Egységesülnek az önéletrajzok
Elsősorban azoknak ajánlják az Europasst, akik nem tudnak igazán önéletrajzot írni. A szakember szerint attól még lehetnek jó szakemberek. Bár egyre többen használják, még mindig számos tévhit kering az egységes uniós önéletrajzról.
Ez az egyik leggyakoribb tévhit az Europass önéletrajzzal kapcsolatban, pedig a hozzá kapcsolódó dokumentumok hazai hr-eseknek is megkönnyítik a dolgát - mondta a FigyelőNetnek Gáspár Móna, a Nemzeti Europass Központ projektvezetője. A bizonyítvány-kiegészítő arra is jó például, hogy a szakember követni tudja, melyik képesítés milyen tudást takar hiszen folyamatosan változik az OKJ-képesítések rendszere is. Az oklevélmelléklet is hasznos lehet, főleg most, amikor alapjaiban változik meg a felsőoktatás rendszere. A melléklet segítségével áttekinthető, hogy mit takarnak az egyes szakok, vagy hogy miben különbözik két diploma, ha az egyiket a bolognai rendszer szerint, a másikat hagyományosan szerezték a jelentkezők.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk
A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk
Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?