Elhatározás kérdése a négy órás munkahét

"A cél, hogy ledöntsük az idő és tér korlátait, és mindkettőt a saját tetszésünk szerint használjuk" - repíti TV-Shopszerű magasságokba 4 órás munkahét című könyvét Timothy Ferris, ám szerencsére hamar földet talál, s gyakorlati példákkal is szolgál a gyors, költségkímélő meggazdagodáshoz és annak gondtalan élvezetéhez. Ehhez azonban túl kell esnünk a milliárdossá lett Ferris valóban káprázatos életének bemutatásán, ami ugyan szórakoztatóan van megírva, de a menedzserkönyvekhez szokott szem könnyen átlát rajta: szinte érezni, hogy ez a könyv az olvasót a reménykeltő semmitmondásával meg akarja venni. A szerző - óriási szerencséjére - ezt nem nyújtja sokáig, úgy 40-50 oldal után rátér a lényegi teendőkre, úgy a vágyaink (világkörüli út, Lamborgini, sportteljesítmény elérése, nyelvtudás fejlesztése stb.) megfogalmazására, mint az ahhoz szükséges anyagi források előteremtésének módjára.

Ferris elsősorban arra világít rá, hogy nem az a kérdés, mennyi pénzünk van, hanem, hogy abból milyen életminőséget tudunk elérni. Robotolhatunk mi nap mint 16 órákat ötszörös pénzért, ha semmi időnk nem marad majd szórakozni, szeretteinkkel törődni. A hatékonyság kedvéért próbálkozhatunk különféle modern időgazdálkodó, feladatrostáló módszerekkel, nem fognak eredményre vezetni, nagyobb teljesítmény esetén ugyanis a főnök ezt várja majd el alapból, és végül ha megszakadunk sem fogunk tudni kiszállni a mókuskerékből - legfeljebb előrébb léphetünk a ranglétrán, ahol feladataink a lehetetlennel kacérkodva csak megsokszorozódnak.

Mindennek a kezdete: a kiszervezés és a távmunka

Munkánk során tehát ne a teljesítmény növelése vezéreljen minket, hanem az adott teljesítményhez szükséges idő csökkentése. Igyekezzünk kizárólag az erősségeinkre helyezni a hangsúlyt, ne szöszmötöljünk a gyengeségeinkkel, s ha a főnök mégis ragaszkodik az alacsonyabb rendű - és az összteljesítményünket kevésbé befolyásoló - feladatok végrehajtásához, próbáljuk kiszervezni a munkát, mondjuk az olcsóbb munkaerővel bíró Indiába (sajnos ezzel a lehetőséggel inkább csak az angol nyelvterületen dolgozók élhetnek, bár már Magyarországon is létezik e-asszisztencia). A virtuális titkárok alkalmazása egyébként később alapja lesz a gondtalan gazdagságunkat biztosító üzleti modellnek, így érdemes már ekkor elmerengeni rajta.

Amit viszont mindenképp - még alkalmazottként - megtehetünk, hogy megpróbáljuk kivonni magunkat a folyamatosan egymást érő vállalati megbeszélések alól, amelyek csak elveszik az időt valós teendőinktől. Egy-egy értekezlet megtervezése, egyeztetése, összehívása, lebonyolítása mindenkit csak megakaszt a munkában, pedig a megbeszélnivalók többsége - Ferris szerint mindegyike - egy részletes, de tömör e-maillel, illetve egy rugalmas, ugyanakkor az alkalmazottakra valós felelősséget helyező üzleti struktúrával elintézhető volna. Ez utóbbit a kiszervezés mellett a feladatok automatizálásával képzeli el - s valósítja meg a gyakorlatban - a szerző, melyhez több tízoldalnyi tippet is ad cégek és internetes szolgáltatások formájában.

Tulajdonosnak áll a világ

Igaz, mindezeket leginkább akkor tudjuk hasznosítani, ha sikerül követnünk Ferris tanácsait, azaz az ő meglehetősen költségkímélő piackutató módszereivel futtatunk fel egy saját vállalkozást. Tulajdonosként ugyanis akkor is jövedelmez a vállalat, ha hetente csak mondjuk négy órát ellenőrizzük tevékenységét, feltéve persze, ha a cég bővülésekor az alkalmazottaknak kellő döntési szabadságot hagyva automatizáltuk a munkafolyamatokat. Félelmetes egyébként, hogy a szerző mennyi apró részletet ki tud váltani különféle internetes rendszerekkel, látszik, hogy minden eshetőségre felkészült, cégmérettől függetlenül. Aki tehát nincs annyira belebolondulva a munkájába, hogy 10-12 órákat dolgozzon naponta, vagy egyszerűen csak több időt szeretne eltölteni a családjával, bátran vesse bele magát a "kevesebb munka, több pénz" paradoxonába.

Paraszt Imre, HR Portal