Czomba Sándor: a szakképzés egyik legfontosabb célja a munkanélküliség megelőzése
A mostani válságnak nem tudni hol a vége, így nagyon nehéz olyan eszközökkel készülni, amely a mostani válságra megfelelő választ tud adni - jelentette ki a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.
A szakképzés egyik a legfontosabb célja a munkanélküliség megelőzése; olyan piacképes szakmát kell a fiatalok kezébe adni, amivel tudnak, akarnak és képesek lesznek dolgozni - hangsúlyozta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Szolnokon. Czomba Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal által szervezett kétnapos Pályaválasztási kiállítás első napján azt mondta, hogy amíg van magyar munkaerő addig magyarokkal kell feltölteni az itt működő cégek álláshelyeit. Hozzátette: az elmúlt időszak alapján egyértelmű, hogy a cégek alapvetően magyar munkatársakat keresnek, csak "sajnos fogytán van a használható, hadra fogható magyar munkaerő". Ezért kell mindent megtenni, segíteni minden eszközzel, lehetőséggel a jelenleg munka nélkül lévő embereket - emelte ki.
Az államtitkár arról beszélt, hogy egészen más problémákkal küzd a munkaerőpiac jelenleg, mint 2010-ben. Szavai szerint akkor egy "borzasztó magas" munkanélküliség mellett kellett valamit tenni, hogy ne segélyen, hanem munkalehetőségen keresztül tudjanak az emberek boldogulni. Tizenhárom éve a munkanélküliségi rátát, illetve a foglalkoztatási adatokat tekintve is bőven az utolsó negyedben volt Magyarország az uniós országok között, jelenleg a svédekkel, a németekkel, a franciákkal "vagyunk egy súlycsoportban", most 3,9 százalék a munkanélküliségi ráta - számolt be.
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is óriásit változott a helyzet az elmúlt bő tíz évben: bár kicsit magasabb a munkanélküliségi ráta az országos átlagnál, 5,6 százalék körüli, de számottevő a javulás a korábbi két számjegyű adatokhoz képest - tájékoztatott. Czomba Sándor a fiatalok helyzetéről azt mondta, hogy míg 2013-ban a vármegyében 3500 regisztrált pályakezdő álláskereső volt, idén nyáron 750. Ez még mindig sok, de érezhető a javulás - jegyezte meg.
Fontosnak nevezte, hogy a fiatalok piacképes szakmát válasszanak. A koronavírus-járvány idején minden munkáltató megtanulta, hogy a használható embereit meg kell tartani, ennek is köszönhető, hogy ma Magyarországon a foglalkoztatás ilyen magas szinten van - mutatott rá az államtitkár. Hozzátette: míg a koronavírus-járványnak volt eleje és nagyjából látszott a vége, a mostani válságnak nem tudni hol a vége, így nagyon nehéz olyan eszközökkel készülni, amely a mostani válságra megfelelő választ tud adni. Czomba Sándor biztatta a vállalkozásokat, hogy türelemmel és kitartással keressék a magyar munkaerőt. A duális képzés adta lehetőségeket maximálisan ki kell használni, a szakmát igazán éles körülmények között, éles helyzetben lehet megtanulni - mondta az államtitkár.
Berkó Attila, Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei főispán a megnyitón arról beszélt, hogy fontos a munkaalapú társadalom tovább építése, megerősítése. A vármegyében a szakképző intézményekkel, az általános iskolákkal jó kapcsolatot ápolnak, a régióban is versengenek a munkáltatók a szakképzett munkaerőért - mondta. A szeptember 27-28. között megrendezett Pályaválasztási kiállítás az általános iskolák 7-8. osztályos tanulói, a szüleik és a pedagógusok számára nyújt információt a pályaválasztásról. Az eseményen bemutatkoznak a megyei középfokú oktatási intézmények, valamint lehetőség nyílik arra, hogy a fiatalok megismerjék az egyes foglalkozásokat, és betekintést nyerhetnek abba, hogy mivel foglalkoznak az egyes szakmák képviselői - tájékoztatott. Tagai Dóra, a thyssenkrupp Components Technology Hungary Kft. HR-vezetője arról beszélt, hogy Debrecenben, Győrben és Budapesten erősek az egyetemi kapcsolataik. Szoros együttműködésben dolgoznak a jászberényi Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégiummal, a pár éve indított duális képzés nagyon jól funkcionál. Több mint száz diákot rotációs képzésben tudtak fogadni az évek során, valamint több mint negyven diák vett illetve vesz rész a duális képzésben, akik közül sokakat foglalkoztatnak már, mások tovább tanulnak egyetemeken. A szakember bátorította a fiatalokat a műszaki képzésben való részvételre.
MTI
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?