Egy új asztal lenne a hatékonyság kulcsa?
Lehet, hogy az informatikusoknak helyet kéne cserélnie az értékesítőkkel? Vagy csak közelebb kéne költöztetni egymáshoz két kollégát az irodán belül ahhoz, hogy jelentősen hatékonyabbá váljon a cég? A tudósok mára pontosan tudják, hogy hatnak ránk a terek. Kár lenne ezt nem kihasználni.
Belmagasság:
mivel nem esztétikai szempontokat figyelünk most, a nagyobb belmagasság sem jobb a kisebbnél, mindössze azt kell tudni, mit várunk el azoktól, akik ilyen vagy olyan térben dolgoznak. Az alacsonyabb belső tér a matematikai, a tágas magasság pedig a fogalmi gondolkodást kapcsolja nagyobb teljesítményre. Vagyis nagy belmagasságú térben jobban megy az átfogó, stratégiai gondolkodás, az alacsony belső pedig inkább a behatárolt, nagy koncentrációt igénylő feladatokhoz ideális.Érdekes bizonyíték erre, hogy állítólag a mostanában divatos, régi gyárépületekben székelő infó-cégek sok programozója valamiféle sátrat eszkábál a saját asztala fölé, tudattalanul előállítva a munkafolyamatához szükséges optimális teret.
Távolság és láthatóság:
a kutatások eredménye szerint szorosan összefügg a szervezeten belüli együttműködés szintje az irodában mért távolságokkal. Egyszerűen fogalmazva, minél többet kell gyalogolni egy kolléga asztalához a sajátunktól, annál kevésbé leszünk motiváltak, hogy kapcsolatba lépjünk vele. Ha valakihez 80 lépésnél többet kell megtennünk, valószínűleg szinte nem is beszélünk vele. Vagyis az elrendezésnél érdemes figyelembe venni a szervezet munkafolyamatait és egyáltalán nem biztos, hogy csak azoknak kell "elérhető távolságban" lennie, akik már most is napi munkakapcsolatban vannak. Egy jól átgondolt költözködéssel az irodán belül ösztönözhetjük az együttműködést, és akár új, üdvös folyamatok indulhatnak el. Figyelembe kell venni ugyanakkor azt is, hogy az elmúlt években növekedett a dolgozók terület igénye, szellősebb tereket, több saját helyet szeretnének. Ugyanilyen fontos a láthatóság is. Ha valaki a szemünk előtt van, egy rövid pillantás is újból és újból emlékeztet, hogy meg kell majd beszélnünk vele valamit. A láthatóság jól szervezett központi közlekedőkkel, közös terekkel akár szeparált irodákban is megoldható. Szükség is van némi szeparálásra, mert kutatások szerint a modern, nyitott, egylégterű irodákban folyó nyüzsgés a dolgozók közérzetét 32 százalékkal, hatékonyságukat 15 százalékkal rontja. Az ilyen típusú irodák nem kívánt agytevékenységet váltanak ki, és ez akadályozza a munkaerőt feladata elvégzésében.Természet:
Évtizedekkel ezelőtt elfogadott elmélet, hogy az ember és a természet között van valamilyen ösztönös kötelék. Mostanra azt is egyértelműen kimutatták, hogy a hatékonyságra és a stressz szintjére is jótékony hatással van a természettel való vizuális kapcsolat. Legyen ez akár egy növény, akár a szabad kék ég látványa. Csalni itt nem lehet, egy szép poszter vagy "álablak" egyáltalán nem vált ki azonos hatást.Zajszint:
az építészek régóta foglalkoznak a terek akusztikájával, mostanra azonban azt is felmérték, hogy pontosan hogyan hat a produktivitásra és kreativitásra a minket körülvevő hanghatás. Az eredmények szerint körülbelül 70 decibel az ideális zajszint, ez nem túl hangos, hogy zavarja a kreatív gondolkodást, de elég ahhoz, hogy ne érezzük kellemetlen vákumban magunkat.Fény:
az végképp nem újdonság, hogy a fény direkt hatással van a hangulatra és aktivitásra. Mindenképpen elég sok kell belőle ahhoz, hogy megelőzzük a biológiai reakcióként fellépő álmosságot. A legjobb természetesen a természetes világosság, amennyire lehetséges. Ha viszont ez nem, vagy nem elegendő mennyiségben áll rendelkezésre, mindenképpen meleg fényű lámpákkal célszerű megvilágítani az iroda tereket. Ez ugyanis bizonyítottan csökkenti a stresszt - szemben a hideg neonok ragyogásával.A cikk az enrtrepeneur.com bejegyzése alapján készült.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Sokan csak akkor foglalkoznak az alvás minőségével, amikor már érzik a teljesítményükön a hatását. Pedig nemcsak az számít, mennyit alszunk,... Teljes cikk
A nyugati országokban romlik a fiatalok jóléte, az északi országok pedig továbbra is vezetik a boldogsági ranglistát - derül ki egy friss... Teljes cikk
Mindenki arra vágyik, hogy kiegyensúlyozottak legyenek a napjai, legyen ideje a családjára, hobbijára, társas kapcsolataira és a munkahelyen is jól... Teljes cikk
- Hogyan válasszunk irodai forgószéket - HR- és vezetői szempontok 3 hónapja
- Az olasz bútorművészet: amikor a dizájn találkozik a funkcionalitással 6 hónapja
- Kiderült, mitől lesz ideális egy iroda 2025-ben 7 hónapja
- Meglepő fordulat: tévedtünk, miért okoz alvászavart a mobilozás 8 hónapja
- Felmérés: a vezetők többsége szerint a munkaerő még nem áll készen az AI hatékony hasznosítására 11 hónapja
- Flexibilis terek: Irodák a hibrid munkavégzés korában 1 éve
- Munkahelyi hatékonyság növelése szinte ingyen 1 éve
- Nem kertelt a vezérigazgató: akinek az irodai munka nem tetszik, mehet amerre akar 1 éve
- 4 millió kormányzati alkalmazottat bocsáthatnak el az Egyesült Államokban 1 éve
- A legjobb munkavállalók megtalálásának esélye gyakorlatilag nulla? 1 éve
- Ezért érdemes állítható magasságú asztalt beszerezni 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?