kapubanner for mobile

Egyszerű stílus kisokos üzleti találkozókra

Gyakran hallani a mondást, hogy “nem a ruha teszi az embert”, ez azonban sajnos nem áll meg az üzleti világban. Az érvényesüléshez ugyanis legtöbbször nem elegendő, ha csupán a professzionális képességeidet tökéletesíted, hanem fontos a megfelelő külső is. Most egy egyszerű útmutatást szeretnénk adni a témában.

üzleti

Miért annyira fontos a jó megjelenés? 

Az első benyomás fontosságát senkinek nem kell magyarázni, márpedig ebben hatalmas szerepe van a másik ember külsejének. A megjelenésed gyakorlatilag egy eszköz, amivel a külvilág számára kommunikálod azt, hogy ki vagy. 

A jó megjelenés alapja az ápoltság, ha ez megvan, akkor már csak a megfelelő ruhatárat kell összeállítani. Bár az üzleti stílustól sokan azt gondolják, hogy monoton, unalmas és túl komor, ha minőségi darabokat vásárolsz és ügyesen állítod össze őket, akkor egyszerre lehetsz stílusos és hivatalos is. Hogyan kezdj bele? 

Az ápolt külső mindennek az alapja

Nem lehet eléggé hangsúlyozni az ápolt külső fontosságát. Hiába a legstílusosabb öltözet, ha mellé slampos frizura, sárga fogak, vagy elhanyagolt körmök társulnak. 

Első lépésben tehát érdemes felkeresni egy jó fodrászt, aki megzabolázza a rakoncátlan tincseket, és az egyéniségedhez passzoló frizurát, hölgyeknél hajszínt varázsol. Uraknál ide tartozik a rendben tartott, stílusos arcszőrzet is, ebben az esetben ugyanis nem szexi a másnapos borosta. 

Ami az arcot illeti, legalább ennyire fontos az ápolt, szép fogsor. Sajnos a sok kávézás, netán dohányzás következtében besárgulhatnak a fogak. Ezen könnyen lehet javítani akár rendelői, akár otthoni fogfehérítéssel. Hölgyek esetében az ápolt szemöldök, és a visszafogott, finom smink is hozzátesz a jó megjelenéshez. 

Végül nem szabad megfeledkezni az ápolt kezekről és körmökről sem. Ha egyedül nem boldogulsz a manikűrrel, akkor ma már férfiként is teljesen elfogadott felkeresni egy profi manikűröst. A szalonban töltött idő sokszor nem csak a szépülést szolgálja, de pihentető is. 

ruha

 

Öltözködési tippek nőknek

Bár a legtöbb helyen nem kommunikálják, a stílusos és professzionális öltözködés egy olyan képesség, ami igenis számít a munkaadóknak. Egy jól eltalált szett ugyanis extra önbizalmat ad, ami a karrierépítésben nagy segítségedre lesz. 

Ugyanakkor egy átdolgozott nap után teljesen természetes, ha az utolsó dolog, amivel foglalkozni szeretnél, a másnapi öltözéked. Éppen ezért mindig tarts készenlétben néhány csinos alapdarabot, például egy jól szabott blézert és pár elegáns nadrágot. Azt azonban ne hagyd, hogy a nagyvállalati lét elhalványítsa a saját stílusodat! A cipőddel, óráddal remekül kifejezheted az egyéniségedet! 

Ha a munkahelyeden megengedettebb a lazább stílus, akkor jó választás lehet egy pasztellszínű midi szoknya, és egy hozzá passzoló csinos blúz. A kiegészítők legyenek hangsúlyosak, így magadra irányíthatod a figyelmet! 

öltözködés

Öltözködési tippek férfiaknak

Az üzleti világban a letisztult és professzionális megjelenés azt sugallja, hogy meg van a karrierépítéshez és a sikeres tárgyaláshoz szükséges hozzáállásod. A klasszikus ing és nyakkendő párosítás tökéletes üzleti meetingekre és prezentációkra. A kulcs, hogy az inged és az öltönynadrágod mindig legyen makulátlanul tiszta és ráncoktól mentes. Ami az ing színét illeti, a fehérrel biztosan nem lőhetsz mellé, de a kellemes világos pasztellszínek is jól működnek. 

Az egyéniségedet ez esetben inkább a jól megválasztott kiegészítőkkel, például egy minőségi órával és napszemüveggel fejezheted ki. Nagyon hatásos lehet a modern stílus enyhe antik beütéssel: elegánsnak és átgondoltnak hat. 

Ha a te iparágadban a lazább stílus is megengedett, akkor választhatsz visszafogott business casual stílusú darabokat is. A farmert semmi esetre sem javasoljuk, inkább valamilyen jó szabású szövetnadrágot viselj, ami egyben kényelmes is. Az inged ilyenkor lehet mintás, de a minta színe harmonizáljon a nadrágod színével, a monokróm öltözet tudatosságot sugal és stílusos. 

Sok sikert kívánunk! 

 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek