kapubanner for mobile

Csak május 1-től igényelhető az állami bértámogatás

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Egyelőre nem jelent meg a gazdasági mentőcsomag egyik legjobban várt elemére vonatkozó szabályozás. A rövidített munkaidő után igényelhető bértámogatásról Palkovics László azt mondta, május 1-től lehet igénybe venni.

Egyelőre késik a magyar Kurzarbeit-rendelet. A kedden beharangozott gazdasági mentőcsomag egyik legjobban várt elemére vonatkozó szabályozás még nem jelent meg a Magyar Közlönyben.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tegnapi szavai szerint a vállalatok csökkentett munkaidő bevezetése esetén 3 hónapra állami bértámogatást igényelhetnének a kieső összeg 70 százalékáig. Hogy ezt pontosan miként és mely cégek kérhetnék, azt egyelőre homály fedi.

Közben a tárcavezető az InfoRádiónak annyit elárult a részletekről, hogy ha egy vállalat csak 3 napig tudná alkalmazni egy dolgozóját és két nap kiesne a munkahétből, akkor ebben az időszakban 3 hónapig az állam állja a költségek 70 százalékát, amennyiben ez a munkakiesés a teljes munkaidő 15-50 százaléka közé esik.

A kedvezményt május 1-jétől lehet igénybe venni - tette hozzá.

További kritérium, hogy a cégeknek legalább addig kellene továbbfoglalkoztatni a munkavállalót, ameddig a bértámogatást kapta.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek