kapubanner for mobile

Egyre keresettebbek az MBA-s tanácsadók

A legjobban a tanácsadói szektor fizet, 20 százalékkal több fiatal MBA-s kell világszerte, Magyarországon pedig a nyugati fizetések harmadát lehet megszerezni, többek között ez szerepel a Topmba.com MBA-sekről készített globális felmérésében.

Az MBA (Master of Business Administration vezetői fokozatot jelöli) végzettségűek iránt növekszik az érdeklődés, áll a Topmba.com nemzetközi felmérésében, melyben 500, köztük Magyarországon is tevékenykedő vállalat toborzási szakértőit kérdezték az igényekről. Globálisan összességében 20 százalékkal több MBA fokozatú szakemberre van szüksége a cégeknek az egy évvel korábbihoz képest. Különösen megnőtt a tanácsadói szektorban a kereslet (35 százalék), de a pénzügyi terület is bővülés előtt áll (20 százalék).

A kutatás szerint Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a végzős MBA-seket átlagosan 69 300 (17,3 millió forint) eurós éves fizetési ajánlat várja, ami közel 2000 euróval több az egy évvel korábban mértnél.

Évi 22 ezer eurós fizetés nálunk
A legmagasabb alapfizetés a tanácsadói szektorban csíphető meg (77 000 euró, 19,2 millió forint), de egy észak-amerikai cég 96.000 eurós keresettel csábítja a legjobb jelentkezőket.
A kutatás szerint a nyugat-európainál lényegesen alacsonyabb, évi 22 000 eurós (évi 5,5 millió forint, havi bontásban mintegy 450 ezer forint) alapfizetésre számíthatnak a magyarországi végzős MBA-sek. "Az MBA-sek iránti növekvő munkáltatói igény a leendő MBA-seknek azt jelenti, hogy egy év múlva, a fokozat megszerzése után, jó esélyekkel startolnak az álláspiacon", fogalmazott a felmérés készítője Nunzio Quacquarelli.

Templommenedzsment kurzus Ázsiában
A MBA-tanulmányokkal kapcsolatos érdekesség, hogy a távol-keleti egyházak is felfedezték a menedzseri képzés előnyeit. A kínai sanghaji egyetem például MBA-kurzus indított buddhista szerzetesek számára templommenedzsment néven. A gazdaságtudományi képzés keretében az első évfolyamba beiratkozott 18 szerzetes megtanulja, hogyan kell működtetni, reklámozni, a turisták ezrei számára vonzóvá tenni a buddhista egyházi emlékeket.
Ázsiában ugyanis a buddhista templomok, kolostorok egyre nagyobb idegenforgalmi látványosságokká váltak. A vallási emléktárgyak árusítása, a turisták idegenvezetése, elszállásolása egyre nagyobb üzlet, derül ki a Pályacsúcs Magazin cikkéből.

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Amit az egyetem után senki nem mond el – álláskeresés a gyakorlatban

Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk

Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek

A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk

A titkos fegyver, ami átalakítja a toborzást: ismerd meg az ATS-t

Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek