Előnyben a romák a melegekkel szemben a munkaerőpiacon
A dolgozók több mint fele tapasztalt már a munkahelyi diszkriminációt. A legjobb emberekért folytatott harcban ezért egyre nagyobb szerepet kap a cég nyitottsága, a diszkrimináció elutasítása - tudatja a Hvg.hu.
A munkavállalók 52 százaléka találkozott már hátrányos megkülönböztetéssel a munkahelyén, közülük minden második ember saját maga is tapasztalt ilyet derül ki a Gemius tavalyi, reprezentatív kutatásából. A nyugat-európai átlag 35 százalék körül van.
A Hvg.hu összeállítása szerint munkát találni nehezebb egy másságát nyíltan vállaló LMBTQ embernek, mint egy romának, a megkérdezettek 56 százaléka ugyanis nem szeretne nem heteroszexuálist beosztottnak, míg a romákat – bevallottan – "csak" 54 százalék utasítja el.
Öt éve még a Prezi volt az egyetlen cég, amely képviseltette magát a Budapest Pride-on, ma már több 100 cég vonul. A „Nyitottak vagyunk” kezdeményezéshez egy év alatt több mint 700 cég, szervezet és közösség csatlakozott.
"Meggyőződésünk, hogy a sokszínűség és az elfogadás az üzleti sikernek is elengedhetetlen feltétele" - mondta Friedl Zsuzsanna, a Microsoft HR-vezetője. "Azzal, hogy nyíltan vállaljuk az értékeinket, egyrészt formálni szeretnénk a közvéleményt, másrészt nyilvánvalóvá tesszük a hozzánk jelentkezők számára is, hogy nálunk mire számíthatnak, milyen munkahelyi közösség tagjai lesznek" - tette hozzá.
Hvg.hu

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek