kapubanner for mobile

Elhagyják az Autonómokat a mozdonyvezetők

A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ) november 13-i rendkívüli kongresszusán úgy határozott: kilép az Autonóm Szakszervezetek Szövetségéből - közölte a MOSZ csütörtökön.

Az érdekképviselet közleménye szerint a döntést a május 1-jén bejelentett, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma egyesülési folyamatának bizonytalan jövője és működése miatt hozták meg.

A MOSZ jelenleg nem tartozik egyetlen szakszervezeti konföderációhoz sem, és nem is áll szándékában más országos szakszervezeti szövetségbe belépni - közölték.

Kiss László, a MOSZ elnöke az MTI kérdésére úgy fogalmazott: a három szakszervezeti konföderáció egyesítésével nem értettek egyet, ráadásul voltak olyan megnyilvánulások, amelyek politikai elkötelezettséget mutattak, a MOSZ pedig nem szeretne egyik politikai párthoz sem kötődni.

Az egyesült szakszervezeti szövetség nem tudná jobban képviselni a mozdonyvezetők érdekeit, mint maguk a mozdonyvezetők - közölte az elnök. Hozzátette azt is, hogy a MOSZ már korábban felfüggesztette tagságát az Autonóm Szakszervezetek Szövetségében.
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek