Egyterű irodák helyett kommunikációs terek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKalmár Zoltán, az Év Irodája verseny alapítója szerint az egyterű irodákat elkezdték szétbontogatni a cégek, de nem visszafelé haladnak, nem építenek ismét külön bokszokat. Az új trend a kommunikációs terek kialakítása, a munkamenethez való alkalmazkodás - írta a híradó.hu
Klein Sándor munkapszichológus szerint valószínű, az egyterű irodának több a hátránya, mint az előnye, a külön szobás megoldáshoz képest, igaz lassan már nem ez a kérdés, mert mindkét elrendezés kezd kimenni a divatból.
Egyre több, ma még extrémnek tűnő megoldás van. Az egyik, hogy a neten keresztül dolgozó kollégák több helyről is végezhetik a feladataikat, és ha éppen bemennek a munkahelyükre, akkor az éppen üres asztalhoz ülnek le.
Kalmár Zoltán, az Év Irodája verseny alapítója szerint az egyterű irodákat elkezdték szétbontogatni a cégek, de nem visszafelé haladnak, tehát nem építenek ismét külön bokszokat, az irány teljesen más. Az új trend a kommunikációs terek kialakítása, a munkamenethez való alkalmazkodás. Az irodákban egyrészt szükség van elmélyült munkavégzésre, de nagy százalékban kommunikációra is. Utóbbi a múltban a kis cellákban zajlott, ma már inkább a tárgyalókban. Nagyon érdekes, hogy milyen sokféle tárgyalótípus alakult ki - írta a hirado.hu.
Mivel többfajta tárgyalás létezik, ehhez alkalmazkodik a helyiségek kialakítása is. Ha valaki telefonon egyeztet, elég egy fülke, de szükség van a skype-on bonyolított megbeszélésekhez alkalmas helyiségre és a pár fős személyes meetingekhez alkalmas, három-négy négyzetméternél nem nagyobb területekre is - mondta.
Most szavazhat a HR Portálon, hogy szeret-e egyterű irodában dolgozni vagy nem.
Híradó

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?