kapubanner for mobile

Felére csökkent a munkaügyi perek száma, de ez változhat a túlóratörvény miatt

Az mfor.hu arról számol be, hogy 2018 első felében a legutolsó bírósági statisztikai jelentés szerint felére csökkent a munkaügyi perek száma. De az idén bevezetett túlóratörvény miatt, ez növekedhet - írják.

A jelentés szerint 2018 első felében 3536 per indult a bíróságokon, ami az egy évvel korábbinak mindössze az 50,3 százaléka - írja a lap.

A legtöbb per, az összes eljárás egyharmada a fővárosban indult, míg a legkevesebb az egri törvényszékhez érkezett be.

A tavalyi első félévben 5894 munkaügyi pert fejeztek be a bíróságok, ami az egy évvel korábbi 77 százaléka.

A munkabér, illetmény és egyéb anyagi juttatások miatt indítanak pereket a legtöbben (2017-ben 5320-at), de a munkaviszony megszüntetése miatt is ezres nagyságrendben indulnak perek (2258). Rendkívüli munkavégzés, ügyelet, készenlét miatt 96 per indult a bíróságokon. A lap szerint ebből a jövőben jóval több lesz.

Míg a polgári vagy gazdasági perek általában 3 hónap alatt lezajlanak, addig a munkaügyi perek 3-6 hónapig tartanak általában. A munkaügyi pereknek mindössze 26,9 százaléka zárul le az első három hónapban.

Csökkentette a munkaügyi perek számát az is, hogy a kötelező formanyomtatványon történő előterjesztés és az új perrend miatt kevesebb keresetet adtak be. Valamint az is, hogy a korábban ide tartozó társadalombiztosítási és nyugdíjügyek átkerültek a közigazgatási lajtsromba.

A perrendtartás változásainak ugyanakkor egyik, a munkavállaló számára kedvező következménye, hogy a munkaadó szempontjából szigorúbb lett a bizonyítási eljárás a bíróság előtt.

Fotó: Pixabay
mfor.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek