kapubanner for mobile

Diákok nyerték a jogesetmegoldó versenyt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda idén negyedik alkalommal hirdette meg jogesetmegoldó versenyét, a KPMG Jövőépítők Programot a magyarországi egyetemek joghallgatói részére. A pályázati felhívásra több mint 100 diák jelentkezett, közülük választották ki a legjobbakat, akiknek a KPMG gyakornoki lehetőséget ajánlott fel.

A KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda négy éve indította el a KPMG Jövőépítők Programot, amelyben olyan hallgatókat keresnek, akik meglévő tapasztalataik rendszerezése mellett szívesen tekintenek a jövőbe, és gondolkodnak előremutató jogi kérdéseken.

Az első, írásbeli fordulóban a hallgatók háromfős csapatokban oldottak meg egy komplex jogesetet, amely egy vállalkozás működésével kapcsolatban felmerülő szerződési jogi, munkajogi, adatvédelmi és fogyasztóvédelmi kérdésekkel volt kapcsolatos. A jogeset a klasszikus jogi területek érintése mellett számos olyan kérdést is felvetett, amely a fejlődő társadalom újszerű jogi problémáira reagált, ideértve például az influenszermarketing, az automatikus döntéshozatal, valamint a platformalapú munkavégzés kérdéseit.

Az első forduló jogeseténél is olyan életszerű feladatot fogalmaztunk meg, amelyhez hasonlóval később, a való életben is találkozhatnak majd a hallgatók” – emelte ki dr. Gera Anna, aki a 2021-es KPMG Jövőépítők Programon hallgatóként vett részt, idén pedig már másodszor támogatta az iroda munkatársaként, szervezőként és zsűritagként a program megvalósítását. „Nagyszerű megoldásokkal jelentkeztek a csapatok, amelyekben nemcsak tudásukat, hanem kreativitásukat is hasznosították.

A döntőbe jutott hat csapat részére dr. Ferenczik Zoltán, az ügyvédi iroda vitarendezési szakértője tartott felkészítő előadást a jogesetmegoldás gyakorlati lépéseiről és az érvelési technikákról. A megmérettetésen pedig az ügyvédi iroda kollégái és a tavalyi győztes csapat tagjai segítették mentorként a csapatokat a jogesetmegoldás gyakorlati lépéseiben. A feladat során egy, a gazdasági társaságok működésével kapcsolatos jogesetet és az arra vonatkozó kérdéseket kellett feldolgozniuk, majd a megoldásaikat jogilag megalapozottan és strukturáltan előadniuk a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda szakértőiből álló zsűrinek.

A KPMG Jövőépítők Program idei nyertesei:

  1. helyezett: JogÁSZOK: Fallman Aliz, Kölcsei Viktória, Kovács Bence (ELTE ÁJK, V. évfolyam)
  2. helyezett: Jogoskodók: Sztrein Virág Brigitta, Kovács Emma, Biró Roland (SZTE ÁJTK, III. évfolyam)
  3. helyezett: Nehéz (jog)esetek: Horváth Csaba, Kolozsvári Ádám, Kovács Dániel (SZTE ÁJTK, IV. évfolyam)

Döntőbe jutott további csapatok:

  • “Ide találjunk ki valamit”: Dani Péter Krisztián, Kajdy Fruzsina Petra (ELTE ÁJK, IV. évfolyam), Kovács Tamara Réka (PPKE JÁK, IV. évfolyam)
  • Jogból is megárt a sok: Molnár Örs, Sárkány Tamás, Simon Péter (PTE ÁJK, IV. évfolyam)
  • Tripla dupla: Hegedűs Barnabás, Bogár Sára, Kovács Ákos (PPKE JÁK, V. évfolyam)

Az első helyezett csapat tagjai számára gyakornoki lehetőséget ajánlott fel a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda, emellett minden döntőbe jutó csapat értékes ajándékokat kapott.  

 

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek