Emmi: az elmúlt években több területen javult a romák helyzete
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz elmúlt években több területen javultak a roma népességre vonatkozó mutatók, egyebek mellett javult a felsőoktatásban részt vevő cigányok aránya és a foglalkoztatási ráta is, ugyanakkor az alacsony iskolai végzettség még mindig a leghátrányosabb tényező - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten - közölte az MTI.
A helyettes államtitkár ugyanakkor rámutatott: a romáknál az alacsony iskolai végzettség még mindig a leghátrányosabb tényező, és ez az, ami a legjobban befolyásolja az elhelyezkedési lehetőséget.
Langerné Victor Katalin minderről azzal kapcsolatban beszélt, hogy október végén a romák élethelyzetét taglaló írások jelentek meg. Ezekben - mint mondta - egy adott pillanatról készült hiteles adatokat közöltek, ugyanakkor a felzárkózásban nem lehet csak egy adott helyzetet nézni, hanem a folyamatot kell szem előtt tartani.
Közölte: a mutatók az össztársadalomhoz képest tényleg nem jók. Az adatokból látszik, hogy még mindig sokkal kevesebben vannak a romák között, akik munkát vállalnak, és sokkal kevesebben vannak az össztársadalomhoz képest azok, akik középiskolai vagy felsőfokú végzettséget szereznek. Azonban a roma társadalomhoz képest javulás figyelhet meg - hangsúlyozta Langerné Victor Katalin.
Példaként említette, hogy a nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásban élők aránya 2014-ben a romáknál 45,3 százalék volt, míg 2015-ben 26,7 százalék.
A helyettes államtitkár kitért arra is, hogy kilencezer hátrányos helyzetű általános- és középiskolás jut anyagi támogatáshoz az ösztöndíjrendszeren keresztül, és az Út a diplomához programban 900 hallgató kap ösztöndíjat.
Közölte azt is, hogy a rossz szociális körülmények között élő tanulók délutáni segítségét biztosító tanodák száma 2017-ben mintegy háromszáz lesz. Így ezekbe több mint nyolcezer gyerek járhat majd.
Langerné Victor Katalin elmondta, decemberben-januárban megkezdődik az új, hárommilliárd forintos keretű Nő az esély program megvalósítása, így újabb félezer nő dolgozhat majd a szociális ellátórendszerben.
Közölte, a forrás rendelkezésre áll a cigány kulturális központ létrehozására, a tervek szerint józsefvárosi Tavaszmező utcában kap majd helyet, abban a bérházban, amelyet korábban több roma civil szervezet is használt. A bérházat, amely nagyon lepusztult állapotban van, fel kell újítani és át kell alakítani. A tervek szerint 2018-ra készülne el a központ.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek


Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?