokhoz a 2016-os pontok nem hasonlíthatók. Az állapotjavulás csak matematikailag igaz, orvosilag nem. Teljes cikk...
Mennyi lehet a keresetem a rendszeres szociális járadék mellett?
8 éve Részemre a rendszeres szociális járadékot a benyújtott orvosi igazolások alapján 1992. november 22-én állapították meg és azóta folyósítják. Ennek ismeretében kérdezném, hogy 2015 és 2016 évben külön-külön emellett a juttatás mellett mennyi lehetett az évi keresetem. Azonkívül 2016-ban eladtam a lakásomat,és vettem egy kisebb értékűt. A fennmaradó "haszon" - ami a felújításra lett fordítva - beleszámít a 2016.évi keresetbe, vagy az külön kezelendő? Teljes cikk...
Rokkantnyugdíj mellett dolgoztam, de nem vették figyelembe
8 éve Vállalkozó voltam rokkantnyugdíj mellett és most a végleges nyugdíj megállapításánál ezt az időt nem vették figyelembe. Kérdésem, erre az időszakra nem jár %-os beszámítás? Teljes cikk...
Kötelező az új komplex orvosi minősítés végleges rokkantság esetén is?
8 éve Érdeklődöm, hogy II. csop. 100% (végleges) 1991-től rokkant ellátott (szül.1955.10.18) 4 órában dolgozó személynek kell komplex orvosi felülvizsgálat 2016. május 1-től. Mert nem kap támogatást a munkáltató a dolgozó után. A dolgozót a cég megkérdezi, hogy kéri vagy nem a komplex minősítést. Ha a dolgozó nem kéri a komplex felülvizsgálatot, akkor a cég mondott fel, vagy a dolgozó? (van védettség vagy ha dolgozik akkor kötelező az új minősítés)? Teljes cikk...
Lehetek rokkantellátás mellett ügyvezető egy cégben?
8 éve Rokkantsági ellátásra jogosult vagyok B2 kategóriában. Jelenleg egy betéti társaság beltagjaként én vagyok az ügyvezető tisztségviselő mint ügyvezető. A tisztséget megbízási jogviszonyban látom el. A cég jelenlegi teljes bevétele bruttó 60 000 Ft, így onnan komolyabb jövedelem, megbízási díj nem várható. A kérdés, hogy kaphatok-e rokkantsági ellátást a fentiek tükrében, vagy a vezető tisztségviselőség kizáró ok mivel kereső tevékenységnek számít. Teljes cikk...
Milyen támogatást igényelhetek a nyugdíj mellé?
8 éve 2001 -ben SM miatt leszázalékoltak, 2007-ben rosszindulatú daganattal operáltak. Közben betöltöttem a 62. évemet és a rokkantnyugdíjat tovább úgy folyósítják mint öregségi nyugdíjt. Kiestem a közgyógyellátás lehetőségéből, mert 67%-os mértékű a leszázalékolásom, amit 2001-ben állapítottak meg. 2007-ben kértem a rákos betegség miatt a leszázalékolás mértékének újbóli megállapítását, amit elutasítottak. Még nem vagyok tolószékben, de állapotom rossz. Most 65.615.- Ft a nyugdíjam. Egyedülálló vagyok, segítségem nincs. Szeretném kérdezni, van-e valamilyen lehetőség, hogy rendszeres támogatást kapjak, mert ebből a nyugdíjból még egy egészséges ember sem tud megélni, nem hogy én betegen. Teljes cikk...
Miért nem kaptam meg az Erzsébet-utalványt?
8 éve Azt mondták nekem, hogy február 28-ig meg kell, hogy kapjam de nem kaptam meg. Pedig hívtam a Nyugdíjfolyosító telefonon. Én a folyósítást november 30-ig kaptam. Teljes cikk...
Jár táppénz napi bejelentés esetén?
8 éve Rokkant nyugdíjas vagyok. Szeretném tudni, hogy a napi bejelentéssel ledolgozott napok beszámítanak-e a munkaviszonyba,és hogy jár e táppénz hogy ha beteg vagyok és még napi bejelentéssel sem tudok dolgozni. Teljes cikk...
Csökkenhet a rokkantellátás összege?
8 éve Azt szeretném kérdezni, hogy ha III. csoportos rokkantságomat átminősíttetem D kategóriássá, megkapom-e a jelenlegi rokkantsági ellátásom összegét? Ez jelenleg 97 ezer forint. 1979-ben százalékoltak le súlyos agyvérzés és agyműtétek után. Részleges felépülésemtől kezdve a mai napig dolgozom részmunkaidőben, mint rokkantnyugdíjas. Háziorvosom arra hívta fel a figyelmemet, hogy vizsgáltassam magam felül, hiszen az elmúlt közel 40 évben sok más komoly betegségem is lett. Újabb agyvérzés, kétoldali emlőrák, pajzsmirigybetegség, csonttörések, csontritkulás, hogy csak néhányat említsek. El is indítottam a kérelmet, de több helyen is azzal „biztatnak”, hogy sokkal kevesebb lesz a rokkantellátásom a jelenleginél. Azt olvastam jogszabályokban, hogy nem csökkenthető az ellátás, kivéve, ha állapotjavulás állt be. Ezek szerint rosszabbodásnál is csökkenthető? Az átsorolásra azért lenne szükségem, hogy megkapjam a közgyógyellátást, ami nem jár a III. csoportos rokkantnak, nekem pedig rengetegféle betegségemet kellene kezelni, karbantartani, ami nagyon költséges és dolgozni se fogok tudni életfogytig! Teljes cikk...
Alanyi jogon jár-e közgyógy ellátás?
8 éve Ha jelenleg a komplex minősítésem meghaladja a 30%-ot c2 kategóriában,viszont 2011 december 31.-én II csoportú 80%-os rokkant voltam jár - e nekem alanyi jogon közgyógy ellátás? Sehol nem kapok erre egyértelmű választ és a leírtak sem egyértelműek. Közgyógyellátási kérelmem elutasította az illetékes Járási hivatal, viszont a Nyugdíjfolyósítótól évek óta kapom az ellátottak utazási kedvezményét, aminek ugyan az a feltétele mint az alanyi jogos közgyógynak. Ön szerint ki hibázik? Teljes cikk...
Mire számíthatok, ha beadom a felülvizsgálati kérelmet?
8 éve 2002-ben rokkantnyugdíjas voltam, ami 67%-os egészségromlást jelentett, de visszavették az 59. évem betöltése után rehabilitációs ellátásra. Többször szerettem volna a rosszabbodást beadni, de a körzeti orvosom állandóan lebeszélt. Jelenleg az állapotom olyan, hogy az ízületeim, térdeim tönkrementek, műtétek tömkelegén mentem keresztül. Dolgozni nem tudok, menni szinte már alig tudok, 2002 óta nem is tudtam munkát vállalni, mert ülni sem tudok sokáig a gerincem miatt, kezeimmel nem tudok fogni, állandó gyógyszert szedek. Mire számíthatok, ha beadom a felülvizsgálati kérelmet? Teljes cikk...
Lehetek álláskereső rehabilitációs ellátás mellett?
8 éve Azt szeretném kérdezni, hogy lehetek-e tartósan álláskereső rehabilitációs ellátás juttatása mellett? A rehabilitációs ellátásomat meg szeretném tartani, az álláskeresési járadék nem kellene. Teljes cikk...
Dolgozhatok 8 órában rehabilitációs ellátás mellett?
8 éve Válaszát szeretném kérni, abban 85% egészségkárosodásom van, rehabilitációs járadékban részesülök, vállalhatok-e munkát 8 órás munkaidőben. Teljes cikk...
Visszamenőlegesen megkaphatom a pótszabadságomat?
8 éve Az egészségkárosodásom mértéke 51%. Most szólt a munkaügy /mivel dolgozom/, hogy jár 5 nap pótszabadság, ha elmegyek felülvizsgáltatni magam. Én ezt nem így gondolom. Az egészségkárosodásom folyamatos, nem hívtak vissza felülvizsgálatra! Ráadásul, most néztem utána,hogy 2013 augusztustól járna ez az 5 nap. Ezt visszamenőleg hogyan tudom érvényesíteni? Teljes cikk...
Milyen keresetkorlátozás érvényes a rehabilitációs ellátás mellett?
8 éve 2011-ben rokkantnyugdíjas voltam. 2012 január 1-től rehabilitációs ellátásban részesülök. 2015-ben értesítést kaptam, amely szerint véglegesítettek, mert belül vagyok öt éven az öregségi nyugdíj korhatár eléréséig. 1955. 02.22-ben születtem. Kérdésem a következő: dolgozhatok-e nyolc órás munka időben? Kereset összege mennyi lehet az ellátás folyósítása mellett? Teljes cikk...
Súlyos fogyatékossági adókedvezmény - talán Ön is jogosult rá?
8 éve Sokféle névvel illetik: adókedvezmény betegségek után, személyi kedvezmény, személyi jövedelemadó kedvezmény, súlyos fogyatékossági adókedvezmény. Sokan nem ismerik, nem hallottak róla, pedig a jogosultság nagyszámú embernél fennáll. Egyes egészségügyi problémákkal küzdve fontos, hogy ismerjük és éljünk a jogszabályok adta lehetőségeinkkel. Jelen írásunkban azt foglaljuk össze, hogy az adókedvezmény kiknek jár és milyen módon igényelhető. Teljes cikk...
Kaphatok közgyógy ellátást, ha le vagyok százalékolva?
8 éve 2016 márciusától rokkantellátást kapok, havi 41815 forintot. A férjem ápolási díjat kap utánam. Szakhatóság szerint nem vagyok rehabilitálható és 47 százalékra vagyok leszázalékolva. Kérdésem az, hogy jogosult vagyok-e közgyógy ellátásra, mert elutasító választ kaptam. Teljes cikk...
Kapok utazási kedvezményt, ha rokkantellátásban részesülök?
8 éve Én azután érdeklődnék, hogy a rokkantellátásban részesülök, tavaly kaptam utazási kedvezményt az idén viszont nem. Változott a törvény ebben az ügyben? Teljes cikk...
Rokkantellátás mellett részt lehet venni közfoglalkoztatásban?
8 éve Nagypapám 2016-ban rehabilitációs ellátásban részesült és a közmunka programban dolgozott. 2017-től rokkantsági ellátásban részesül. Kérdezem, hogy dolgozhat e továbbra is közmunkában az ellátás mellett. Teljes cikk...
A végkielégítés miatt átlépem a rokkantsági ellátás folyósításához szükséges bérmaximumot
8 éve Jelenleg rokkantsági ellátásban részesülök. Egészségi állapotom 46%-os. Munkahelyemen táppénzes állományban vagyok. Ez év márciusában lejár a táppénzem (eltelt egy év) A munkáltatóm egészségügyi alkalmatlanság címén szüntetné meg a munkaviszonyomat. Három-négy hónap felmentési időt állapítanának meg, ami után végkielégítéssel bocsájtanának el. A felmentési időre járó munkabér, meghaladhatná folyamatosan, a rokkantsági ellátás folyósításához szükséges bérmaximumot. Amennyiben nem tartok igényt a felmentési időre, akkor közös megegyezéssel szűnne meg a munkaviszonyom, és így nem járna a végkielégítés. Van-e valami lehetőség, vagy kompromisszumos megoldás ennek kiküszöbölésére. Teljes cikk...
Mennyit dolgozhatok rokkantellátás mellett?
8 éve Ha dolgozni szeretnék havi 168 órát, vállalhatom-e, ha havi 135 ezer forint rokkantellátásban részesülök? Teljes cikk...
Rokkantellátás melletti munka feljogosít a nők 40-re?
8 éve 2016. márciusában rokkantsági ellátott lettem. Előtte 37 év munkaviszonyt szereztem. A nők kedvezményes nyugdíjához 3 év munkaviszony lenne szükséges. Kérdésem: A rokkantsági ellátás mellett végzett 6 órás munkaviszonnyal tudok-e jogosultságot szerezni a nők kedvezményes nyugdíjára? Teljes cikk...
Nem kaphatok rokkantellátást?
8 éve 2016. augusztusában stroke-ot kaptam, BFK Rehab. Ell. és Szakértői Főoszt. C-2 minősítést 61%-os egészségkárosodást állapított meg. Mivel a 5-10-15 éves biztosítottságnak nem felelek meg, elutasítottak. Több mint 33 évi munkaviszonyommal 1982-2006 között 2 állásom volt egyszerre (pár évig 3). Köteleztek OKJ vizsgára (közel 600000 forint) nem tellett. Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nem tudott segíteni, mivel feleségem rokkantsági ellátás 77700 forint. (Ebből fizetjük az én TB-m + a gyógyszereinket, rezsinket stb.) Még segélyt sem kaphatok. Mitévő legyek? Teljes cikk...
Jár-e közgyógy igazolvány?
8 éve Az után érdeklődnék, jár-e részemre alanyi jogon közgyógyigazolvány, mivel D kategóriába tartozom. Az orvos szerint igen. Állapotom javulására nincs remény, csak rosszabbodhat. Rokkantnyugdíjas vagyok. Az 1994-től nyugdíjam jelenleg 103.000 forint. Gyógyszereim havi költsége kb. 30.000 forint. Teljes cikk...
Rokkantellátás és fogyatékossági támogatás együtt folyósítható?
8 éve Kérem tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy a rokkantsági ellátás és a fogyatékossági támogatás együtt folyósítható-e? Férjem rokkantsági ellátásban részesül, és állapotrosszabbodás miatt fogyatékossági támogatásra szerzett jogosultságot. Kérem szíves tájékoztatásukat. Teljes cikk...
14 évemet nem ismerik el szolgálati időként
8 éve 1958-ban születtem csípőficammal. Operáltak többször. Jelenlegi cementes csípőprotézisem 15 éves. Jobb lábam rövidülése kb. 5 cm. Ennek okán gerincem is beteg, fizikai munkát nem végezhetek. Állapotom 12 éves korom óta végleges. 1994-2010-ig folyamatosan rokkantnyugdíjas voltam, 2010-től 2013-ig rehab járadékos, 2013-tól 2016-ig rehab ellátott, majd 2016-tól rokkant ellátott. Szellemileg nem vagyok fogyatékos, iskolába is hamarabb mentem, így 18 évesen már érettségivel a zsebemben dolgoztam. Egész életemben egyszer voltam munkanélküli 3 hónapig. Ténylegesen már az elmúlt évben meg volt 40 ledolgozott évem. Egészséges társaim nyugdíjba mennek mellőlem ennyi idővel, amíg nekem még 6-7 évet kell teljesítenem hozzám képest nehéz körülmények között és akkor sem lesz 40 évem, csak elérem a 65 éves korhatárt. A jogszabályok és törvények rendelkezései miatt, 40-14, vagyis csak 26 évem van "elismerve" ezidáig. 1. kérdés: - Hogyan lehetséges ez? Gondolatom szerint "rövid" magyarázata a következő: 1994. szeptemberében már (kényszer) vállalkozó voltam, amikor a leszázalékolás megtörtént, és attól a pillanattól a törvény nem adott lehetőséget , hogy ezt a tevékenységemet főállásúként folytassam. Tehát szintén kényszerből 2010-ig másodállasúként dolgoztam. Ez idő alatt nem kellett, nem is volt rá lehetőség, nyugdíjjárulékot fizetni, kivéve az utolsó 1.5 - 2 évet, amikor is újra kellett ilyen fajta járadékot is fizetnem. Értelemszerű: így veszett el a 16 évből 14..... ami nem kevés! és annak ellenére, hogy én akkor is dolgoztam és teljesítettem a velem szembeni összes egyéb elvárást és kötelezettséget. 2. kérdés: -Igazságos ez? Semmivel nem vagyok különb, mint aki 14 évig "lopta a napot". Ma "kényszeralkalmazott" vagyok egy nagy vállalatnál, ahol csak a megváltozott munkaképességem miatti -őket megillető! -, kedvezmények miatt alkalmaznak, és csakis 4 órában, kiszolgáltatott helyzetemnél fogva megaláznak és fizikailag és lelkileg is tönkretesznek. Ezen a helyen hárman vagyunk "fogyatékosok" (így hívnak bennünket), s nemrégen kiderült mindhárman pszichológushoz jártunk vagy járunk. Biztos vagyok benne hogy mi nem jó helyre kerültünk és nem minden munkahely ilyen, ez vezetőfüggő is, de olyan nehéz öregként, betegként másik helyet keresni, versenyezni.......tudom ezt is , mert természetesen próbálkoztam. Teljes cikk...
Rosszul állapították meg az ellátásomat
8 éve 2016 februárjában leszázalékoltak. A határozatomban az ellátásom alapjául szolgáló átlagjövedelmemet rosszul állapították meg. Ugyanis 2014. novembertől 2015. márciusig táppénzen voltam, majd 2015. júniustól, 2016. január 31-ig ismételten betegállomány. Közte 4 órásként (betegségemet megelőzően teljes munkaidős voltam) dolgoztam 2015. március 31-től május 16-ig, utána 15 nap betegszabadságon voltam. A Mmtv. szerint, ha valaki az ellátást megelőző 180 napban azért nem rendelkezett jövedelemmel, mert táppénzen volt részben, vagy egészben, akkor az azt megelőző évet kell figyelembe venni. Tehát esetemben a 2014-es évet kellett volna számításba venni. Sajnos a 15 napos fellebbezési időt nem tartottam be, mert nem tudtam ezt a törvényt. 2016. májusban írtam egy kérelmet a Rehabilitációs szakig. Szervnek, hivatkozva az új 19/A.§-ra, mely szerint a jogerős határozat ellen bejelentést lehet tenni, a téves megállapításra. A bejelentés alapján a hatóság megváltoztathatja a döntését. Elutasítottak arra hivatkozással, hogy a határozatom februárban született, a törvény pedig májusban, tehát visszamenőleg nem alkalmazható. Ezután 2016. júliusban állapot rosszabbodás miatt felülvizsgálatot kértem, de az új határozatban sem változtattak az ellátásom összegén. Kérem tanácsával segítsen, hogy valóban bele kell nyugodnom, hogy a hatóság rossz számolása miatt havi 15 ezer forinttal kevesebb az ellátásom, vagy van még valami lehetőségem a változtatásra!? Teljes cikk...
Összegszerűen mennyit lehet keresni rokkantellátás mellett?
8 éve Miért nem tudja senki forintban leírni, hogy mennyi az az összeghatár havonta, amit a rokkantellátásban részesülő emberek kaphatnak. Nem a 150%-ra vagyok kíváncsi, hanem a kereshető forintra, nettó vagy bruttó. Teljes cikk...
Nem kapok rehabilitációs ellátást, mert táppénzen vagyok?
8 éve 2016-ban megtörtént a komplex minősítése, mely szerint jogosult vagyok a rokkantsági ellátásra. A döntés: polycystás vese és tömlős májbetegség. Egészségi állapot 28%, egészségi állapot véleményezhető 2016. dec. 16. naptól. Össz-szervezeti egészségkárosodás: 72%, minősítés D. Rehabilitálhatóság: rehabilitációs javaslat szerint Rehabilitációs javaslat: Kizárólag folyamatos támogatással foglalkoztatható. Most jön a problémám: mivel én táppénzen vagyok (azt írták - keresőtevékenységet végez; rendszeres pénzellátásban részesül), így elutasították a kérelmem, melyben azt írták, hogy igényelhetem amennyiben a keresőtevékenységem megszűnik és csatolom a megszüntető igazolást , tartozási kivonatot, 2016-2017. évi jövedelem igazolást. Kérdésem: nincs más megoldás, biztos, hogy fel kell mondanom a munkahelyem( iskolatitkárként dolgoztam)? Ha igen, akkor mikor kell felmondanom és mennyi ideig nem dolgozhatok? Ugye igényelhetem a közgyógyot is? Adóelőlegnél a személyi kedvezmény is igényelhetem?A tartós betegséget kell bejelölni? Teljes cikk...
Öregségi nyugdíjba beleszámít a rehabilitációs ellátás mellett végzett munka?
8 éve Rehabilitációs ellátás mellett végzett munka beleszámít-e az öregségi nyugdíjba? A másik kérdésem, hogy 1999 decembertől 2012-ig rokkantnyugdíjas voltam, mellette dolgoztam. Az így végzett munka nem számít az öregségi nyugdíjba? Teljes cikk...
Ide-oda raknak, hol rokkantnyugdíjas vagyok, hol rehabilitációs ellátásra jogosult
8 éve 2008. óta vagyok megváltozott munkaképességű. 2011 márciusában véglegesítettek mint rokkantnyugdíjast. Ugyanebben az évben december táján mindenféle felülvizsgálat nélkül visszatettek rehabilitációs ellátásba. Már akkor fel voltam háborodva, milyen alapon bírálták felül annak az orvosi bizottságnak a döntését, akik megállapították, hogy véglegesen rokkantnyudíjas vagyok, mivel a betegségem nem rehabilitálható. 2016 januárjában kelt levélben értesítettek, hogy a továbbiakban ismét rokkantsági ellátásban részesülök, mivel az öregségi nyugdíj betöltéséig nincs már öt évem. Ezzel kapcsolatban lenne kérdésem. Ki fogja nekem megtéríteni az öt év folyamán felmerült plusz utazási költségemet, ami nem kevés összeg? Tisztában vagyok vele, hogy össze-vissza hoznak különböző törvényeket és azzal is, hogy legkevésbé érdekli a törvényhozókat, hogy milyen következményekkel jár egy ilyen döntés. Olvastam a minap, hogy kormányrendelet írja elő azt, hogy rokkantnyugdíjasok részére havonta 6375ft/hó jár, hol és milyen formában lehet ezt igényelni? Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességű részt vehet a közfoglalkoztatásban?
8 éve B2 minősítésben vagyok. És szeretnék a közmunka programban dolgozni a helyi önkormányzatnál. Dolgozhatok-e vagy nem? Teljes cikk...
Rokkantellátás után kell szja-t fizetni?
8 éve Azt szeretném megkérdezni hogy rokkantsági ellátás után kell-e személyi jövedelem adót fizetni. Teljes cikk...
Kapok valami állami támogatást súlyos egészségkárosodás esetén?
8 éve 70 éves nyugdíjas vagyok, 2016-ban amputálták a bal lábam combközéptől, a nyugdíjam 49.000 Ft. Jogosult vagyok valami állami támogatásra? Teljes cikk...
Hogyan kell rehabilitációs kártyát igényelni?
8 éve Érdeklődni szeretnék, hogy rehabilitációs kártyára jogosult vagyok-e? A komplex minősítés alapján 70%-ra százalékoltak le(össz-szervezeti egészségkárosodás), 30%-os az egészségi állapotom. Önellátásra képes vagyok. Ha igen, akkor honnan tudom igényelni? Teljes cikk...
Ha rokkantsági ellátás után nyugdíjba megyek, ugyanannyit fogok kapni?
8 éve 2010-től leszázalékoltak, most rokkantsági ellátott vagyok. Marad-e az ellátott pénz változatlanul, ha öregségi nyugdíjba megyek vagy újraszámítják majd a nyugdíjat? Nem dolgozom az ellátásom mellett. Teljes cikk...
Rokkantellátás fele letiltható?
8 éve Több éve már, hogy a rokkantsági járadékot 50 százalék letiltással terhelték meg. Én panasszal fordultam a nyugdíjfolyósító igazgatósághoz, hogy milyen törvény alapján fognak le 50 százalékot a rokkantsági ellátásból és miért nem s törvényben előírt 33 százalékot vonják le. Azt a választ kaptam, hogy a törvény engedélyezi az 50 százalékot, mivel én többfelé tartozom. Teljes cikk...
A cafeteria-elemek beletartoznak a rokkantsági ellátás melletti munka keresetkorlátjába?
8 éve A rokkantsági ellátás melletti munkavégzés esetén figyelendő kereseti korlátnál melyek azok a cafeteria elemek, amik nem tartoznak bele a jövedelembe? Gondolok itt a SZÉP-kártyára, az idén bevezetett készpénz-cafeteriára, iskolakezdési utalványra, ajándék utalványra. Ez a rész az aktuális jogszabályban (1995. évi CXVII. törvény) kicsit összezavart: jövedelemnek minősül a juttatás értéke 69. §770: (1) Béren kívüli juttatásnak nem minősülő egyes meghatározott juttatások [70. §], valamint a béren kívüli juttatások [71. §] után az adó a kifizetőt terheli. (2)771 Az (1) bekezdés hatálya alá tartozó juttatás esetében jövedelemnek minősül a juttatás értéke, ingyenesen vagy kedvezményesen juttatott termék, szolgáltatás esetén annak szokásos piaci értéke vagy abból az a rész, amelyet a magánszemély nem köteles megfizetni. A kifizetőt terhelő adó alapja az előzőek szerinti jövedelem 1,18-szorosa. Teljes cikk...
Milyen járulékot kell fizetni a rokkantellátás mellett dolgozó után?
8 éve Férjemnek és nekem is szépségiparban szerzett végzettségünk van. Sajnos ő rokkantsági ellátásban részesül hosszú évek óta. Milyen összegű járulékot kellene fizetnünk/fizetnem magunk után, ha én mint vállalkozó alkalmaznám őt 4 órában? Teljes cikk...
Újraszámolják a nyugdíjamat, ha elérem az öregségi nyugdíjkorhatárt?
8 éve Arra szeretnék választ kapni, hogy újra számolják-e nyugdíjamat, ha elérem az öregségi nyugdíj korhatárát? 2003-tól vagyok leszázalékolva. 67%-os voltam 2016 májusáig. Akkor levettek 50%-ra és véglegesítettek. Májusig a rokkantellátás összege 54800 Ft volt, utána pedig csak 33350 Ft lett. Az ellátás mellett mindvégig dolgoztam egy rehab. foglalkoztatóban. Ha jól értettem, akkor ez is munkaviszonynak számít, de arról nem esett szó,hogy minek alapján számolják majd ki a tényleges nyugdíjas összegét. Újra számolják majd? Teljes cikk...
Kaphatok más ellátást gyed mellé, ha cukorbeteg vagyok?
8 éve Érdeklődni szeretnék,hogy jár-e részemre valamilyen ellátás,ha cukorbeteg vagyok,28 éves és jelenleg GYED-en vagyok?Van szemszövődményem is.Amíg tanultam kaptam magasabb összegű családi pótlékot,de aztán az orvosszakértői vizsgálaton nem állapítottak meg elegendő százalékú egészségkárosodást és így azóta nem kapok semmit. Teljes cikk...
Hány órában dolgozhat havonta, aki rokkantellátást kap?
8 éve 57%-os rokkantsági ellátásban részesülő hány órában foglalkoztatható? És havi hány órában?? Teljes cikk...
C2 esetén milyen ellátás jár?
8 éve Ha valaki 54 százalékot ér el és c2-be sorolják, akkor milyen ellátásban részesülhet? Teljes cikk...
Ha nincs az egészségi állapotomnak megfelelő munka, akkor kapok végkielégítést?
8 éve 8,5 évet dolgoztam egy rehabos cégnél. Állapotom rosszabbodott ezért az üzemorvos az akkor végzett munkámra alkalmatlannak nyilvánított. Az iratomat úgy állították ki, hogy közös megegyezéssel szűnt meg a munkaviszonyom. Úgy tudom, hogy ha a cég nem tud megfelelő munkát biztosítani akkor ő mond fel és ebben az esetben minden harmadik év után jár 1 havi fizetés! Teljes cikk...
A rokkantellátás összege is beleszámít a keresetkorlátba?
8 éve Szeretném megkérdezni, hogy a rokkantellátás hozzáadódik-e a keresethez? Vagy külön a bevételnek a kereset számít? Írásaikból értem, hogy 4 órában dolgozhat, és bevétele a minimálbér 150%-át nem haladhatja túl. Teljes cikk...
Táppénz és cafeteria beleszámít a rokkantsági ellátás melletti munka keresetkorlátjába?
8 éve Kérem szíves tájékoztatásukat arra vonatkozóan, hogy rokkantsági ellátás melletti munkavégzés esetén 2017. évben a cafeteria és a táppénz beleszámít-e a bérkorlát összegébe? Az adóbevallásban szükséges -e szerepeltetni rokkantsági ellátás melletti munkavégzés esetén az ellátás összegét? Teljes cikk...
Ha nem történt állapotváltozás, miért adnak más minősítést a komplex vizsgálaton?
8 éve Férjem 2009.05.28-tól rehabilitációs járadékban részesült 2012.05.29-ig (ÖEK: 51%), rokkantsági ellátásban részesült 2012. május 30-tól 2014.szeptember 10-ig (ÖEK:52%), 2014. szeptember 11-től ismét rokkantsági ellátás (ÖEK: 50 %). A 2016.október 27-i I.fokú orvosi vélemény: ÖEK: 50 %, egészségi állapot: 50 %, diagnózisa megegyezik a korábbiakkal. Komplex minősítést végző I. fokú szakértői vélemény: rehabilitációs ellátásra jogosult, egészségi állapot: 50%, ÖEK: 50%, minősítés: C1, rehabilitálható, foglalkozási rehabilitáció javasolt. Az lenne a kérdésem, hogyha egészségi állapotváltozás nem történt, miért minősítették vissza C2-ről C1-re? Hozzá kell tennem, hogy férjem a törvény adta lehetőség alapján napi 8 órában dolgozott a felülvizsgálat időpontjában, szakmai minimálbérért. A visszaminősítés miatt a korábbi 150.300,-Ft helyett 48.000,-Ft rehab.ellátás illeti meg november 18-tól. Nem tudom él-e még a 2011.évi CXCI.törv.34.§ (5-6) bekezdése, mely szerint ha a 2011.december 31-én rehabilitációs járadékban részesülő személy részére 2014. január 1-ét követően megváltozott munkaképességű személyek ellátása kerül megállapításra, az ellátás összegének meghatározása során, ha az számára kedvezőbb, havi átlagjövedelemként a megszűnést megelőző hónapra járó rehabilitációs járadék összegének 140%-át kell figyelembe venni. Vagy: A megállapított ellátás összege - az állapotjavulás kivételével - nem lehet kevesebb a felülvizsgálatot megelőző hónapra járó ellátás összegénél. Szeretném kérdezni, hogy mivel szerintünk állapot változás nem történt, kérelmezhetjük-e minősítés módosítását, illetve a korábban megállapított ellátási összeg folyósítását, és ha igen, hol. Teljes cikk...
