Ez a négy marketinges taktika nyugodtan alkalmazható a HR-stratégiában is
Bár az utóbbi évtizedek technológiai fejlődése sokat tett annak érdekében, hogy könnyebben el tudjuk érni a jelölteket, de egyben meg is nehezítette a dolgunkat, mivel intenzívebbé tette a versenyt a cégek között a munkaerőpiacon.

Ezért a cégvezetők arra kényszerültek, hogy átértékeljék a vállalkozás jelenlegi HR-stratégiáját, és a marketing területén alkalmazott innovatív megoldásokkal és taktikákkal egészítsék ki azokat, hogy szervezet ki tudjon tűnni a https://balassagyarmatallas.hu és az egyéb álláskereső webhelyeken hirdetők tömegéből. De melyek is ezek pontosan?
- Célközönség megismerése
Ahhoz, hogy egy cég a termékének vagy a szolgáltatásának az eladásából forgalmat tudjon generálni fontos, hogy megtalálja azoknak az embereknek a körét, akik érdeklődnek irántuk. Enélkül ugyanis a konverzió nem jöhet létre.
Nos, ugyanez a helyzet a HR-ben is. A hirdetésünk csak úgy fog célt érni, ha a megírása előtt alaposan átgondoljuk, hogy kik a legjobb jelöltek számunkra, mi motiválja őket, és hogyan tudjuk felkelteni a figyelmüket.
2. Adatalapú döntéshozatal
Bár egy cég működése során felmerülő fontosabb döntések meghozatalában az ösztönöknek is nagy szerepe van, de az adatokra való támaszkodás sokkal megalapozottabb ítéletet eredményez, és segít beazonosítani a hiányosságokat. Pontosan emiatt kell nekünk is ezt a fajta szemléletet átültetnünk a HR-stratégiánkba.
3. A figyelemfelkeltésre való intenzív törekvés
Ha csak ülünk a babérjainkon, és várjuk, hogy a sült galamb a szánkba repüljön, akkor valószínűleg soha nem fogjuk felkelteni a megfelelő jelöltek figyelmét. Különösen a mai digitális világban, ahol csak azok a tartalmak jutnak el célközönséghez, amelyeknek a tartalma valamilyen szempontból emlékezetes.
Példaként itt a Mailchimp egyik azon toborzási stratégiáját említenénk, amely során saját márkás baseballkártyákat osztogattak a kampuszokon. Ezeknek az elején a nyitott pozíciók voltak feltüntetve, mintha ők lennének a játékosok. A hátoldalukon pedig a szükséges készségek szerepeltek, röviden és tömören leírva.
Ez egy tanítani való marketingtaktika volt. Egyrészt azért, mert valami olyan nyújtott, amellyel a célközönség korábban még biztosan nem találkozott, és pontosan azokat az információkat adta át, amelyeket a jelöltek látni szeretnének.
4. Végül a termékelőnyökre történő összpontosítás
Ha korábban már kicsit is elmerültünk a marketingben, akkor a termékelőny alapvetés biztosan ismerősen cseng számunkra. Ez lényegében annyit tesz, hogy az olvasó szemszögéből fejtjük ki a termékünk pozitív tulajdonságait.
Tehát nem azt írjuk le, hogy az általunk forgalmazott krém például xy összetevőből készült, hanem azt, hogy a használata feszesebb, fiatalosabb bőrt és kevesebb ráncot eredményez.
Ugyanezt a dolgot kell átültetnünk a hirdetéseink megírásába is. Csak úgy tudjuk megnyerni ugyanis a jelölteket, ha megmutatjuk számukra, hogy miért is járnak jól, ha a konkurencia helyett minket választanak.
- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
