Fekete foglalkoztatás a Pickhez közvetített bérmunkásoknál?
A Pickhez bérmunkásokat közvetítő cég állítólag nem fizetett ki mindenkit, illetve sokaknak a minimálbér feletti részt feketén adta oda. Az egyik munkás bejelentést is tett a munkaügyi felügyeletnél, írja a hvg.hu.
A február végére tervezett sztrájkot juttatások ígéretével sikerült elhárítani, azonban, most a gyárban dolgozó bérmunkások futhatnak a pénzük után, miután többük állítása szerint az őket közvetítő Benefit Work Kft. feketén dolgoztatta a csapatot, ráadásul embertelen munkaidőkben.
Van, aki állítja, hogy nyolc hónapja nem kapott egy fillért sem, valamint őt és néhány társát nem jelentette be a közvetítő. Feketén illetve részben zsebre dolgoztak.
A megvádolt ügyvezető teljesen máshogyan emlékszik, az igazság eldöntése az ügybe azóta bevont Munkaügyi Felügyelet feladata lenne.
hvg.hu
Van, aki állítja, hogy nyolc hónapja nem kapott egy fillért sem, valamint őt és néhány társát nem jelentette be a közvetítő. Feketén illetve részben zsebre dolgoztak.
A megvádolt ügyvezető teljesen máshogyan emlékszik, az igazság eldöntése az ügybe azóta bevont Munkaügyi Felügyelet feladata lenne.
hvg.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?