Mellrák esetén kaphatok rehabilitációs ellátást?
8 éve 2016. július 4-e óta táppénzen vagyok. Aznap diagnosztizálták nálam a mellrákot, az idegeimmel rögtön táppénzes állományba is vettek. Július 22-én mellmegtartó műtétem volt. Szeptemberben elkezdtem a kemoterápiát, amelyből sajnos csak 3-at tudtam vállalni a 6-ból, mert a cukrom nem bírta. Jelenleg a sugárkezelésnél tartok, amiből 28-at fogok összesen kapni. Emellett 30 éve insulinnal kezelt cukorbeteg vagyok, jelenleg 34 éves. A kérdésem a következő lenne: Milyen esélyem lenne, ha beadnék kérelmet a rehabilitációs ellátásra? Emellett dolgozhatnék-e, és ha igen, akkor mekkora lehet a maximális jövedelmem, hogy ne essek el tőle? Mivel még egy műtét vissza van, ezért még nem tudok visszamenni dolgozni. Ebben az esetben táppénz mellett elindíthatom a folyamatot? Illetve táppénz mellett is jár a rehabilitációs ellátás? Teljes cikk...
Kapok adókedvezményt gerincsérv esetén?
8 éve Most nagyon előkerült nálunk a munkahelyen, hogy kinek jár az adókedvezmény, ki részesülhet benne? Én gyermekkorom óta epilepsziával küzdök, amely már pszichés alapú is lett, valamint 2010 óta gerincsérvet állapítottak meg, amely a 3 év eltelte utáni eredmény 53% egészségromlás. Kérdésem, hogy kérhetek-e adóvisszatérítést vagy nem? Teljes cikk...
Kap-e Erzsébet-utalványt, aki rehabilitációs ellátásban részesül?
8 éve A kérdésem a következő lenne. B1 kategóriás rehabilitációs ellátásban részesülő személy, kap-e Erzsébet utalványt? Teljes cikk...
A vakok személyi járadéka és a fogyatékossági járadék független egymástól?
8 éve Szeretném megkérdezni, hogy a vakok személyi járadéka és a fogyatékossági járadék függetlenek egymástól? Ugyanis én kapom a fogyatékossági támogatást a látásom miatt 20.650ft-ot. Már azzal sem értek egyet, hogy egyik embernek ennyi a támogatás a másiknak megközelíti a 26.000 ezret. Teljes cikk...
Még erősebb ösztönző a munkáltatóknak: emelkedik a rehabilitációs hozzájárulás
8 éve A rehabilitációs hozzájárulás mértéke 2010 óta változatlanul 964 500 Ft/fő/év volt. Az új szabály értelmében a rehabilitációs hozzájárulás összege a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított minimálbér havi összege kilencszeresének megfelelő mértékére emelkedik. Teljes cikk...
Így változik a rehabilitációs hozzájárulás
8 éve A munkaadó a megváltozott munkaképességű személyek foglalkozási rehabilitációjának elősegítése érdekében rehabilitációs hozzájárulás fizetésére köteles, ha az általa foglalkoztatottak átlagos statisztikai állományi létszáma a 25 főt meghaladja, és az általa foglalkoztatott megváltozott munkaképességű személyek átlagos statisztikai állományi létszáma a teljes állomány 5 %-át (kötelező foglalkoztatási szint) nem éri el. Teljes cikk...
Kaphatok támogatást, ha maradandó egészségkárosodást állapítottak meg?
8 éve Januárban autóbalesetben eltört a csuklóm. Öt alkalommal műtötték. Augusztus végén orvosszakértőt kirendeltek mellém, és ő maradandó egészségkárosodást állapított meg. 10 százalék az egészség és 12 százalék a munka. A jobb csuklóm tört és jobbkezes is vagyok. Használni nem nagyon tudom, rövid idő alatt bedagad és fáj. Erre a határozatra kaphatok-e valami támogatást? 4 kiskorú gyermekem van, egyedül nevelem őket. A baleset előtt dolgoztam folyamatosa, de azóta nem tudok a kezem miatt. Teljes cikk...
Mennyit lehet dolgozni a C2-es kategória mellett?
8 éve Én c2-es kategóriában vagyok, mellette most 6 órát dolgozom. Mennyit lehet dolgozni? Teljes cikk...
Hogyan lehetne több az ápolási díjam?
8 éve Férjem 2006-tól van leszázalékolva az akkori % érteke 100%-os rokkant és 80% mozgásszervi fogyatékos. Én ápolási támogatásban vagyok vele itthon. Az ápolási összege függ a beteg állapotától így 39500 forint/hó. De vannak kategóriák és abba nem sorolták be, hogy az 53100 forint/hó lehessen az ápolásim. Pedig majd minden kritériumnak megfelel: nem tud önállóan tisztálkodni, öltözködni, bevásárolni, étkezni, én borotválom, pelenkázom. Tehát egy teljes embert vesz igénybe az ellátása. Nagy szükségünk lenne a több ápolásira, hisz az ő rokkantellátása még 2017-ben sem éri el a 60.000 forint/hó és emellett taníttatunk egy 16 éves gyereket. Mit tudnék tenni? Teljes cikk...
Milyen jogcímen kaphatok közgyógyellátást?
8 éve Azt szeretném kérdezni, hogy 2016.06.26-tól leszázalékolt nyugdíjas vagyok. C2-es csoportba tartozom veseelégtelenséggel. Jár-e közgyógyellátási igazolvány? Teljes cikk...
Beleszámít a rokkantság szolgálati időbe?
8 éve Nem dolgozom 40%-os rokkant vagyok. Beleszámít-e ez a szolgálati időbe? Teljes cikk...
Mi alapján kapok nyugdíjat, ha régóta le vagyok százalékolva?
8 éve Régi 50 százalékos vagyok, véglegesen. Mivel lassan nyugdíjas leszek, kérdésem, hogy mi után fogok kapni nyugdíjat? Közben van 6 év munkaidőm is, jelenleg nincs munkám. Teljes cikk...
Kapok végkielégítést, ha az egészségi állapotom miatt nem tudom ellátni az új munkakört?
8 éve Amennyiben egészségi állapotom miatt nem tudom elfogadni a munkáltató által felajánlott új munkakört, abban az esetben a munkáltató köteles végkielégítést fizetni számomra? Teljes cikk...
Kapnak a c2 besorolásúak 2016 decemberében Erzsébet-utalványt?
8 éve Kapnak a c2 besorolásúak 2016 decemberében Erzsébet-utalványt? Teljes cikk...
Hogyan kell elintézni a komplex minősítést?
8 éve Felnőtt húgomnak szelektív mutizmusa van. Rengeteg helyen jártunk már vele, ahol próbálták belőle kigyógyítani, de mind sikertelen volt. Viszont szeretne elhelyezkedni a munka világában. Mi szükséges hozzá, hogy dolgozhasson, alkalmazhassák? Milyen papírokat kell hozzá beszerezni, és ennek mi a menete? Szüksége van a megváltozott munkaképességű komplex minősítésére. Ennek az elintézésének mi a menete? Teljes cikk...
Jár a rokkantellátás mellett táppénz is?
8 éve Megváltozott munkaképességű vagyok, egészségi állapotom alapján tartós foglalkozási rehabilitációt igényelek, azonban a komplex minősítés szakmai szabályairól szóló rendeletben meghatározott egyéb körülményeim miatt foglalkozási rehabilitációm nem javasolt. Egészségi állapotom 31- 50% (C2 kategória, rokkantsági ellátás), az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig hátralevő időtartam az 5 évet meghaladja. A rokkantsági ellátás mellett részmunkaidőben dolgozom az lenne a kérdésem, hogy ez az ellátás mellett jár-e táppénz, illetve a rokkantsági ellátás melletti munkavégzés utáni munkabért hogy értelmezik? Rokkantsági ellátás mellett meghatározott összeghatárig lehet keresőtevékenységet folytatni. Megszűnik a rokkantsági ellátásra való jogosultság, ha az ellátásban részesülő keresőtevékenységet folytat, és jövedelme három egymást követő hónapon keresztül meghaladja a minimálbér 150 százalékát. A három egymást követő hónapban nem lehet több a kereset mint bruttó 166 500 Ft ez hogy értendő? A három havi keresetnek az átlagát veszik, vagy egy hónapban a bruttó 166 500 Ft alatt a munkabér és a másik két hónap lehet akár a csillagos ég?? Mi lenne a kiszámítási mód, milyen szempontokat vesznek figyelemben. Mi lenne a határ? A béren kívüli juttatás beleszámít-e? Teljes cikk...
Kapok-e végkielégítést, ha egészségi állapotom miatt nem tudok dolgozni?
8 éve Jelenleg 2016. január óta táppénzen vagyok. Leszázalékolásomra vonatkozó határozat szerint - amely a héten érkezett - C2 besorolással, több mint 50%-os egészségkárosodást állapítottak meg. Rehabilitációm nem javasolt, így a jövőben rokkantsági ellátásban részesülök. Sajnos fájdalmaim miatt munkavégzésre nem vagyok alkalmas. Munkahelyemen 15 éve dolgozom, az elmúlt 10 évben vezető beosztásban. Munkáltatóm közös megegyezéssel történő felmondást javasol, azonban úgy tudom, ebben az esetben nem jár végkielégítés. Jól tudom, hogy munkáltatóm köteles felmondani - megváltozott egészségi állapotom miatt -, valamint köteles végkielégítést adni? Teljes cikk...
Ha nincs jövedelmem, akkor is kaphatok rehabilitációs ellátást?
8 éve A "megváltozott munkaképességű személyek ellátásaira (többek között)jogosult az, aki a kérelem benyújtását megelőző 5 éven belül legalább 1095 napon át biztosított volt". Ugyanakkor: "Ha a jogosult nem rendelkezik legalább 180 naptári napi jövedelemmel, vagy egyáltalán nem rendelkezik jövedelemmel az ellátást a 2012-ben érvényes minimálbér összege (93.000,- Ft) alapján állapítják meg". Például: "Az igénylőnek egyáltalán nincs átlagjövedelme, ezért a rehabilitációs ellátás összege minimálbér 40%-a, azaz 37.200 forint". A kérdésem az lenne, hogy amennyiben az igénylőnek egyáltalán nincs átlagjövedelme, annak nincs igazolt munkaviszonya sem, mégis jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására? Teljes cikk...
Igényelhet közgyógyellátást, aki rokkantellátást kap?
8 éve Anyósom most kapta meg a határozatot, hogy rokkantsági ellátást állapítottak meg. Egészségi állapot mértéke 27%. Állapota alapján a D minősítési kategóriába tartozik. Rehabilitációja nem javasolt, kizárólag folyamatos támogatással foglalkoztatható. Felülvizsgálata nem javasolt. Olyan kérdésem lenne, hogy igényelhet közgyógyellátást vagyis megkapná-e? És ha igen akkor mennyit és hol kell igényelni? Neki ez alanyi jogon jár? milyen más támogatást igényelhetne még. Így amit kap összesen vagyis a jövedelme 48010 Ft. Járna neki még valami támogatás? Teljes cikk...
Részmunkaidő esetén felére csökken a rokkantellátás melletti munka keresetkorlátja?
9 éve Az lenne a kérdésem, hogy rehabilitációs vagy rokkantsági ellátásra jogosult személy, ha 4 órában van foglalkoztatva, akkor a minimálbér felének a 150%-ánál nem kereshet többet 3 hónapon keresztül? Teljes cikk...
Rokkantellátásban részesülő személy kaphat álláskeresési járadékot?
9 éve Rokkantellátásban részesülő személy aki keresőtevékenységet folytat jogosult-e munkanélküli ellátásra, mivel levonják az 1, 5 százalékot? Teljes cikk...
Rehabilitációs ellátás mellett jár táppénz a munkavállalónak?
9 éve Arról szeretnék érdeklődni, hogy annak a rehabilitációs ellátásban részesülő munkavállalónak, aki táppénzen volt, csökken-e a táppénz miatt a rehabilitációs ellátásának összege vagy ez csak a munkabérét érinti? Teljes cikk...
A távolléti díj beleszámít a rokkantsági ellátás megállapításába?
9 éve Amennyiben új igénylés történik és figyelembe veszik a jövedelmet, (kb 200 nap az előző évben) akkor a fizetett szabadság - mint távolléti díj - is beleszámít? 7 hónap esetén az utolsó 180 nap átlagát nézik vagy leosztják az egész évre? Teljes cikk...
Mennyi munkaközi szünet jár rehabilitált munkahelyen?
9 éve Rehabilitált munkahelyen 4 órában mennyi szünet illeti meg a munkavállalót? Munkabéren kívül milyen juttatás az, ami járna nekünk? Teljes cikk...
Vonnak nyugdíjjárulékot a rehabilitációs ellátásból?
9 éve Rehabilitációs ellátáson vagyok már jó néhány éve és az lenne a kérdésem hogy ebből vonhatnak e nyugdíjjárulék címén adót? havi: 32235 forint és kézhez kapok 29015 forintot. Teljes cikk...
Dolgozhatok közmunkában, ha kapok rokkantsági ellátást?
9 éve 2016.04.27-é től rokkantsági ellátásban részesülök sőt előtte is 2012-től vagyok ebben a rokkantsági státuszban. Most jelentkeztem az önkormányzathoz közmunkára és a munkanélküli hivatalban azt a választ kaptam, hogy nem regisztrálnak mert közmunkában nem dolgozhatok. Vagyis közmunkában dolgozhatok--e mint rokkantsági ellátott. Teljes cikk...
Lehet kapni munkabért és ellátást egyszerre?
9 éve Férjemet leszázalékolták 12 éve 40%-ra, de akkor nem volt jogosult az ellátásra még. Akkor megállapították neki, hogy szakmájában illetve magasban nem dolgozhat. Kérdésem a következő: most újra beadja a leszázalékolást, akkor megtarthatja a munkahelyét? Kaphat ellátást és munkabért is egyszerre? Minimálbéren van kb 90 ezret kap, de nagyon nehezen bírja a munkát már...ön szerint lehet így? Mitől függ? Teljes cikk...
Leszázalékoltként jár nekem közgyógy igazolvány?
9 éve Azt szeretném kérdezni, hogy 2016.06.26-tól leszázalékolt nyugdíjas vagyok. C2-s csoportba tartozom veseelégtelenséggel! Jár-e közgyógyellátási igazolvány? Teljes cikk...
A keresetkorlátba beleszámít maga a rokkantsági ellátás összege is?
9 éve Megváltozott munkaképességű vagyok C2 minősítési kategóriába tartozom egészségi állapotom mértéke 50%, rokkantsági ellátásra lettem jogosult 2015.10.01-től. Jelenleg 6 órában és 4 órában dolgozom. A 6 órási munkabérem bruttó: 96750 Ft a 4 órási munkabérem bruttó 64500 Ft. A két bér összege: 161250 Ft. A rokkantsági ellátás összege 70730 Ft. A kérdésem az lenne, hogy a minimálbér 150%-ba, ami 2016-ban 166500 Ft /ha jól tudom/, beleszámít-e a rokkantsági ellátás összeg 70730 Ft? Ha igen akkor sürgősen meg kell szüntetnem a 4 órás munkámat? 4 órási munkát 2016.10.17-től végzem. Nagyon ideges vagyok és emiatt éjjeleket nem alszom. Teljes cikk...
Mennyi a rokkantsági ellátás összege?
9 éve Ezt olvastam a neten: Annak a megváltozott munkaképességű személynek az esetében, akinek egészségi állapota alapján tartós foglalkozási rehabilitációt igényel, azonban a komplex minősítés szakmai szabályairól szóló rendeletben meghatározott egyéb körülményei miatt foglalkozási rehabilitációja nem javasolt, és egészségi állapota 31-50 % közötti (C2 kategória Ez ÖN), valamint annak a személynek az esetében, aki tartós foglalkozási rehabilitációt igényel és a kérelem benyújtásának időpontjában az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig hátralevő időtartam az 5 évet nem haladja meg, a havi átlagjövedelem 60 százaléka, de legalább az alapösszeg 45 százaléka (42.525,- Ft) és legfeljebb az alapösszeg 150 százaléka (141.750,- Ft) Milyen összeget kap/kaphat az illető vagy mi változik abban az esetben, ha "C2 kategóriás", de a kérelem benyújtásának időpontjában az öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig hátralevő időtartam az 5 évet meghaladja? Teljes cikk...
Miért nem kap közgyógy igazolványt, aki kap fogyatékossági támogatást?
9 éve A férjem 2010 óta súlyos látássérült, azaz vak! 2013-ban betöltötte a nyugdíj korhatárt és saját jogú nyugellátásban részesül. A nyugdíj betöltése előtt III. fokozatú rokkant nyugdíjas volt. Mivel azóta egy súlyos szívműtétje is volt, nagyon sok gyógyszert szed. Pár évig a XIII. kerületi Önkormányzat adott Közgyógy igazolványt, mert a gyógyszerek nagyon sokba kerültek és kerülnek ma is. Most viszont 2 éve a Kormányhivatalnál kell beadni a kérelmet, de elutasítanak, mert azt mondják, mivel a férjem a nyugdíjba vonulása előtt nem II rokkant fokozatba volt, nem kaphat Közgyógyot. A férjem Fogyatékossági támogatásban részesül, van fogyatékossági kártyája, nem értem, hogy miért nem kap támogatást. Ha vaksági támogatásban részesülne és nem fogyatékossági támogatásban, akkor kapna! Csak azt nem értem,hogy mi a különbség ,hiszen a kettő ugyanaz. Attól, hogy a nyugdíj előtt III csop. rokkant volt, attól még vak! Lehet-e valamit tenni ebben az ügyben, vagy lassú halálra vagyunk ítélve, mivel minden gyógyszert nem tudunk kiváltani. Teljes cikk...
Számít a nyugdíjam szempontjából, hogy 3 évig Németországban dolgoztam?
9 éve 1953-ban születtem. 1968-tól dolgoztam 1993-ig, utána 50%-os szociális járadékot kaptam, 2012-ig. 2012-ben 58 évesen rokkantsági ellátásként, véglegesítve lettem C2-re. Németországban dolgoztam 3 évet napi 3 órát. Többet nem tudtam, mert beteg vagyok, annyira leromlott az egészségi állapotom, hogy egyáltalán semennyit nem tudok dolgozni. Külföldön ezért 80%-ot adtak. Pénzben ez csak 9 euró 44 centet jelent. Most ebben az évben 63 éves öregségi kort érek el. Kérdésem, hogy be kell-e adni azt a 3-évet, amit kint dolgoztam, számít valahova? Vagy állapotrosszabbodást Magyarországon? Olyan közel a november nem tudom melyik lenne jobb? Teljes cikk...
Jár-e hátránnyal a megváltozott munkaképességűvé nyilvánítás a munkavállalásomra?
9 éve Idén végzek alapszakos tanulmányaimmal a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karán. Ezenfelül tudni kell rólam, hogy árva vagyok. Ehhez mérten kissé aggódok amiatt, hogy diploma után mihez is kezdhetnék. A havi kiadásaimat alapvetően három forrásból fedezem: árvasági ellátás, szociális ösztöndíj (az egyetemtől), illetve diákmunka. Ha végzek az egyetemmel, akkor gyakorlatilag minden forrásom megszűnik, állandó munkát találni pedig időbe telik (egyelőre még szakmai gyakorlaton vagyok, ami az időm nagy részét felemészti, így nem tudok munkába állni). A munkaerőpiacon a közgazdasági diplomával rendelkezők között meglehetősen nagy a verseny sajnos, így egyelőre csekély esélyt látok arra, hogy azonnal találhatnék állást. Lényegében egy lehetőség miatt írok Önnek. Az árvasági ellátás folyósítása megszűnik tanulmányaim befejeztével (vagy 25. életévem betöltésével). Viszont amennyiben 25. életévem betöltése előtt megváltozott munkaképességűvé válok, úgy az ellátás továbbra is folyósításra kerül attól függetlenül, hogy tanuló vagyok-e. Én magas vérnyomással rendelkezem, amely bizonyos mértékben korlátoz a fizikai munkavégzés során, tehát elvileg meg van rá a lehetőség, hogy megváltozott munkaképességűnek ítéljenek. A kérdésem pedig az lenne, hogy ha megváltozott munkaképességű vagyok, az kihat-e pályaválasztásomra? Tehát valamilyen hátránnyal jár-e a jövőbeli munkavállalásomat illetően? (Pl. bizonyos munkakört nem tölthetek be vagy nem is foglalkoztat(hat) emiatt a cég). Teljes cikk...
Miért nem lehet regisztrált álláskereső, aki kap rehabilitációs ellátást?
9 éve Megváltozott munkaképességű vagyok, C1 kategóriába soroltak, Rehabilitációs ellátásban részesülök, 2015 év eleje óta. 2015 tavaszán elhelyezkedtem, dolgoztam másfél évet, majd munkanélküli lettem. Álláskeresőként szerettem volna regisztrálni, de megváltozott munkaképességű, ellátásban részesülőket nem regisztrálhatnak jogszabály miatt. Kérdésem a következő lenne. Nem értem a jogalkotó szándékát, miért ne regisztrálhatna egy megváltozott munkaképességű (m.m.k.) személy az állami foglalkoztatási szolgálathoz, és esetleg részesülhetne álláskeresői járadékban, mint más munkáját vesztett ember? A m.m.k mellett is dolgozhattam, kaptam kb. 40 ezer Ft-t, és most hogy nincs állásom, nekem is hiányzik a megélhetés mint más, egészséges embernek. Én utánam is fizettek járulékokat vagy rosszul tudom? Talán a foglalkoztatónak nyújtott járulékkedvezményt úgy spórolta meg az állam, hogy a m.k.k. személy nem kaphat álláskeresési járadékot, aktív korúak ellátását sem? Másik kérdésem az lenne, hogy a c1 kategória után ha olyan leletem van, amelyen az áll, hogy állapota végleges, a felülvizsgálat hozhat e másik eredményt, hogy nem vagyok rehabilitálható? C2 kategóriában úgy tudom 140.000 forint az ellátás. Most csak 42.000.-Ft-t kapok. Tudom, hogy meg kellene elégedjek ezzel, és nem is beteg akarok maradni, de ha a nyugati orvostudomány 25 év alatt nem tudott rajtam segíteni, most alternatív gyógyításra járok, ami nem két fillér és erre az "átmeneti" időszakra szeretnék több ellátást kapni. Teljes cikk...
Kaphatok-e baleseti rokkantjáradékot, ha részesülök megváltozott munkaképesség miatt járó ellátásban?
9 éve 33 éves fiatalember vagyok, aki jelenleg a C2-es rokkantsági kategóriáért harcol, mivel az egészségkárosodás mértékét is befolyásoló tényezők rossz irányba mutatnak életemben. 2008 év végén (25 éves koromban, 6 év 20 nap munkával a hátam mögött) egy úti-üzemi balesetem volt. A munkáltató elismerte, hogy hozzá közlekedtem. 1 év baleseti táppénz után sem tudtam felépülni és méltányosságból sem voltak hajlandóak meghosszabbítani a táppénzt így a leszázalékolás mellett döntöttem. 2011-ben 58% össz egészségkárosodás mellett III. kategóriájú baleseti rokkant lettem. (49% baleseti eredetű egészségkárosodással). Ekkor a az ellátásom jogi formája, baleseti rokkant nyugdíj volt. Az ellátásom a korábbi átlagkeresetem (104.000 ft) után 85.000 forint volt, mint baleseti rokkant nyugdíj. Ezt a formát, mint nyugdíj, 2012-re ugyebár megszüntették. Engem 2013-ban vizsgáltak ismét felül, először 27.000 forintos rehabilitációs ellátásra tettek be (28% egészségkárosodással), majd 56.850 forintot kaptam, miután másodfokon 56% össze-egészségkárosodást állapítottak meg, de ugyanakkor rehabilitálhatónak állítottak be. Most ismét felülvizsgáltak az én kérelmemre, aminek csak sejtem az eredményét, mert a foglalkoztatási szakért elárulta, hogy szerinte nem vagyok rehabilitálható. A kérdésem, mit tehetek most, ha rokkant ellátott leszek esetleg, azaz C2-es kategóriába kerülök. Van esélyem, jogom valahogyan elérni, hogy a Baleseti rokkant járadékot megkapjam, ami az esetemben a III-as kategória lenne, ami az életem végéig járna? Több ismerősöm is kapja a rokkant ellátása mellett, a baleseti rokkant járadékot, de ők korábban igényelték meg, mint a rokkant ellátásukat. Az én igénylésemet viszont többszörösen elutasították azzal, hogy annak nem jár, aki a megváltozott munkaképességűek ellátásában részesül. Ugyanakkor, a üzemi-baleseti rokkantaknak a korábbi ellátása így lenne teljes, így kapnák meg a korábbi fizetésük megközelítőlegesen 100%-kát. Teljes cikk...
Az év végi bónusz miatt átlépem a keresetkorlátot, mi lesz az ellátásommal?
9 éve Jön az év vége, a bónusz kifizetések negyedéve. Amennyiben előreláthatólag 3 hónapon keresztül kicsivel meghaladja a bér a minimálbér 150 százalékát és megszüntetik az ellátást, abban az esetben 1-2 hónap múlva (aktív komplex minősítés mellett) van mód újra igényelni az ellátást? Ilyen esetben mi kezdeményezzük az ellátás megszüntetését vagy várjunk a megszüntetésre? Teljes cikk...
Mit jelent a C2-es kategória?
9 éve Szeretném tudni, hogy eg. állapot mértéke: 47 százalék, C2 minősítést kaptam. Öregségi nyugdíjas vagyok közgyógy igazolványomat szerettem volna visszakapni - mire vagyok jogosult? Mi a normatív, és a 2-es csoport? Teljes cikk...
Mit dolgozzak, ha nem javul az állapotom?
9 éve 1998-óta járadékos 50 százalékos 2007-2010-ig 67 százalék most 2010-2017-ig folyamatosan 42 százalékos ellátásban részesülök, pedig az állapotom nem javult az eltelt évek alatt, sőt! De a előírták, hogy "DOLGOZNI KELL,BÁRMI ÁRON" amit én megértek, csakhogy ha figyelembe veszik a leszázalékolásom indokait, sehol nem alkalmaznak, meg persze amit az embernek folyósítanak abból semmire se megyek. Az ember szinte bármit elvállal,mert élni kell!! Viszont 1955 szeptemberi vagyok, mit ajánl? Teljes cikk...
Jár-e pótszabadság, ha B1-es besorolás mellett dolgozom?
9 éve A komplex minősítést végző I. fokú szakértői bizottság összefoglaló véleménye szerint: Minősítés B1, rehabilitálható. Napi 4 órában dolgozom. Betegségem miatt jár a súlyos fogyatékosság utáni adókedvezmény. Szeretném kérdezni, hogy jár-e az 5 nap pótszabadság? Teljes cikk...
Leszázalékolás esetén mennyit lehet dolgozni?
9 éve Szeretném kérdezni, hogy ha valakinél 52 százalékban állapították meg a keresőképtelenség mértékét /leszázalékolták/, milyen feltételekkel és mennyi időt dolgozhat. /A rokkantsági ellátás alacsony mértéke miatt szükség lenne további bevételre a megélhetéshez./ Teljes cikk...
Jár-e táppénz, ha kapok rokkantellátást?
9 éve Rokkantellátást kapok, 58 százalékos egészségkárosodott vagyok. Jár-e táppénz? Vagy csak a 15 nap betegszabadság? Teljes cikk...
Rokkantsági járadék mellett közmunka nem végezhető?
9 éve A közelmúltban felmondtam a munkahelyemen egy másik, jobb munkakör reményében. A helyzet azonban sajnos nem úgy alakult ahogyan reméltem, így sajnos állás nélkül maradtam. Bementem a munkaügyi központba azzal a reménnyel, hogy regisztrálnak, de amint meghallották hogy rokkantsági járadékkal rendelkezem, azzal a lendülettel töröltek is a rendszerből, mondván hogy két ellátás egyszerre nem járhat nekem. Azt eddig is tudtam, hogy rokkantsági ellátás és rehab járulék mellett nem lehet közmunkát végezni, de én úgy tudom hogy a rokkantsági járadék az már viszont más. Végigolvastam róla mindent, amit találtam, és még direkt ki is hangsúlyozzák mindenhol hogy nem akadály, ha a kérelmező munkaviszonyban vagy egyéb, munkavégzésre irányuló viszonyban van...érdeklődnék hogy akkor hogy is van ez...? Teljes cikk...
Halálig tart a rokkantsági ellátás?
9 éve 1954. november 8-án születtem, így 2018. május 8-án töltöm be a nyugdíjkorhatárt. 2016 július 26-tól rokkantsági ellátást (C2) állapítottak meg. A határozatban többek között ez áll: "A komplex minősítés időbeli hatálya végleges egészségi állapotú személy esetén a megváltozott munkaképességű személy haláláig tart". Tehát a megállapított rokkantsági ellátás is halálomig tart (én ezt szeretném!) a nyugdíjkorhatár elérésekor is? Törvényszámot is megköszönném! Teljes cikk...
Mit vesz észre a munkavállaló abból, hogy társadalmilag felelős cégnél dolgozik?
