Ezek a foglalkozások növelik a demencia kockázatát
A The Lancet című tudományos folyóiratban részletezett tanulmány szerint a fizikailag megterhelőbb munkát végző emberek nagyobb eséllyel lesznek demensek. Arra a következtetésre jutottak, hogy „a közepes vagy magas fokozatú fizikai aktivitással járó munkakörökben végzett munka hosszú távon összefügg a kognitív károsodás megnövekedett kockázatával" - írja a nypost.com.
„Kutatásunk rávilágít az úgynevezett fizikai aktivitási paradoxonra - arra, hogy a munkával kapcsolatos hosszú távú fizikai aktivitás rosszabb kognitív eredményekhez vezethet” - mondta a kutatás vezetője, Vegard Skirbekk, a Columbia Public Health népesség- és családegészségügy professzora a The Sun szerint.
A kutatók kimutatták, hogy a fizikailag megterhelő munkakörökben dolgozóknál mintegy 15,5%-kal nagyobb volt az esélye a demencia kialakulásának, míg az enyhébb fizikai terhelést igénylő munkakörökben dolgozóknál csak 9% volt az esélye a demencia kialakulásának.
A jelentős igénybevételt igénylő munkaköröket úgy határozták meg, mint amelyek „a karok és lábak fokozott terhelését és az egész test mozgatását igénylik, például mászás, emelés, egyensúlyozás, járás, lehajlás és anyagmozgatás”.
Ezek közé a hivatások közé tartoznak az eladók - kiskereskedelmi és egyéb -, az ápolási asszisztensek, a mezőgazdasági termelők és az állattenyésztők.
Az újságírók egyelőre látszólag biztonságban vannak a foglalkozás okozta Alzheimer-kórtól.
A kutatók arra jutottak, hogy ezek a munkakörök mind a testre, mind a mentális állapotra rossz hatást gyakorolnak.
Az ápolói és értékesítési munkákat „gyakran jellemzi az autonómia hiánya, a hosszan tartó állás, a kemény munka, a merev munkaidő, a stressz, a kiégés" - olvasható a tanulmányban.
A fokozott fizikai aktivitás az élet későbbi szakaszában „összefüggésbe hozható a kisebb hippokampusz térfogattal és a rosszabb memóriateljesítménnyel” - írták a kutatók.
A munkahelyi paletta másik oldalával kapcsolatban a kutatók azt feltételezték, hogy a fizikailag kevésbé megterhelő munkák csökkentik a kognitív katasztrófa valószínűségét, mivel több szünetet és ezáltal több regenerálódási időt tesznek lehetővé.
Érdekes módon ugyanez az elmélet nem igaz a szabadidős tevékenységekre, amelyek pont fordítva „a kognitív károsodás alacsonyabb kockázatával” járnak együtt.
A tanulmány szerint a másik elmélet a kékgalléros munkások demenciára való nagyobb kitettségére az, hogy ennek ellenkezője, tehát a mérnöki, adminisztrációs és tanári munka, valamint más „kognitívan stimulálóbb” munkakörök valószínűleg segítenek az embereknek abban, hogy később is magas szintű kognitív képességeket legyenek képesek megőrizni az életük során.
Egy 2016-os tanulmány szerint a következő munkakörök segítik az egészséges agyműködés megőrzését: menedzser, tanár, ügyvéd, szociális munkás, mérnök, fizikus, orvos, fogorvos és gyógyszerész.
Dr. Skirbekk szerint a jövőbeli kutatásoknak fel kell mérniük, hogy a foglalkozási fizikai aktivitás és más tényezők „hogyan kapcsolódnak a demencia és az enyhe kognitív zavar kockázatához idősebb korban”.
https://nypost.com/
kép: freepik
A szellemi munka megelőzheti a demenciát
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?