kapubanner for mobile

Friss diplomások foglalkoztatását segítik Békés megyében

A Békés Megyei Területfejlesztési Tanács támogatni kívánja a friss diplomások munkatapasztalat-szerzését - közölte a tanács elnöke, egyben a megyei közgyűlés vezetője szerdán az MTI-vel.

Domokos László elmondta: a tanács úgy döntött, hogy egyfajta ösztöndíj programmal és maximum egy évre szóló foglalkoztatási lehetőséggel támogatja azokat a fiatalokat, akik frissen diplomáztak.

Az elnök rámutatott: mivel az Út a munkához kormányprogram nem foglalkozik a végzős diákok elhelyezkedési lehetőségeivel, ezért tervezik a pályakezdők átmeneti foglalkoztatását. Elmondta, a megyénél, annak intézményeinél, a kistérségeknél számtalan lehetőség van arra, hogy a pályakezdők munkatapasztalatokat szerezzenek. Ezért a területfejlesztési tanács, később meghatározandó, de több tízmillió forintos nagyságrendű támogatást kíván nyújtani a fiataloknak, illetve azoknak a szervezeteknek, amelyek lehetőséget biztosítanak a fiatalok foglalkoztatására.

Az elnök szerint ha eltelik a hat hónap vagy egy év, a munkaadók dönthetnek arról, hogy a továbbiakban megtartják-e a fiatalokat, vagy sem. A tanács a friss diplomások foglalkoztatása költségeinek fedezésére számít a munkaügyi központok támogatására, sőt fontolgatja, hogy esetleg szolgálati lakást is biztosít a pályakezdő fiataloknak.

Domokos László elsősorban az informatikai, a műszaki és a pénzügyi területeken végzett pályakezdők érdeklődésére számít.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek