Megjelent: 12 éve

Hallgattassék meg a másik fél is!

"Most jött el az a pont, amikor le kell írnom, hogy nemcsak a munkát keresők oldaláról tűnik siralmasnak és elkeserítőnek a mai munkaerőpiacon kialakult helyzet, hanem, mint a munkát kínáló oldal is mondhatom: valami nagyon nincs rendben!" Ismét egy olvasói levelet közlünk, melyet egy pénzügyi cég koordinációs igazgatója juttatott el portálunkhoz. Kíváncsian várjuk az olvasói véleményeket.

images

Adott egy nyitott pozíció. Országos állásközvetítő portálon hirdetés, eredménye több mint 500 pályázó önéletrajza. Ezeket leválogatva 15-20 fő kiválasztása, akikkel szeretnék egy személyes találkozót. Első körben hat főt hívunk be, jelezve, hogy lesz Microsoft Word, Excel feladat és a honlapunkon is át kellene olvasni pár dokumentumot. (Nem kell függvényekre és nagyon bonyolult dolgokra gondolni, csak egy kis formázás, józan paraszti ész használata elvárt a feladatok során.)

Ez egyrészt jó a pályázónak, mert:
  • utána tud nézni előzetesen, kihez is jön interjúra, szimpatikus-e a cég tevékenysége, fel tud készülni előzetesen kérdésekkel,
  • a pályázó számára is mutatja, hogy egy olyan cégről van szó, aki komolyan veszi a munkaerő keresését, időt szánnak a legmegfelelőbb kolléga kiválasztására, talán ebből kiindulva és ezt tovább gondolva fontos a cégnek a dolgozó elégedettsége, motiválása stb.

    Másrészt jó a munkáltatónak, mert:
  • objektív, mérhető szempontokat is figyelembe véve tud majd döntést hozni a kiválasztás során,
  • fokmérőként szolgál, a jelöltek mennyire veszik komolyan a jelentkezést.

    Adott tehát az önéletrajzok alapján hat fő. Egy főt sem a megadott számon, sem emailben nem lehet elérni, nem reagál, nem hív vissza napok óta, mostanra mondhatom, már hetek óta. További egy főnek egyik felajánlott időpont sem megfelelő, pedig van kora reggeli (hogy még munka előtt be tudjon ugrani), van déli (ebédszünetben kiszaladhasson) és ha kell, megoldanánk a késő délutánit is. Sajnos sem napszakban, sem napban nem tudunk dűlőre jutni. (Az irodánk a fővárosban van, a belvárosban, nagyon jó megközelíthetőséggel, így ez sem lehet oka.)

    Marad négy fő, akiket egy órás etapokban várok X napon. Eljön X nap, a találkozó előtt fél órával lemondja az első pályázó SMS-ben. Nem indokolta, de legalább szólt. A második jelölt eljött. A harmadik és negyedik pályázó el se jött. Ide sem telefonált, nem küldött sem emailt, sem SMS-t.

    Elkeserítő! Munkát kínálok. Munkát, amivel biztos havi jövedelmet, munkatapasztalatot, talán barátokat és még az is lehet, hogy egy új családot kínálok egy olyan cégnél, ami 12 éve a piacon van, ha megbecsüli magát az ember, akkor elismert és fontos része lesz a csapatnak, fejlődhet, egy igényes és kulturált irodába jár be nap mint nap szellemi munkát végezni. De a tapasztalatok azt mutatják, hogy erre még sincs igény.

    A mai napon három újabb pályázót vártam. Az első eljött. A második és a harmadik el se jött. Ide sem telefonált, nem küldött sem emailt, sem SMS-t.

    Azoktól a pályázóktól, munkát kereső emberektől, akik el vannak keseredve és kiszolgáltatva érzik magukat, esetleg nem kapnak visszajelzést a jelentkezésükre, nem hívják be őket interjúkra vagy bármilyen más okból kifolyólag nem tudnak állást találni és a HR-eseket vagy a kiválasztásért felelős személyeket okolják a kialakult helyzetért, a fentiek tükrében kérném, hogy üljenek át egy pillanatra az "én székembe". Mert ehhez az elkeserítő helyzethez bizony ketten kellünk.

    Vincze Vanda
    koordinációs igazgató, vezetői coach
    • 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is. info button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Jégkorszak a munkaerőpiacon: se elbocsátás, se felvétel, se előléptetés

    Mintha jégpáncél borítaná az amerikai munkaerőpiacot: hónapok óta alacsony a toborzás és az elbocsátások száma, a dolgozók pedig úgy érzik,... Teljes cikk

    Közel 1000 pályázót hozott be ez a toborzási kampány - esettanulmány

    „Százból öt! Te benne vagy?” Ezzel a címmel indított tavaly októberben toborzási kampányt a HungaroControl. A cél legalább 700 jelentkező... Teljes cikk