9 éve Számos kutatás és vállalati KPI a megmondója, hogy a cégek számára a CSR gyakorlatok megvalósítása rengeteg előnnyel jár. Kimutatták azt is, hogy sokkal kedvezőbb vállalati megítélés, magasabb dolgozói és vevői elégedettség (melyek a nyereségesség indikátorai is egyben) jellemzi a CSR tevékenységeket űző szervezeteket. Felmerül azonban a kérdés: hogyan észlelik a dolgozók valójában a - magukat felelősnek valló - vállalatukat? Teljes cikk...
8 órában dolgozom, félek hogy elveszik a rokkantellátásomat
9 éve Le vagyok százalékolva 40 százalékra. Azt szeretném megkérdezni, hogy mennyit dolgozhatok, hány órában dolgozhatok. Most kell mennem felülvizsgálatra, 6 éve vagyok leszázalékolva. Most dolgozok 8 órában, félek hogy elveszik tőlem az ellátásomat. Sajnos kevesebb órában nem tudtam dolgozni, nem vettek fel. Nagyon kevés a rokkant bérem, így kell hogy dolgozzak hogy megéljek. Teljes cikk...
Nem tudok dolgozni, annyira fáj a derekam - hogyan tovább?
9 éve REHAB-járadékos lettem 2014. október 7-től, 2017. október 16-ig. B1 minősítést kaptam, azokkal az orvosi papírokkal, amelyek addig megvoltak. Időközben a végére értem a kivizsgálásoknak és sajnos kiderült, hogy a gerincem szétcsúszott és az állandó derékfájás, illetve mozgásom korlátjának ez lenne az eredője. Mivel 1963-ban születtem egyelőre nem javasolják a műtétet, de állapotrosszabbodás címén javasolták, hogy adjak be felülvizsgálati kérelmet. Nem tudom hogyan tovább. Kérdésem hol és hogyan kell intézni, mi szükséges ehhez. A határozat alapján dolgozhatnék 4 órában, de a gerincem miatt maximum két hetet tudok eljárni dolgozni, ekkor derékfájásom annyira megerősödik, hogy még a járás és ülés is fájdalmat okoz. Egyetlen munkahelyen sem értékelik, ha két hetente esetleg táppénzre, vagy betegszabadságra kerülnék. Őszintén nem tudom mit is tegyek. Teljes cikk...
Beleszámít a keresetkorlátba a rokkantsági ellátás?
9 éve Ha a rokkantsági ellátásban részesülő keresőtevékenységet folytat, havi jövedelme nem haladhatja meg a minimálbér 150%-át. Ebbe a jövedelembe a rokkantsági ellátás is beletartozik? Teljes cikk...
Mikor kezdhetem el intézni a rehabilitációs ellátásomat?
9 éve Egészségkárosodásom 51 százalék, 4 órában dolgozom rehab munkahelyen. Nem kapok ellátást, mivel nincs 3 éves munkaviszonyom. 2016.11.12-én tudom elkezdeni intézni az ellátásomat, de most azt olvastam, hogy megszűnik a rehab ellátás. Ebben kérném szépen a segítségét. Teljes cikk...
Cégalapítás megváltozott munkaképességgel
9 éve Legutóbbi felülvizsgálatom után 50 százalékkal C2 kategóriába kerültem. Szeretnék egy kereskedelmi tevékenységet folytató bt-t alapítani. Állítólag igénybe lehet venni cégalapítási, -indítási támogatást megváltozott munkaképességű cégalapítóknak. Hálásan megköszönném, ha erről bővebb tájékoztatást tudna adni. Teljes cikk...
Epilepsziára jár-e adókedvezmény?
9 éve Epilepsziám és enyhe halláskárosodásom van. Jár-e számomra adókedvezmény? Teljes cikk...
Lehetek-e vállalkozó rokkantsági ellátás mellett?
9 éve C2 besorolású rokkantsági ellátásban részesülőként lehetek-e másodállású vállalkozó, vagy csak főállású? Jelenleg alkalmazott vagyok, de csak heti 10 órára bejelentve. (úgy tudom, a másodállású vállalkozósághoz min. heti 36 óra munka szükséges, viszont kérdés, hogy ebben az esetben nem tekint-e el ettől a NAV ill. nem "tudják-e be" a megváltozott munkaképességet) Teljes cikk...
Rokkantsági ellátásból vonható-e közműtartozás?
9 éve A férjemnek rokkantsági ellátást állapítottak meg. Abból vonhatnak-e le közműtartozást vagy hitelt? Teljes cikk...
Rehabilitációs felülvizsgálat nem sokkal nyugdíj előtt - mire számíthatunk?
9 éve Férjem jelenleg rehabilitációs ellátásban részesül 2016. augusztus 31-ig. Ezt követően lesz újabb felülvizsgálata. 5 és fél éve van hátra az öregségi nyugdíjig. Milyen ellátási formára számíthat? Kaphatja-e ismételten a rehabilitációs ellátást? Teljes cikk...
Rokkantsági ellátás melletti munkavégzés esetén jár-e táppénz?
9 éve Arról szeretnék információt kérni, hogy rokkantsági ellátás melletti munkavégzés esetén jogosult vagyok-e táppénz igénybevételére? Teljes cikk...
Kapok végkielégítést, ha kevesebb mint 3 évet dolgoztam a munkahelyemen?
9 éve Jelenlegi munkahelyemen 2012 óta dolgozom. 2015-ben súlyosan megbetegedtem, azóta sajnos végig betegállományban vagyok. C2- es kategóriával leszázalékoltak. 2015-ben lejárt a három év, ami után végkielégítés jár. Az a kérdésem, hogy a három év bekövetkezéséig kb:.három hónap jelenthet végkielégítés csökkenést, vagy az utóbbi majdnem egy év? Teljes cikk...
Rokkantellátás mellett kérhetek ápolásit, ha gondozom az anyukámat?
9 éve Szeretném meg tudni hogy én c2-es rokkantnyugdíjas vagyok, dolgozom is mellette. Ha én az anyukámat ápolom, igényelhetek-e ápolásit az önkormányzattól? Az anyukám sok segítségre szorul, ami azt jelenti hogy állandóan mellette kell lenni, mert szellemileg is leépülőfélben van. Én most dolgozom, de ha kapnék rá ápolásit akkor ott lehetnék mellette mindig. Teljes cikk...
Elvehetik tőlem valaha a rokkantsági ellátásomat?
9 éve 2014. november 1-jétől rokkantsági ellátást állapítottak meg részemre 50 százalék mértékben, C2 kategóriában. 52 éves vagyok. Rehabilitálhatóság: tartós rehabilitációs foglalkoztatást igényel, de egyéb körülmények miatt foglalkoztatási rehabilitációja nem javasolt. Korábban jól kerestem, nem hibáztam a munkámban. Sajnos ez fokozatosan egyre rosszabb lett, majd egyáltalán nem tudtam ellátni a legalapvetőbb feladatot sem. Minden munkahelyről elküldtek. Az ellátás összege: 115 965 Ft. Felülvizsgálatra 2018. 06. hóban kell mennem. Kezelőorvosom azt mondta, ezt az összeget már nem vehetik el tőlem, vegyem úgy, mint az eddigi munkám eredményét. Kérdésem az lenne, hogy valóban így van-e, ezt az összeget már nem veszíthetem el? Sajnos, nincs ki támogasson, segítsen bármiben, félek a jövőtől… Teljes cikk...
Meg kell jelennem felülvizsgálaton, ha határozott időre kaptam rehabilitációs ellátást?
9 éve Az utóbbi időben a megváltozott munkaképességű személyek komplex minősítésével kapcsolatban részemre ellentmondó írások jelentek meg (több esetben is olvastam olyat, hogy aki már volt Komplex minősítési vizsgálaton és megállapították a munkaképesség csökkenését nem kell újabb felülvizsgálaton megjelenni). Kérdésem, hogy a 2014. június 30-án elvégzett Komplex minősítési vélemény alapján részemre határozott ideig, 2017 májusáig rehabilitációs ellást állapítottak meg. 2017. évben meg kell-e jelennem újabb vizsgálaton? Illetve milyen ellátás jár részemre és hogyan kell azt igényelni? Teljes cikk...
24 százalékos egészségkárosodással lehet 6 órát dolgozni?
9 éve 24 százalékos lett a leszázalékolásom, de erről papírt még nem kaptam az orvosi bizottságtól. Eddig 4 órát dolgoztam, lehet most 6 órát dolgozni? Rokkantsági nyugdíjat a postástól már nem kapok. Teljes cikk...
Megszűnik a rokkantellátásom, ha munkát vállalok?
9 éve Kérdésem az lenne, hogy 100 százalékos rokkantsági járadékban részesülök, a jobb alkarom hiányzik. Lenne lehetőségem munkát vállalni, vagy ettől megszűnik a járadékom? Teljes cikk...
Rokkantellás mellett részt vehetek közmunkaprogramban?
9 éve C2-es kategóriába soroltak. Egészségkárosodásom 52 százalék, nem rehabilitálható. Tudom, hogy lehet keresőtevékenységet folytatni, de közmunka programban is részt vehetek? Vanm aki azt mondja lehet, van aki azt mondja nem. Legyen szíves nekem választ adni, mi az igaz. Teljes cikk...
Rokkantellátás mellett törzsgárda jutalmat kapnék - nem zárják ki egymást?
9 éve 1954-ben születtem. 2007 óta vagyok rokkantnyugdíjas. Jelenleg 7 órában dolgozom. idén 40 éves törzsgárda jutalomban részesülök. Kérdésem, hogy milyen keresetkorlát vonatkozik rám. Egyszer túllépem a keresetkorlátot (ez 5 havi bér) a többi hónapban keresetkorlát alatt vagyok, akkor nem szűnik meg a rokkantsági ellátásom? Teljes cikk...
Milyen minősítésre számíthatok, ha rosszabbodott az állapotom?
9 éve Én 2014 augusztusában kerültem a Rehab bizottság elé, 45 százalékra minősítettek le. Jelenleg 43.290 ft-ot kapok. 2015-ben /július 20.-án/ amputálták a jobb lábam térd alatt. Mindez mellett sikerült 2 infarktus és egy tüdőembóliát kapnom. Több mint fél évet töltöttem különböző kórházakban, 11 db zárójelentést kaptam. Mivel csepeli lakos vagyok, az itteni kormányablaknál adtam be az újraminősítés iránti kérelmemet állapotváltozás miatt múlt hét kedden. Kérdésem: 1. milyen minősítésre számíthatok a 45 százalékhoz képest, 2. az eddig kapott összeg - nagyjából - hogy módosulhat 3. ha módosul az összeg, mikori dátumtól kaphatom. Teljes cikk...
Lehet-e emeltetni a rokkantsági ellátáson?
9 éve 1989-ben leszázalékoltak 80 százalékra és csak 34475 forintot kapok rokkantsági járadékként. Az lenne a kérdésem, hogy meg lehet-e emeltetni. Teljes cikk...
Hogyan pótolható a rózsaszín kiskönyv?
9 éve Elveszett a rózsaszín kiskönyvem, hol és hogyan tudnám beszerezni? Teljes cikk...
Túlórázhat a megváltozott munkaképességű munkavállaló?
9 éve Kérdésem az lenne, hogy a munkáltató kötelez a napi 7 óra után naponta két óra túlórára, illetve a másik héten pedig szombaton teljes munkaidőben azaz 7 órát rendel el. Megváltozott munkaképességű személy hogy dolgozhat többet naponta mint azt a felülvizsgálaton illetve az üzemorvos megállapítottak? És állítólag gyűjteni kell az órákat szombatra írni és a 3 hónapos munkaidőkeretben majd az utolsó hónapban lecsúszhatják. A szerződés szerint amit a munkavállaló aláírt ilyen nincs csak az hogy megváltozott munkaképességűként napi X órát dolgozhat, akkor hogy is van ez? Teljes cikk...
Nem engednek rokkantellátás mellett közfoglalkoztatásban dolgozni
9 éve Még a mai napig sem enged a munkanélküli központ közfoglalkozásban dolgozni a önkormányzatnál rokkantellátás mellett, a 2011 éves törvényre hivatkozva, hiába mondom a rehabellátással foglalkozó érintettnek hogy a mostani törvény mellett dolgozhatok, mivel a megmaradt egészségi állapotom 59 százalék a betegségem 41 százalék, akkor mi az akadálya, hogy dolgozzak közfoglalkozásban? Mondjam le az ellátásom, ezt a választ kapom. Gyárakban dolgozhatok, de a közfoglalkoztatásban nem. Hát nem értem meg mi lehet a gond, nincs más munkalehetőség, így nem tudok belenyugodni, hogy nem dolgozhatok. Teljes cikk...
A rokkantellátás melletti keresetkorlátról
9 éve C2-es kategóriában vagyok, a kereset összegről szeretnék kérdezni. A három egymást követő hónap nem haladhatja meg a bruttó 166500 Ft-ot, de lehet úgy csinálni, hogy az első kettőben mondjuk bruttó 200000-at keresek a harmadikban meg csak 16500-öt és ez folyamatos lenne egész évben? Teljes cikk...
Rokkantellátás és KATA-s adózás
9 éve Rokkant ellátásban részesülő személy egyéni vállalkozó, mint KATA-S kisadózó az alábbi kérdésekre kérném a segítségét: mint egyéni vállalkozónak a garantált bér minimum vagyis 129.000 Ft 150 százalékáról (193.500 Ft/hó) állíthat ki számlát havonta, ill. 3 hónap átlaga nem haladhatja meg az 580.500 Ft/3 hót, hogy nem veszíti el az ellátását, ez így van? Vagy 111.000 Ft 150 százaléka a az irányadó? Mikortól számít a 3 hónap a vállalkozás kezdetétől vagy a számla kiállításától? Mennyi a kereseti korlát összege, vagyis mennyit vehet ki? Teljes cikk...
Gyerekem nem jogosult rokkantsági ellátásra, mert nincs elég szolgálati ideje
9 éve Gyermekem 26 évesen stroke-ot kapott, fél oldali bénultsággal, a komplex minősítés szerint 20 százalék az egészségi állapota, mivel jogviszonya nem volt, az apjánál dolgozott Egyiptomban ezért rokkantsági nyugdíjra, ellátásra nincs meg a jogszabályban előírt szolgálati ideje. Kérdésem az lenne, ha találunk otthonról végezhető 4 órás munkát amit el tud végezni és ledolgozná a minimum szolgálati időt újra igényelhetne rokkantsági nyugdíjat ellátást, vagy ő már élete végéig nem jogosult ilyen ellátásra? Teljes cikk...
Lehet két állásom a rehabilitációs járulék mellett?
9 éve Negyven százalékos b1 kategóriában vagyok jelenleg, mellette 4 órás munka viszonyom van. Anyagilag nem jövök ki, dolgozhatok-e másik helyen emellett 4 órában vagy akkor nincs rehabilitációs járadék? Teljes cikk...
Dolgozhatok közalkalmazottként, ha rokkantellátást kapok?
9 éve Tájékoztatást szeretnék kérni arról, hogy komplex minősítés után, rokkant ellátott vagyok. Dolgozhatok-e közalkalmazottként (takarítás) 8 órában. Fizetés az előírt feltételeknek megfelel. Teljes cikk...
Alkalmazhat egy cég, ha épp folyamatban van a rokkantsági ellátásom?
9 éve Jelenleg folyamatban van a rokkantsági ellátásom, majd kell mennem bizottság elé. Ilyenkor egy cég alkalmazhat így hogy folyamatban van? Illetve hány órába mehetek ha igen? Teljes cikk...
Jár pótszabadság, ha rehabilitációs eljárásban részesülök?
9 éve Rehabilitációs ellátásban részesülök 40 százalékban vagyok leszázalékolva 55 éves vagyok. A kérdésem az, hogy a 30 nap alapszabadságon felül jár-e pótszabadság? Teljes cikk...
Tudja mennyit keres a kollégája? - van olyan cég, ahol mindenki tudja, hogy mennyit keres a másik
9 éve A fizetés mértéke tipikusan az a kérdés, amit az ember, ha saját magáról van szó ritkán szeret kiteregetni, de a másik bérezése általában rendkívüli módon érdekli, már csak az összehasonlítás végett... A bérek transzparenciájának kérdése szervezeti, jogi és pszichológiai szempontból egyaránt érdekes. Hiszen a nyíltság és átláthatóság egyszerre jelentheti egy induló cégben a szervezeti kultúra alapjait, míg másutt komoly munkahelyi feszültségeket teremthet, titoktartási szabályok és személyiségi jogok akár súlyos megsértését jelentheti a bérek nyilvánosságra kerülése. Teljes cikk...
Rehabilitációs ellátás melletti jövedelemkorlát 4 órás munka esetén
9 éve A rokkantsági ellátásra vonatkozó keresetkorláttal kapcsolatban szeretnék kérdezni. Ezzel kapcsolatban így fogalmaz a törvény: "A rokkantsági ellátást meg kell szüntetni, ha az ellátásban részesülő keresőtevékenységet folytat, és jövedelme 3 egymást követő hónapon keresztül meghaladja a minimálbér 150 százalékát." Mivel a jelenlegi minimálbér bruttó 111.000 forint, ez értelemszerűen bruttó 166.500 forintos keresetkorlátot jelent. A kérdésem, hogy ez a fenti összeg vonatkozik-e a 4 órás részmunkaidős foglalkoztatásra is vagy pedig abban az esetben a "minimálbéren" a 4 órás minimálbért kell érteni? Vagyis ha 4 órás részmunkaidőben vállalok munkát, akkor a havi max. jövedelmem összege ugyanúgy bruttó 166.500 forint vagy pedig csak bruttó 83.250 forint lehet? Teljes cikk...
Dolgozhatok 8 órában rokkantellátás mellett?
9 éve Rokkantsági ellátásban részsülök, eddig 4 órás munkát vállaltam, vállalhatok-e 8 órát, hogy az ellátás folyósítása ne szűnjön meg? Teljes cikk...
Köteles-e tovább foglalkoztatni a munkáltató a dolgozót leszázalékolás után?
9 éve Férjem egy éve stroke-ot kapott (előtte 19 éven át állatgondozóként dolgozott egy telepen). Kértük a leszázalékolás megállapítását, ami C2 és 50 százalékos fokozatot hozott. Úgy értesültünk, hogy emellett munkahelyén dolgozhat. Kértünk a céggel elbeszélgetést és ígérték, hogy fél műszakban munkába állhat, de mire megkezdte volna a munkát kezdenek visszalépni, most épp üzemorvosi igazolást kérnek, hogy munkáját így el tudja-e látni. Kérdésem az lenne, hogy joga van-e kérni, hogy a munkahelyén biztosítsanak neki fél műszakos munkát? Teljes cikk...
Május 1-től 8 órában is lehet dolgozni a rokkantellátás mellett?
9 éve A fiam május 2-től dolgozik és rokkantsági járadékot kap. 4 órásnak jelentkezett, de a munkahely, ahova felvették, azt a tájékoztatást adta, hogy 2016. május 1-től olyan rendelkezés lép életbe, hogy rokkantsági járadék mellett is lehet 8 órában dolgozni és nem veszíti el a rokkantsági járadékot. Nem szeretném, ha tévedésben lennénk. Teljes cikk...
Munka rehabilitációs ellátás mellett
9 éve Érdeklődnék hogy rehabilitációs ellátásban részesülök plusz a szakmámban dolgozom napi 4 órában, emellett lehetséges-e az, hogy a húgomnak heti 2 nap 2 óra hosszát segítsek az üzletben? Természetesen hivatalosan? Teljes cikk...
Hol lehet fellebbezni a felülvizsgálat döntése miatt?
9 éve A felülvizsgáló bizottság 4 főből kellene, hogy álljon, de esetemben csak egy ember volt jelen és kb. 3-5 perc alatt megállapította, hogy munkaképes vagyok! Másodfokon elutasítottak azzal, hogy fellebbezésnek helye nincs...Voltam a Nemzeti Foglalkoztató Orvosi vizsgálaton és ott pedig megállapították, hogy NEM FOGLALKOZTATHATÓ! Hová menjek még, hogy végre valami nyugdíjat vagy valami ellátást is kapjak 36 év munkaviszony után? Mit kell, hogy csináljak, kihez fordulhatnék aki segít? Teljes cikk...
Rokkantsági ellátás mellett megbízási jogviszony létesíthető?
9 éve Arra a kérdésre szeretnék választ kapni, hogy rokkantsági ellátás mellett megbízási jogviszonyban mik a munkavégzés feltételei? Van-e időkorlát? Havi szinten ez hogy alakul? Napi 4 vagy 8 órában? Összegben mik a feltételek? Idén, 2016. február 2-től részesülök rokkantsági ellátásban. Teljes cikk...
Mikor kezdődik a jogosultság a rokkantellátás esetében?
9 éve Szeretném a segítségét kérni a rokkantsági ellátásom összegének kiszámításával kapcsolatban. Az alábbi törvényt nem igazán tudom értelmezni: A "2011. évi CXCI. törvény 1. § (2) bekezdés 3.pontja" azt írja: "3. havi átlagjövedelem: a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári évben (a továbbiakban: referencia-időszak) elért, pénzbeli egészségbiztosítási járulék alapját képező jövedelem (a továbbiakban: jövedelem) napi átlagának 30-szorosa; ha a jogosult a referencia-időszakban nem rendelkezik legalább 180 naptári napi jövedelemmel, a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző 180 naptári napi jövedelem napi átlagának 30-szorosa; ha a jogosult ebben az időszakban, valamint a referencia-időszakban nem rendelkezik legalább 180 naptári napi jövedelemmel vagy egyáltalán nem rendelkezik jövedelemmel, a minimálbér összege; ha a jogosult amiatt nem rendelkezik 180 naptári napi jövedelemmel, mert a vizsgált időszakban vagy ennek egy részében táppénzben, baleseti táppénzben részesült, ha az számára kedvezőbb, a táppénzt, baleseti táppénzt megelőző 180 naptári napi jövedelmet kell figyelembe venni." A határozatomban sajnos nincs úgy feltüntetve egyik dátum sem hogy a jogosultság kezdete, ezért azt nem tudom hogy melyik dátumnál kell érteni a jogosultság kezdetét. Az alábbi dátumok szerepelnek benne: részére X napjától rokkantsági ellátást állapít meg. A megállapított egészségi állapot kialakulásának időpontja: X. Kérelmet terjesztett elő az első fokon eljáró rehabilitációs hatóságnál Y napon. Z napján kelt elsőfokú komplex minősítés eredményéről szóló összefoglaló vélemény szerint. Határozat kelte: V. Egyik kérdésem az lenne hogy melyik dátumtól van a jogosultság? Másik kérdésem hogy a törvényben a "a jogosultság kezdő napját közvetlenül megelőző naptári évben" alatt mit kell érteni? Az évszám szerinti megelőző évet,vagy a jogosultság kezdő dátumát megelőző időszakot ugyanabban az évben,vagy a jogosultság kezdő dátumát megelőző 365 napot? Teljes cikk...
Milyen munkaidő-kedvezmény illet meg, ha egészségkárosodásom van?
9 éve Megváltozott munkaképességű vagyok. Másodfokon C2-es kategóriájú minősítést állapítottak meg. Egészségügyi állapotom 48 százalék. Milyen rokkantsági "járadékot" kaphatok? Az összeg bruttót, vagy nettót jelent? Pedagógusként középiskolai testnevelő tanárként főállásban dolgozom. Egészségi állapotom hátráltat a munkámban. Milyen munkaidő kedvezmények illetnek meg? Illetve milyen választási lehetőségeim vannak? Mennyit kereshetek ahhoz, hogy ne szüntessék meg a rokkantsági ellátásom? Vonatkozik-e rám a május 1-i törvényváltozás? Teljes cikk...
Osztalék is beleszámít a rokkantellátás melletti jövedelemkorlátba?
9 éve Jelenleg rokkantsági ellátásban részesülök, egy Bt-kültagja vagyok, ami most szeretne a 2015. évi nyeresége alapján osztalékot fizetni, de mivel azonos százalékban vagyunk tulajdonosok, az én lehetőségeim szabják meg a maximálisan fizethető osztalékot a másik tulajdonosnak is. Az én rokkantsági ellátásom 92.000 Ft, jelenleg 4 órában alkalmazott is vagyok a fenti Bt-ben, ahol a bruttó jövedelmem 64.500 Ft. Kérdéseim: 1.) Fenti összegek beleszámítanak-e a jövedelem-korlátba? 2.) E számok birtokában mekkora az az összeg, amit számomra osztalékként fizethet a Bt? Teljes cikk...
Lehet dolgozni megbízási szerződéssel rokkantellátás mellett?
9 éve Érdeklődni szeretnék, hogy rokkantsági ellátás B2 kategóriával szerződési megbízással lehet-e dolgozni? Teljes cikk...
Rokkantellátás mellett közfoglalkoztatás?
9 éve Rokkantsági ellátás mellett lehetek-e álláskereső és közfoglalkoztatásban részt vehetek-e? Teljes cikk...
Dolgozhatok 4 órában 80 százalékos egészségkárosodással?
9 éve Le vagyok százalékolva és 80 százalékos a betegségem, 20 százalékos az egészségem. Szeretném tudni, hogy dolgozhatok-e 4 órában? Teljes cikk...
Nyugdíj vagy rokkantnyugdíj - melyiket válasszam?
9 éve Több mint 30 évet dolgoztam, 15 éves leszázalékoltak. Most leszek 63 éves. Csúfosan kevés a rokkantnyugdíjam. Most kaptam a levelet, hogy válasszak az öregségi nyugdíj és a rokkantnyugdíj között. Melyik adna több pénzt? Teljes cikk...
Megszűnhet a rehabilitációs ellátás?
9 éve Egy évvel ezelőtt rehabilitációs ellátást állapítottak meg, de igénybe nem vettem mert nem találtam 4 órában munkát. Most attól félek megszűnik, mert úgy hallottam, ha huzamosabb ideig nem veszem igénybe, akkor 1 év után megszűnik és olyan mintha nem is lennék leszázalékolva. Teljes cikk...
Hogyan változnak a megváltozott munkaképességűek bejelentési kötelezettségei?
9 éve A megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló 2011. évi CXCI. törvény (a továbbiakban: Mmtv.) a Parlament elé terjesztett T/9635. számú törvényjavaslat (a továbbiakban: Javaslat) szerint 2016. május 1-jétől előreláthatólag több ponton is módosul, ezen változásokat egy többrészes cikksorozatban mutatjuk be a HR Portál olvasóinak. Most a megváltozott munkaképességűek bejelentési kötelezettségeinek változásairól szólunk. Teljes cikk...
Elvállalhatom a rokkantsági ellátás mellett a munkát?
9 éve 2016 februárjától rokkantsági ellátást kapok. Most lenne lehetőségem dolgozni bruttó 78000 Ft-ért havonta. A határozatban nem értem a 3 hónapos kereseti korlátot, hogy 3 egymást követő hónapban nem lehet túllépni minimálbér 150 százalékát. Arra szeretnék válasz kapni, hogy ez havi bontásra vonatkozik vagy a 3 hónap jövedelmét összeadva, vagyis a kérdésem havonta bruttó 78000 Ft-ért elvállalhatom e a munkát? Teljes cikk...
A szakorvos szerint nem jár adókedvezmény a mozgásszervi betegségeimre
9 éve Gerinc és nyaki sérvem van, plusz van még M5310 Cervicobrachiali syndróma, mozgásszervi betegségek. Jár nekem a kedvezmény? A szakorvos szerint nem. Tud valaki segíteni? Teljes cikk...
Milyen kedvezményt kap a rokkantsági ellátott után a munkáltató?
9 éve Szeretném megkérdezni, hogy a rokkantsági ellátott személy után milyen kedvezményt kaphat a munkáltató B2-es minősítésnél, illetve azt, hogy REHAB kártyát kaphatok-e? Teljes cikk...
Így változnak a rehabilitációs és rokkantsági ellátás melletti munkavégzés szabályai
9 éve A megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló 2011. évi CXCI. törvény (a továbbiakban: Mmtv.) a Parlament elé terjesztett T/9635. számú törvényjavaslat (a továbbiakban: Javaslat) szerint 2016. május 1-jétől előreláthatólag több ponton is módosul, ezen változásokat egy többrészes cikksorozatban mutatjuk be a HR Portál olvasóinak. Teljes cikk...
Hogyan változik a rehabilitációs és rokkantsági ellátások összege?
9 éve 2016. május 1-jétől fontos változások várhatók a megváltozott munkaképességű személyek ellátásaival és az ellátások melletti munkavégzésre vonatkozó korlátozásokkal kapcsolatban. A megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló 2011. évi CXCI. törvény (a továbbiakban: Mmtv.) a Parlament elé terjesztett T/9635. számú törvényjavaslat (a továbbiakban: Javaslat) szerint 2016. május 1-jétől előreláthatólag több ponton is módosul, ezen változásokat egy többrészes cikksorozatban mutatjuk be a HR Portál olvasóinak. A törvénymódosítási javaslatok nem csak tartalmi pontosításokat, tisztázó jellegű magyarázatokat foglalnak magukba, hanem ki is egészítik az Mmtv. aktuálisan hatályos bekezdéseit. Teljes cikk...
Dolgozhatok-e két munkahelyen rokkantsági ellátás mellett?
9 éve Megváltozott munkaképességű vagyok C2 minősítési kategóriába tartozom egészségi állapotom mértéke 50 százalék, rokkantsági ellátásra lettem jogosult. Vállalhatok két különböző munkahelyen 4-4 órás munkát? Jelenleg a Kézmű Közhasznú Non Profit Kft-nél dolgozom 4 órát 8-12h-ig. Lehet-e egy munkahelyen 6 vagy 8 órát dolgozni? Ha az egyik munkahely akkreditál, a másik nem, akkor dolgozhatok-e a nem akkreditált munkahelyen? Van-e számomra munkaidő megkötöttség? Dolgozhatok netán 8 óránál többet is? Ami nagyon fontos nem szeretném ha megszüntetnék a rokkantsági ellátást. Teljes cikk...
Jár-e az 5 nap pótszabadság visszamenőlegesen?
9 éve Megváltozott munkaképességű dolgozóként alkalmaznak, 2012-ben kaptam 5 nap pótszabadságot a cégtől azóta nem, már akkor is 50 százalékos egészségkárosodásom volt, ami 1996-tól áll fenn. 2015-ben elküldtek a felülvizsgálatra, ami szintén ugyanezt állapította meg. Azt szeretném megtudni, hogy a kieső időszakra jár-e nekem az 5 nap pótszabadság vagy nem? Teljes cikk...
Nem jár táppénz, ha valaki rokkantsági ellátásban részesül?
9 éve A férjem 53 százalékos rokkantsági ellátásban részesül, de mellette dolgozott. Most táppénzen van, de nem kapott még semmit. Ilyen esetben akkor nem jár a táppénz? Teljes cikk...
Mire kell figyelni, ha rokkantsági ellátás mellett dolgozom?
9 éve Szeretném kérdezni, hogy rokkantsági ellátás mellett van-e megkötés, hogy napi/heti hány órát lehet dolgozni, vagy csak a keretre kell figyelni, hogy 3 egymást követő hónapban nem haladhatja meg a minimálbér 150 százalékát? Teljes cikk...
Vállalhatok-e munkát 62 százalékos egészségkárosodással?
9 éve Egészségkárosodásom mértéke 62 százalék. Foglalkoztatási rehabilitálhatóságra vonatkozó döntés indoklása szerint nem javasolt a foglalkozási rehabilitációm. Szeretném tudni, ezzel a határozattal el tudok-e helyezkedni? Próbálkoztam, de a volt munkahelyem is elbocsájtott. Epilepsziás vagyok és három agyműtétem volt. Jó lenne dolgozni, de szóba sem állnak velem. A rokkantsági mellett a lakásom kiadtam a NAV-nál bejelentve 16 százalék adót fizetem így is, csak 30000 Ft a plusz bevételen ebből 4800 Ft adó. A közgyógyellátást is elvették. Teljes cikk...
Elutasították a kérelmet, melyet állapotrosszabbodás miatt adtam be
9 éve 26 éve százalékoltak több betegséggel. 1995-ben állapotomba már nem reméltek változás így véglegesítették a leszázalékolásomat. Azóta van közgyógyellátási igazolványom, mely májusban lejár. Sajnos a leszázalékolásom óta különösen az elmúlt másfél évben jelentős állapot romlásom van. Az alapbetegségeim mellett ki kellett venni az egyik szemem, most mind a két lábamra ortézist kaptam. Havi gyógyszer kiadásaim is jelentősen megnőttek. Járókerettel is csak nagyon kis táv megtételére vagyok képes. Rokkantsági ellátásom 82.180 forint, más jövedelmem nincs. Jelenleg a közgyógyigazolványra már nem adható gyógyszereimre is havonta kb. 8000-10000 forint plusz költségem van. Ha nem leszek jogosult az új rendelet szerint akkor sem a gyógyszereimet sem a műszemem, sem a mind a két lábamra kapott ortrézist megvásárolni már nem tudom. Mellette fájdalomcsillapító injekció, mely szintén nem támogatott csak 1 doboz 4-5000 forint. Mellette inkontinencia betétre is szükségem van. A háziorvosom nem tudta megmondani jogosult vagyok-e. Tavaly elutasították mind a látássérült, mind a mozgássérült igazolvány kérelmemet mert hiányosan lett beadva. Teljes cikk...
Jár-e nekem táppénz ha rokkantellátást is kapok a munka mellett?
9 éve Jelenleg C1-es rehab ellátásban részesülők. Márciustól - most kaptam meg a határozatomat, C2 kategóriába kerültem, állapotrosszabbodás miatt. Munkaviszonyom van 4 órás (Bb. 105.000 Ft). Az lenne a kérdésem, hogy táppénz ellátásra jogosult leszek-e a rokkantsági ellátás folyósítása mellett, illetve hogy a munkáltatóm milyen járulékokat von majd a jövedelmemből. Teljes cikk...
Rokkantsági ellátás után miért nem vonnak nyugdíjjárulékot?
9 éve Érdekelne, hogy a rokkantsági ellátás miért nem minősül nyugdíj viszonynak, illetve miért nem fizet a magyar állam rokkantsági ellátás után nyugdíjat? Ezek az emberek sajnos nem egyenlő eséllyel indulnak a munkaerőpiacon. Sok esetben nincsen számukra megfelelő munka. A rehabilitációs járadékkal rendelkezőkre is vonatkozik a kérdés, mert tudtommal ezek után sem fizet a magyar állam nyugdíjjárulékot. Mi lesz az ilyen ellátottakkal? Teljes cikk...
Hány órát dolgozhatok C2-es kategóriában?
9 éve Én C2 kategóriába tartozom. Azt szeretném tudni hogy mellette napi hány órát dolgozhatok (pl rehab.-nál) vagy máshol akár. Természetesen könnyített munkára gondolok. Teljes cikk...
Elesek-e a végkielégítéstől, ha betegállomány után szűnik meg a munkaviszonyom?
9 éve 1954-ben születtem. Jelenlegi munkahelyemen 2012. októbere óta dolgozom. 2015-ben súlyosan megbetegedtem, azóta sajnos végig betegállományban vagyok. Várhatóan márciusban ,,D" vagy ,,E" minősítést kapok rokkant ellátásra. Kb. 3,5 évem lesz mire megszűnik majd a munkaviszonyom. A táppénz sem sok, de a rokkant ellátás még kevesebb lesz. Azt kérdezném, hogy ilyen esetben elesek-e a végkielégítéstől a betegállomány miatt? Illetve, hogy a +1 hónap sem jár-e, mert 5 éven belül vagyok a nyugdíjkorhatárhoz? Magyarul, mindentől elesek? Amennyiben mégis járna, hogy járjak el a munkahelyemen, hogy lenne jó a munkaviszonyomat megszüntetni? Teljes cikk...
C2-es minősítéssel jár nekem rehabilitációs kártya?
9 éve Azt szeretném kérdezni, hogy C2-es minősítéssel igényelhetek-e rehabilitációs kártyát? Milyen tanfolyam lehetőségeim vannak? Teljes cikk...
Lehet-e 8 órában dolgozni 80 százalékos egészségkárosodással?
9 éve Egészségkárosodásom mértéke 80 százalékos a minősítésem szerint. 8 órában dolgozhatok? Mennyi ideig? Teljes cikk...
Milyen ellátást lehet igénybe venni autoimmun betegség esetén?
9 éve Van három fiam az első, aki 23 éves kb. 10 éves kora óta ízületi gyulladásban szenved. Sajnos vannak időszakok (egyre többször), hogy szinte képtelen felállni és közlekedni. Munkát így nem tud vállalni, már semmilyen támogatást nem kapok utána. Ez egy autoimmun betegség, ami nem gyógyítható, rendszeresen jár orvoshoz. Érdeklődnék, hogy van-e lehetőség valamilyen támogatásra vagy esetleg munkavállalásra? Teljes cikk...
Magyarországról is kapok rokkantellátást, ha dolgoztam itt néhány évig?
9 éve Szlovákiában élek, csökkentett munkaképességű vagyok. Hét évet dolgoztam Magyarországon, azt mondták, hogy innen is jár a járadék nekem. Segítséget kérnék, hogy erről hol érdeklődhetnék? Teljes cikk...
Dolgozhatok rokkantellátás mellett közhasznú munkában?
9 éve Rokkantsági ellátást kapok, dolgozhatok-e a helyi önkormányzatnál közhasznú állásban? Kap-e utánam az önkormányzat az támogatást? Teljes cikk...
Adhatok-e bérbe üzlethelyiséget?
9 éve Rehabilitációs ellátásban részesülök, heti 20 órában alkalmazott vagyok. Kérdésem: üzlethelyiségét adhatok-e bérbe és ha igen milyen feltételekkel? Teljes cikk...
Lehet-e két bejelentett munkahelyem rokkantellátás mellett?
9 éve Rokkantsági ellátott vagyok, B2 besorolással. Napi 4 órában dolgozom, lehet-e még egy másik bejelentett 4 órás munkahelyem? Teljes cikk...
Felvehető-e a cafeteria rokkantsági ellátás mellett?
9 éve Érdeklődnék, hogy rokkantsági ellátás mellett 2016-ban, bruttó mennyi pénzért lehet dolgozni? Van-e különbség a diplomás minimálbér és a szimplán megállapított között, és azt figyelembe kell-e venni a rokkantsági ellátás mellett? Cafeteria felvehető-e, ha valaki a meghatározott maximumot dolgozza? Teljes cikk...
Lehet 6 órában dolgozni rehabilitációs ellátás mellett?
9 éve Apukámat leszázalékolták, 50 százalék C1-es kategória. El szeretne menni dolgozni , ő úgy tudja 4 órában lehet csak, de a munkáltató aki alkalmazná, 6 órában venné fel , mert így keres embert, és véleménye szerint apukámat 6 órában is lehet foglalkoztatni, anélkül, hogy rehab. ellátást ez befolyásolná. Teljes cikk...
Mit jelentenek az új rokkantsági besorolások?
9 éve Biztosítást fizetek már 30 éve. A jelenlegi értesítésben is az I és II kategória szerepel. Szeretném tudni, hogy a 2012-es rendelet óta mit jelent az új besorolás a rokkantság elérésében. Illetve melyiknek fele meg a C2? Teljes cikk...
Megvonják a támogatásaimat, ha dolgozom?
9 éve 25 éves vagyok, velem született csontbetegséggel, tartós betegség miatt árvaellátásban részesülök, mivel édesapám elhunyt még gyerekkoromban. Emellett emelt összegű családi pótlékot is kapok. Ezek összesen 65.000 ft körüli összeget tesznek ki. A családi pótlékot 3 évente, a másikat 2 évente vizsgálják felül. Az lenne a kérdésem, hogy mit tehetnék? Ugyanis úgy tudom, hogy a jelenlegi támogatásaim mellett nem lehet dolgozni, különben megvonják. Igaz jelenleg nem is tudnék, mert itthon fekszem csípőgyulladással és csípőprotézis műtétre várok, ami májusban lesz. Előreláthatólag a műtét után talán már tudnék munkát vállalni és szeretnék is, mert igaz a 65.000 nem kevés támogatás, de sajnos nem elegendő, ráadásul minden felülvizsgálatnál félnem kell, hogy esetleg megvonják. Tehát az lenne a kérdésem, hogy jól tudom-e hogy ezek mellett nem lehet dolgozni? Illetve ha elindítanám a megváltozott munkaképesség megítélése folyamatot, tudnék-e amellett dolgozni, akár részidőben? Még nem dolgoztam sehol. Mi a folyamata ennek?Próbálom megtalálni mi lenne a legjobb megoldás számomra mind anyagilag, mind a fizikai állapotomat figyelembe véve. Teljes cikk...
Mennyit dolgozhatok D besorolás mellett?
9 éve Kérdésem az lenne hogy D és 20 százalékos egészségi állapot mellett lehet e dolgozni, illetve ha igen akkor milyen alkalmazásban 8-6-4 órás foglalkoztatásban? A határozaton ez olvasható: Kizárólag folyamatos támogatás mellett foglalkoztatható. Mit jelent ez pontosan?? Mennyi lehet jelen pillanatban a havi kereset amitől többet nem kereshetek, mert akkor elveszik a rokkantsági járulék? Teljes cikk...
Mennyi rehabilitációs ellátást kaphatok?
9 éve Eddig rehabilitációs ellátást kaptam nettó 41350 forintot. Most c2 rokkant ellátást állapítottak meg. Mennyi ellátást kaphatok? Négy órában dolgoztam idáig kiközvetített rehabilitációs munkahelyen. Teljes cikk...
Indíthatok vállalkozást, ha kapok rehabilitációs ellátást?
9 éve Szeretném megtudni indíthatnék-e egyéni vállalkozást amellett,hogy C1 besorolással 3 évre rehabilitációs ellátást állapítottak meg? Végezhetek-e munkát e mellett a jövedelem mellett, illetve milyen kedvezményeket vehetnék igénybe a magam részére? Magam felé érvényesíthetem-e kedvezményként a rehabilitációs kártyát, illetve összegszerűen kb. mennyi fizetnivalóm lenne havonta. Teljes cikk...
Milyen munkaviszonyt létesíthetek rokkantsági ellátás mellett?
9 éve Rokkantsági támogatást kapok C2 kategória alapján. Kérdésem a következő: milyen munkaviszonyt létesíthetek az ellátás mellett? Konkrétan melyik vonatkozik rám? A heti 20 óra munka vagy a minimálbér 150 százalékát meg nem haladó jövedelem? Utóbbi esetben bruttó vagy nettó bér? Teljes cikk...
Megvonták a rehabilitációs ellátásom
9 éve A rehabilitációs ellátás három év után elvették, azt megelőzően rehabilitációs járadékban részesültem. A helyzetem, és állapotom megmaradt(stagnál?), ami nem megalapozott, mert az elsőfokú vizsgálat nem volt alapos... Sok mindenről beszélhetnék. De beadtam a másodfokra is! Jelenleg ez folyamatban van. Kérdésem: ha továbbra is megvan az adott százalék, mért nem kaphatok továbbra is ellátást? Pedig minden feltételnek megfelelek, de a határozatom szerit mivel az állapotom nem romlott ezért nem vagyok jogosult. Nincs munkaviszonyom sem. A legutóbbi munkahelyemnél sokáig táppénzre kényszerültem, indokoltan! Nem tarthatták fel a helyet, ezért közös megegyezéssel megváltunk egymástól. C1 kategóriára korábban megkaptam az összeget most pedig nem. Erre nem tudok értelmes magyarázatot találni. Teljes cikk...
8 órás munka mellett jár rokkantellátás?
9 éve Azt szeretném kérdezni, hogy rokkantjáradékos vagyok, eddig 4 órába bejelentett munkám volt és 8 órát dolgoztam, de most átakarnak tenni 8 órás közmunkára és ha bejelentek 8 órásra. Attól nem fog megszűnni a rokkantjáradékom? Ha elküldenek jár-e végkielégítés? Teljes cikk...
Kapok támogatást, ha vállalkoznék rehabilitációs járulék mellett?
9 éve Rehabilitációs járadékon vagyok és azt hallottam, hogy támogatást kaphatnék ha vállalkoznék, tudna információkat adni nekem ezzel kapcsolatban? Mit tartalmaz? Visszatérítendő vagy sem? Mik a feltételei? Teljes cikk...
A munkaadó elkérheti a szakorvosi papírjaimat?
9 éve Rokkantsági ellátásban részesülők rendelkeznek egy határozattal és orvosi véleménnyel. Ha rehab. munkát vállalok, a munkaadónak, vagy toborzóirodának jogában áll-e elkérni a szakorvosi véleményt a betegségek pontos feltüntetésével, vagy meg kell elégedniük csak a határozattal? Úgy gondolom, a szakvéleménybe való betekintés sérti a személyiségi jogokat és hátrányos megkülönböztetést eredményezhet a munkavállalóval szemben. Teljes cikk...
Jár-e nekem közgyógy igazolvány?
9 éve 1954. januárban születtem, már 62 éves leszek januárban. Május 6-án azt állapították meg, hogy össz-szervezeti egészségkárosodásom 56 százalék, minősítésem C2 kategória, foglalkozási rehabilitációm nem javasolt. Felülvizsgálatom nem javasolt. Több mint egy évtizede közgyógy igazolványt kaptam méltányosságból, III. fokú rokkantnyugdíjas voltam és sok gyógyszert kell szednem. Most erre a C2 kategóriára, ami rosszabb állapotú, mint az eddigiek, mellrákkal is műtöttek, kaphatok-e közgyógy igazolványt? Az előző közgyógy igazolványom december 27-én lejár és most még több gyógyszert kell szednem, a műtéteim óta. Teljes cikk...
Dolgozhatok leszázalékolás mellett?
9 éve Érdeklődni szeretnek Öntől, ha valakit leszázalékolnak, akkor amellett mennyit lehet dolgozni, illetve dolgozhatok-e tovább 8 órában? Teljes cikk...
Változtat-e a rokkantsági besorolásomon egy újabb betegség?
9 éve C2 kategóriában vagyok, nem rehabilitálható, súlyos depresszióval vagyok rokkantsági ellátáson. Következő felülvizsgálat 2016 júliusában lesz, 1 éve epilepsziát diagnosztizáltak, gyógyszereznek, de még így is vannak nagyrohamaim. (hirtelen elvesztem az eszméletemet, rángatózok) Mennyiben változtat ez a betegség a rokkantsági ellátáson? Vállalhatok munkát? Bár ez nem nagyon menne. Teljes cikk...
4 órás munka mellett jár-e ellátás?
9 éve Kérdésem, hogy ha 4 órában fogok dolgozni, akkor emellett kaphatom-e az ellátásomat? Teljes cikk...
Közmunka rokkantellátás mellett?
10 éve 2015 augusztusa óta (B2 -s kategória 34.600 ft/hó. ) rokkantsági ellátás állapítottak meg. Munkaviszonyban nem álltam. Szeptember 22-től munkaviszonyt létesítettem közfoglalkoztatottként (nettó 51800,- ft/hó) Nem sértek törvényt? Folytathatom a munkámat mint közfoglalkoztatott? Nem szüntetik meg a rokkantsági ellátásomat? Teljes cikk...
Dolgozhatok teljes munkaidőben rokkantellátás mellett?
10 éve Rokkantsági ellátás mellet, teljes munkaidőben határozatlan idejű jogviszonyt létesíthetek-e, a mindenkori minimálbér szerinti díjazással? Milyen kockázatokat rejt magába? Teljes cikk...
Rokkant ellátás mellett lehet-e külföldön vállalkozóként dolgozni?
10 éve Rokkant ellátás mellett lehet-e külföldön vállalkozóként dolgozni? Teljes cikk...
Indíthatok vállalkozást, ha rokkantnyugdíjas vagyok?
10 éve 2015. október 1-től véglegesített rokkantnyugdíjas vagyok, C2 kategóriában. Egyéni vállalkozást nyithatok-e, hogy az ellátás (75.000 Ft) megmaradjon.? Illetve a járulékfizetés mértéke és az adózásom is érdekelne. Teljes cikk...
Jár-e pótszabadság rehabilitációs ellátás esetén?
10 éve Szeretném megtudni, hogy pótszabadságra jogosult vagyok-e. Régi 67 százalékos III csoportban vagyok leszázalékolva, 2007-ben véglegesítették. 1954-ben születtem. Nem voltam az új komplex vizsgálaton, mivel betöltöttem az 57 évet. A rehabilitációs munkahely nem adja meg a pótszabadságot. Teljes cikk...
Cégtulajdonosként rehabilitációs ellátás mellett dolgozhatok?
10 éve Egy cégben 20 százalékos tulajdonom van és itt heti 20 órában munkát végzek. Rehabilitációs ellátást kapok havonta. Kérdésem, hogy tulajdonosként rehabilitációs ellátást mellett dolgozhatok-e vagy sem? Teljes cikk...
Nem kap utánam támogatást a munkavállaló, ha korábban kaptam rokkantsági besorolást?
10 éve 2009-ben véglegesítettek le II. csoportú rokkantként, most lenne lehetőségem, hogy 4 órában dolgozzak. De azt mondták, mivel régi a papírom nincs kategóriám, így nem kapnak rám támogatást. Valóban így van ez? Ha nem milyen paragrafus véd, hogy dolgozhatok? Teljes cikk...
Vissza kell adnom az ápolási díjat, ha leszázalékolnak?
10 éve Jelenleg őstermelő vagyok családi gazdaságban, évi árbevétel 5 millió forint alatt + mvh-s támogatás 1 millió alatt. 4 órás munkaviszonyban vagyok, a fiam asztmája miatt még egy évig ápolási díjat kapok. Sajnos jelenleg táppénzen vagyok, és háziorvosom lassan 240 nap után elindítja leszázalékolásomat. Kérdésem az lenne, hogy járok jobban ha rehabilitációs járadékot vagy rokkantsági járadékot fogok kapni. Gondolom, az ápolási díjat vissza kell adnom. Teljes cikk...
Jogszerű, hogy öt éve rehabilitációs ellátást kapok?
10 éve A 2012.06.22 napján kelt 510057/2012 számú I fokú orvosi szakvélemény szerint nevezett rehabilitálható, de komplex rehabilitációja nem javasolt. Nevezett III. csoportú rokkantnak tekintendő. Egészségkárosodása Összérték: 63 százalék Állapota C2-es minősítési csoportba tartozó. Rehabilitálható, foglalkozási rehabilitáció nem javasolt (III. Rehabilitációs javaslat. Tartós foglalkozási rehabilitációt igényel, azonban egyéb körülményei miatt a foglalkozási rehabilitációja nem javasolt.) 2012 első havi törvénymódosításnál átsoroltak rehabilitációs ellátásra. Azóta is ezt az összeget és ilyen jogcímen kapom. Kérdésem jogszerű-e ez az ellátás öt éven keresztül? A törvények és a rendeletek között ezen besorolással nem is kaphatnék rehabilitációs ellátást rokkant ellátást olvastak. A rehabilitációs ellátás 2+1 évre hosszabbítható 3 év után nem járhat rehabilitációs ellátás csak rokkant. A rehabilitációs kártyát még sem a rehabilitálhatóság időpontjától azaz 2012.01.01 postázták hanem 2014.05.07 bocsátották rendelkezésemre. Kérdésem lényege hol és melyik ügyintéző hibázott és nézte el a törvényeket. Teljes cikk...
Táppénz alatt nem jár rehabilitációs eljárás?
10 éve 2014.02.18 óta rehabilitációs ellátásban részesülök, dolgozom heti 20 órában. Az lenne a kérdésem hogy ha egy adott hónapban táppénzre megyek azokra a napokra nem jár a rehabilitációs ellátás? Vagyis kevesebb rehabilitációs ellátást kapok arra a hónapra? Hiszen ha táppénzen vagyok akkor is munka viszonynak számít, csak éppen táppénz alatt nem dolgozom! Azzal érvelnek hogy két ellátást nem kaphatok. Teljes cikk...
Nem kapok hitelt, amíg nem vagyok rokkantnyugdíjasnak minősítve
10 éve 33 éve baleseti járadékot kapok 36 százalékos egészségkárosodást állapítottak meg, az állapotom végleges. 2013. 11.19-től rokkantsági ellátás kapok, ami jelenleg 50 százalék C2 minősítési csoportba tartozom, foglalkoztatási rehabilitáció nem javasolt. Két különböző dologból fakadó az egészségem károsodottsága és az ellátás. Mégsem lehetek rokkant nyugdíjas, mert állítólag a két egészségkárosodás nem vonható össze? Tisztességes, rendes ellátást kapok, de minden bank elutasít, amikor házvásárlásból fakadóan 5 millió forint iránt igényt nyújtok be. Az elutasítás okát abban látják, hogy 2017 februárjában ismételt szakorvosi bizottság előtt kell megjelenjek és feltételezik, hogy kevesebb ellátást kapok "esetleg". Majd ha rokkantnyugdíjas leszek" kapok kölcsönt - ezt mondják. Teljes cikk...
Mit jelent a betegség véleményezése?
10 éve Szeretném megkérdezni, hogy az mit jelent az hogy a betegség 2014.09.01-ről véleményezhető. A férjem 2014.12.08-án szívrohamot kapott kórházba került és 2015.06.02-án leszázalékolták, nem dolgozhat, rokkantnyugdíjat kap. 1973 óta dolgozott ez az egy munkahelye volt addig még beteg nem lett és le százalékolták. Teljes cikk...
Visszamenőleg lehet kapni rokkantsági nyugdíjat?
10 éve Édesanyámtól megvonták a 40 százalékos leszázalékolt nyugdíját azelőtt és ezután bejelentett munkaviszonya volt ez év októberéig, újra beadta a bizottsághoz a papírját és így B2-es rokkantsági nyugdíjat állapítottak meg nála, ha igénybe veszi a rokkantsági nyugdíjat akkor arra a közbeeső időre míg dolgozott megkapja e visszamenőleg a nyugdíjat? Teljes cikk...
Fellebbezzek-e a C1 kategória ellen?
10 éve Benyújtsak-e fellebbezést a határozat ellen, amelyben az alábbi kódokkal F2030, F7090, D5610, G4090, E7850 c1 minősítést kaptam? A foglalkozási rehab minősítése: javasolt. A 4 órás munkára, melyet irányítás mellett végzek - terápiás célzattal-szükségem van, 21 éve dolgozom egy vállalatnál. 5 éve rokkantként. Korábban végzett munka javasolt. Melyik a jobb minősítés számomra, hogy dolgozhassak? A c1 vagy a c2? Állapotom sajnos végleges, szüleimmel élek, az ő támogatásukra szorulok, de nem helyeztek gyámság alá. Ez fontos lenne? Ha táppénzen leszek, nem jár az ellátás? Teljes cikk...
Megszűnik a rehabilitációs ellátásom?
10 éve A rehabilitációs ellátásomat 2015. október 1-től megszünteti a Rehabilitációs Ellátási és Szakértői Főosztálya. Egyben visszavonja a rehabilitációs kártyámat is. Ezt szeretném megfellebbezni. 2007-ben műtöttek meg, szívbillentyű korrekciót és műbillentyűt kaptam. 2008-ban leszázalékoltak. Felülvizsgálatra többször kellett mennem. A törvények változása miatt el kellett helyezkednem. /Egyéni vállalkozó vagyok, jelenleg mellékfoglalkozásban./ A 2014-ben munkaviszonyban bejelentett bérem 118.000,- Ft. Ezt kifogásolják. A rehabilitációs hatóság szerint a rehabilitációs ellátás összege 88.470,- Ft, /a rehabilitációs ellátás kétszerese/ illetve a mindenkori kötelező legkisebb minimálbér összege lehet. Az új törvény szerint komplex minősítésre, felülvizsgálatra még nem került sor, pedig 2012. január 20-án én visszaküldtem a választ a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak. Teljes cikk...
Mi számít jövedelemnek?
10 éve Kérdésem a következővel kapcsolatos: van ez a szabály: "....megszűnik a rokkantsági ellátásra való jogosultság, ha az ellátásban részesülő keresőtevékenységet folytat, és jövedelme három egymást követő hónapon keresztül meghaladja a minimálbér 150 százalékát. (Egyéni és társas vállalkozó esetén minimálbér alatt a részükre szóló szabályban meghatározott minimálbért, illetve garantált bérminimumot kell érteni)." 2011. évi CXCI. törvény a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról. Pontosan MI számít itt jövedelemnek? CSAK a munkabér vagy a munkabér+nyugdíj+esetleges más nyugdíjszerű ellátás, azaz az ÖSSZES együtt? Teljes cikk...
Miért nem számít szolgálati időnek a rokkantellátásban töltött idő?
10 éve Én 89 százalékos rokkantsági ellátást kapok, D kategória. Ki tudja, hogy nekünk miért nem számít szolgálati időnek ez az idő? Én 12 éve vagyok rokkant. 24 évem van ledolgozva, én is fizetnék nyugdíjjárulékot, hogy szaporodjanak az éveim, mert sosem lehet tudni, mikor leszek munkára alkalmas. Teljes cikk...
A cafeteria beleszámít a jövedelembe?
10 éve Rokkantsági ellátott vagyok. Kérdésem, hogy a keresetkorlát meghatározásánál (a jövedelem három egymást követő hónapban maximum a minimálbér másfélszerese lehet) a jövedelembe a cafeteria beletartozik-e. Teljes cikk...
Hány órát lehet dolgozni, ha rokkantellátást kapok?
10 éve Pontosan hány órát lehet dolgozni a rokkantellátás mellett? A nyugdíjam 58 ezer forint. Teljes cikk...
Dolgozhatok rokkantsági ellátás mellett?
10 éve Rokkantsági ellátást kapok, C2 kategóriába soroltak, foglalkozási rehabilitációm nem javasolt. Az a kérdésem, hogy hány órában dolgozhatok? Teljes cikk...
Mi számít bele a jövedelembe, ha kapok rokkantsági ellátást?
10 éve Ha 96 ezer forint a rokkantsági ellátás és 97 ezer forint a keresőtevékenységért kapott bér, mi számít bele a 3 havi átlag számításánál a jövedelembe? Csak a keresőtevékenység után járó összeg? Teljes cikk...
D besorolás mellett lehet-e dolgozni?
10 éve Én D besorolású vagyok, rokkant ellátást kapok, elmehetek-e dolgozni pár órában? Teljes cikk...
Mennyi szabadság jár, ha rokkantellátás mellett dolgozom?
10 éve Rokkantellátás melletti, 8 órás munkavégzésnél mennyi szabadság jár? 58 éves vagyok, fizetésem 134 000 forint. Teljes cikk...
Elvették a rehabilitációs ellátásomat
10 éve 2015.április 1. megszüntették a rehabilitációs ellátásomat. A régi szoc.járadékból lett az új ellátás. Én 2006 óta dolgozom ezen a munkahelyen, és eddig még nem volt semmi probléma. Most arra hivatkoztak, hogy a hathavi bérem átlaga meghaladta a 80000 Ft-ot. Még nem voltam az újabb komplex felülvizsgálaton, pedig már kellett volna menni 2012-ben. Kérdésem az lenne: hogy jogosan vették-e el a juttatást, és hogy szabad-e dolgozni mellette 8-órát. Én nem láttam sehol korlátozást,sem a munkaidőre,sem pedig a fizetésre. Teljes cikk...
Megváltozott munkaképességgel kapcsolatos szakértő - Kappel Katalin
10 éve Kappel Katalin vagyok, munka- és szervezetpszichológus. Pszichológus diplomámat 2010-ben az ELTE munka-, döntés- és szervezetpszichológia szakirányán szereztem. Ezt követően a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ergonómia és Pszichológia Tanszékén munka- és szervezet szakpszichológus képzést végeztem el. Teljes cikk...