kapubanner for mobile

Eltűnik a hagyományos értelemben vett nyugdíjkorhatár?

Az emberek több ok miatt is tovább dolgozhatnak a korábbiaknál, ezért a biztosítók úgy látják, minél hamarabb föl kell készíteni az embereket arra, hogy a hagyományos értelemben vett nyugdíjkorhatár megszűnik - írja a Világ­gazdaság.

A lap interjút készített Lard Friese-vel, az NN csoport vezérigazgatójával, aki többek között a lapnak arról beszélt, hogy a hagyományos értelemben vett 65 éves nyugdíjkorhatár a jövőben el is tűnhet. Ennek oka egyrészt az, hogy sokkal több rugalmas munkalehetőség elérhető, így az emberek tovább dolgozhatnak, ha szeretnének és szükségét érzik. Második okként a csúcsmenedzser az egészségügyi helyzet rohamos javuulását említi, hiszen az emberek egészségesebben és sokkal tovább élnek az emberek, mint korábban. Friese szerint ez új kihívás elé állítja a biztosítókat, megoldásként pedig azt vázolja, hogy az embereket érdemes a lehető legkorábban bevonni a nyugdíjas korukkal kapcsolatos döntésekbe. Minél hamarabb indul meg a gondolkodás, a nyugdíjas évek tervezése, annál jobban fel lehet készülni az inaktív évekre még, mikor még dolgoznak.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek