Csaknem háromszázmilliárd a Munkaerőpiaci Alap költségvetése
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat
Ebben az évben 278,7 milliárd forinttal gazdálkodhat a Munkaerőpiaci Alap. Ebből a hagyományos munkaerő-piaci programokra, így a különféle képzési, foglalkoztatási támogatásokra 50 milliárd forintot költhetnek.
A költségvetési törvény szerint idén 278,7 milliárd forint kiadás és bevétel szerepel a Munkaerőpiaci Alap (MPA) büdzséjében. Ebből a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának támogatására 52 milliárd forintot, a munkanélküliek járadékából kikerülők önkormányzati foglalkoztatására, segélyezésére 29,3 milliárd forintot ad át az alap a központi költségvetésnek, míg az európai uniós programok társfinanszírozására 6,6 milliárd forintot biztosít - derül ki a törvényből.
Az alap a hagyományos munkaerő-piaci programokra - így a különféle képzési, foglalkoztatási támogatásokra - 50 milliárd forintot irányozhat elő. A szakképzési célú kifizetések kerete 21,8, míg a munkanélküliek járadékára 80,3 milliárd forintot tervezett az MPA.
A felszámolás alá kerülő cégek dolgozóinak bér- és végkielégítés járandóságára felhasználható bérgarancia idei kerete 4,2 milliárd forint lesz. A rehabilitációs célú munkahelyek létrehozását 3,3 milliárd forinttal támogatja az alap. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat működtetésére, fejlesztésére 20,7 milliárd forintot biztosítanak.
A nonprofit munkavállalást 250 millióval támogatják
Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőségnek 396 millió forintot adnak, a társadalombiztosítási alap részére 730 milliót, területkiegyenlítésre pedig 405 millió forintot továbbítanak. A nonprofit szektorban történő munkavállalást 250 millió forinttal támogatja a Munkaerőpiaci Alap.
Az MPA bevételét - ami a tervek szerint az idén ez 230,4 milliárd forint lesz - döntő részben a munkaadók és a munkavállalók e célból fizetett járuléka teszi ki. A munkaadói járulék jelenleg 3 százalék, a munkavállalói pedig 1 százalék, míg a szakképzési hozzájárulás 1,5 százalék. Ugyancsak jelentős forrás a munkaadók szakképzési hozzájárulása, amiből 2005-ben 23,6 milliárd forint bevételt terveznek. A munkaadói rehabilitációs hozzájárulás előirányzata további 9,9 milliárd forint.
Új bevétel lesz az idén a vállalkozói járulék, ami 11,2 milliárd forintot tesz ki: ezt az egyéni vállalkozók fizetik annak érdekében, hogy igénybe vehessék az alap szolgáltatásait.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?