Csökkentené a kormány a vállalkozások adóterheit
Az elkövetkezendő években is kiemelt cél a munkát terhelő adók és a vállalkozások közterhének további csökkentése - állítja a pénzügyi tárca adóügyi államtitkára.
Az adórendszer még inkább foglalkoztatás- és vállalkozásbaráttá tételére is szükség lenne - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára az Adózás Európában címmel rendezett nemzetközi adókonferencián.
Az államtitkár kifejtette: az adórendszer elmúlt években megvalósított átalakítása, vagyis a jövedelmek, az élőmunka közterheinek csökkentése, illetve az adóbeszedés hatékonyságának növelése a versenyképesség növelését szolgálta. Ezt az utat folytatni kell - hangsúlyozta.
A konferenciát tizenkettedik alkalommal szervezte meg a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete (Moklasz) a partner szakmai szervezetekkel közösen, központi témája idén az adórendszer továbbfejlesztése. Herich György, a Moklasz elnöke a konferencia sajtótájékoztatóján elmondta, a rendezvénnyel az adópolitika alakításához kívánnak hozzájárulni.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?