Extrém esetek pályázóknál - történetek a fejvadásztól
Fénykép anakondával, bokapiszkálás, küldökig kivágott felső, kórházi élmények a CV-ben. Megtörtént esetek
A válás és a kórházi élmények ecsetelése a cv-ben
Az önéletrajzok is tudnak hasonló meglepetést okozni. Egy rendkívül képzett, intelligens, a politikával is kacérkodó középkorú menedzser önéletrajzában például a szakmai múltja mellett a következőket osztotta meg az olvasókkal: Párizsban történt látogatása során vakbélgyulladást kapott, ami miatt haza kellett jönnie. Egy budapesti kórházban ápolták két hétig, ahol egyébként borzasztó ízű volt az étel...
Vadászruhában, vadászkalapban a fényképen - állatbarátként
De ez még mind semmi! A legjobban akkor lepődtünk meg, amikor a kezünkbe fogtuk egy multinacionális cég területi igazgatójának pályázatát. Az abban lévő fényképen ugyanis az úr egy terepszínű vadászruhában, vadászsapkában pózolt - nyakában egy anakondával. Ráadásul az önéletrajzában az igazgató megjegyezte: állatbarát vagyok.
"Jobbra a családom, balra a hobbim"
Egy szintén többdiplomás, több nyelven beszélő menedzser pedig bár a képén nem vadászruhában szerepelt, mégis megnevettetett minket. A fotón az úr jobb karján egy három év körüli kislány ült, balján pedig egy óriáskígyó volt. A kép alá a következőket írta: jobb karomon a családom, bal karomon a hobbim.
40 éves hölgy miniszoknyában, mélyen kivágott felsőben
Az öltözködéssel kapcsolatban is néha túllőnek a célon a pályázók. Az interjúra egy negyven éves menedzser hölgyet vártunk, aki meg is érkezett, de az ilyenkor ajánlott kosztüm helyett nagyon mini szoknyában, fekete harisnyában, amelyhez ráadásul fehér, térdközépig érő csizma, és mélyen kivágott felső társult.
Cserépgyárba Armani öltönyben
Persze ennek az ellenkezőjével is találkoztunk már. Egy téglaipari vállalkozás (cserépgyár) termelési vezetőt keresett, és a kiválasztás utolsó köreiben gyárlátogatásra hívta a lehetséges pályázókat. Az egyik jelöltnek sikerült erre az alkalomra Armani öltönyt felvenni fényesen tiszta cipővel. Ami egyébként egy állásinterjún kiváló ízlésre vall, a gyárlátogatás során azonban nem feltétlenül. A belépés után ugyanis a pályázó gyakorlatilag azonnal elsüllyedt az agyagban.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Csaknem 400 diákból „szemezgethettek” a munkaadók a DSZ Karrier Feszt 2026 rendezvényen. A fiatalok számára pedig számos gyakornoki és junior... Teljes cikk
A mesterséges intelligencia korában bárki percek alatt gyárthat tökéletesnek tűnő önéletrajzot – a cégek pedig egyre kevésbé hisznek nekik.... Teljes cikk
Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk


Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?